Don Giovanni – ujjbábopera (Paizs Miklós előadása) A teljes Don Dzsovanni Leporello előadásában.
„Hölgyeim és uraim! Önök most egy operát fognak látni. És mivel ez az opera úgy lett kitalálva, ahogy azt a koldusok elképzelik, illetve mivel olyan olcsónak kellett lennie, hogy még a koldusok is megfizethessék, a címe: Koldusopera.”
Régi balladakincsünk egyik legbecsesebb darabja, a Barcsai szeretője az egészestés bűnügyi táncdráma kiindulópontja. A férjét megcsaló feleségre rettenetes büntetés vár, de vajon hogyan és miért jutottunk el idáig?
Az operettirodalom egyik legsikeresebb alkotása, Kálmán Imre legnépszerűbb operettje, a Marica grófnő mindig ünnep egy színház és a közönség számára. Egy klasszikus nagyoperett minden kötelező kelléke jelen lesz – lóháton táncra pördülő, remek hangú színészekkel.Örök klasszikus melódiák és egy szórakoztató történet, ez jellemzi leginkább a Marica Grófnő operettet, s ha mindehhez hozzáadjuk a Nemzeti Lovas Színház művészeinek szemkápráztató mutatványait, a látványos koreográfiákat és a soha véget nem érő dinamikus forgatagi hangulatot, biztosak lehetünk benne, hogy egy kiváló estének lehetünk szemtanúi. Az operett világa a lovas színház sajátja, hiszen a korszak, melyet megidéz, s a benne rejlő báj, a soha el nem múló eleganciával párosulva, egy örök mámort varázsol a nézők el, mely élmény minduntalan ugyanazt a korhű romantikát idézi meg, mely a magyar színjátszás elmúlt száz esztendejében mindig visszatérő lelkesedéssel jelenik meg.
A Budaörsi Latinovits Színház meghívására szerepel Bácskai Juli Pszichoszínháza minden hónapban egyszer, a Városi Ifjúsági Klub helyiségében. A színházalapító-író- pszichológus szakértő forgatókönyvére improvizálnak a színészek. Egy színész “kintről”, egy színész “bentről”.
Prudencia Hart Phd hallgató kis Ford Ka-jával megindul egy konferenciára a skót határvidékre, Kelsoba...
Georges Feydeau, a bohózat francia mesterének remekműve a színpadi burleszk magasiskolája. A fénysebesség iramával váltakozó, könnyfakasztóan mulatságos helyzetek szinte már az abszurdig fokozzák az őrületet, s a nézőnek sem könnyű eligazodnia a kapcsolódások és a félreértések szövevényében.
Az Art-Színtér és a Művészetek Völgye közös előadása.
Az Orfeum Ágyban párban című előadása a nő és a férfi kettősét mutatja be rendhagyó módon, egy ágyban – Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján.
Szerb Antal Száz verse. A cím megtévesztő. Nem száz vers hangzik el, hanem egy bámulatos műveltségét szertelen csacsogással elfedő, végtelenül szerény és éppannyira csodálatos író-olvasó-szerkesztő-fordító-tanárember elevenedik meg a színpadon. Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak
A tavalyi évben a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia abban a megtiszteltetésben részesült, hogy elnyerte Szarvas város A Legígéretesebb Fiatal Tehetségek különdíját. Idei Nyárindító Gála Showműsorunkban éppen ezért igyekszünk felejthetetlen pillanatokat szerezni a cirkuszművészet kedvelőinek. Az összművészeti produkcióban a már nemzetközileg is ismert, a 15. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is sikerrel bemutatkozó ifjú artistáink egyszerre szórakoztató és gyönyörködtető műsorát láthatja közönségünk.
"..Itt vagyunk Földünk egyik legérdekesebb pontján, amely számos irodalmi- és filmes alkotás ihletője. Több neve is van ennek a vidéknek: Tündérvölgy, Erdély, románul Transilvania, németül Siebenbürgen, melegül Ergay. Mai epizódunkban azt vizsgáljuk, hogyan élnek itt az úgynevezett melegek, más néven homoszexuálisok.."
Kormos István meséje a gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó Móra Ferenc Kiadó legendás időszakának egyik ékköve. Az eredeti kötetet Heinzelmann Emma grafikái díszítették, de e macskameséből készült népszerű diafilm is. A Pincérfrakk utcai cicák – a Hétrettenetesek – legádázabb ellenségei a Cincérfark utcai kutyák. Erről az ősi viszályról szól ez a szürreális hangvételű mese, amelyet vers- és dalbetétekkel kívánunk színre vinni, a fiatal és a régebb óta fiatal nézőknek. Kormos humora olyan, mint a dupla fenekű bőrönd: a gyermekek megtalálják benne az izgalmas nyelvi játékokat és a mesék ősi igazságait, a szülők pedig a kedves történet mögött rejlő derűs életbölcsességet.
Egy este, ahol 2 felvonásban a táncé a főszerep
Improvizációs párkapcsolati játék, négy kiváló színművész és dr. Piczkó Katalin játékmester közreműködésével.
A Legcsinosabb óriás egyáltalán nem csinos, sőt. ORMÓTLAN! BUMFORDI! Mindent felborít, mindent letapos. De hohó! Hiszen itt a gyógyír: a csudálatos
Francia sanzonest, amelyben közismert és közkedvelt Edith Piaf-sanzonok és önéletrajzi vallomások elevenítik fel Piaf szenvedélyekkel, nagy mélységekkel és magasságokkal teli életét, és idézik elénk Párizs, valamint a Montmartre hangulatát.
A kerettörténet szerint valamikor a XIX. század végén három ágrólszakadt színész elindul a végtelen, forró országúton Bikulina bankár estélyére. Útközben egyikük történeteket, pletyka-ízű sztorikat mesél a társasági élet egyik mitikus nőjéről, a bankár unokahúgáról, Irináról. Így, afféle érzelmi hullámvasúton is utazva, az Univerzum megfejthetetlen örök rejtélyét kutatják, a Nőt. Az nem kérdés, hogy oda érnek-e a bálba. De mi lett a nővel?
Ha lenne rá lehetősége, ön elmenne a Marsra? Te elmennél? Elmehetnek. Bárki önök közül megélheti, hogy a Mars felszínére lépjen. Azt is elmondjuk, hogyan.
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!