
A bábjátékos – az Illaberek Bábszínház vendégelőadása
Készülj egy igazán különleges – mondhatni földön túli élményre! Steven Spielberg szívmelengető mesterműve, az E.T. – A földönkívüli, a filmtörténet egyik legfényesebb csillaga, most egy varázslatos szabadtéri esemény keretén belül kerül bemutatásra.
Az intimitás azt jelenti: megosztani magunkat egy másik emberrel, érzelmileg, testileg vagy lelkileg, ahol akár olyasmit is felfedhetek, amit talán magam előtt is titkoltam. Az intim kapcsolatban közel vagyunk a másikhoz, önmagunkat adjuk és megéljük a kölcsönös elfogadást.
A Duna mentén élő népek számára a Duna az életet jelentő, nyugalmat árasztó hatalmas folyam, mely természetéből fakadóan határoz meg sorsokat, megmaradásunk kötelező záloga
Műsor: Franz Schubert: a-moll zongoraszonáta, D. 845
Műsor: Harcos Bálint – Faragó Dániel: A boszorkánycica Közreműködik: Kodály Filharmonikusok
Műsor: Horváth Balázs – Ott Rezső – Szemenyei János: A Zeneimádó
Egy pszichopata gyilkos csapdájában találjátok magatokat hirtelen. Nem tudjátok, hogy kerültetek oda, s egyelőre azt sem, hogy miként tudtok kijutni. Napfény sehol nem szűrődik be, rémisztő ez a hely, de valahogy ki kell jutni! Ekkor megszólal egy hang, s tudatosul, hogy mindössze 1 órátok van arra, hogy szabaduljatok ebből a rémálomból.
Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadások vetített képekkel, dokumentumokkal és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív és sokszínű zenei kíséretével segíti az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.
PIROSKA ÉS A FARKAS Majoros Ági Bábszínházának előadása
Az erdő lakói furcsa zajt hallanak, lehet, hogy az egy rakéta? Nézzük meg a felettünk levő csillagokat, csillagképeket és bolygókat… és énekeljük el a gyerekslágert együtt!
A népszerű Varázslóvilág pálya folytatásában egy újabb helyszínre utazhattok, ahol nem kisebb feladat jut a csapatnak, mint kiszabadítani a híres foglyot. A varázslóvilág börtöne, ahová a legrémisztőbb varázslókat zárják. Innen kell kijutnotok és kiszabadítani a legszigorúbban őrzött foglyot. A küldetés nem egyszerű, egy sor akadályon kell átküzdenetek magatokat, ráadásul az őrök a legváratlanabb helyzetben zavarják meg munkátokat.
„A halálnál jobb foglalkozást mindenütt lelsz magadnak!” Mese 6 éves kortól
A Freakency és K.A.M.U. mellett a Szeánsz is egyedi hangulattal, sztorival és új trükk-arzenállal vár Benneteket.
Molnár Szabolcs és Mácsai János zenetörténeti beszélgetése
Művészetek Háza Gödöllő Helyszín: Színházterem Esemény kezdése: 2025. 04. 26. (szombat) 10.30
Előadó: Katona Csaba történész
Tánc világnap: Marika álma: A diótörő Diótörő Balett Egyesület
Dumaszínház est
magyar népmese
A Liszt- és Erkel-díjas Oláh Kálmán neve fogalom itthon és a nemzetközi jazzéletben egyaránt. Virtuóz zongorista, zenekarvezető, díjnyertes jazzkompozíciók és nagyívű klasszikus művek szerzője, pedagógus – és nem utolsósorban büszke édesapa.
Ismerd meg a budai Vár második világháborús ostromát a visszaemlékezők személyes történetein keresztül! Sétálj velünk, látogassuk meg együtt egy polgárvárosi ház pincéjét és a Vár-barlang egykori óvóhelyét!
Polcz Alaine amikor megírta saját történetét, nem csak a XX. század egyik legfontosabb női nézőpontú tényirodalmi alkotását hozta létre, hanem minden nőt arra buzdított, hogy merjenek bátran fogalmazni saját életük eddig kibeszéletlen traumáiról. A Győri Nemzeti Színház a KultUp programmal közösen, arra vállalkozik, hol osztálytermekben, hol a Padlásszínház ficaknyi terében három különböző korosztályú nő hangján szólaltassa meg ezt a fájóan kegyetlen, mégis felemelően humanista történetet.
BARBER / GLASS / SCHUBERT / BEETHOVEN Kremer / Dirvanauskaité / Keller
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!