Termék

403 program


Budapesti Vonósok hangversenye Bretz Gáborral Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

Világjáró énekesünk, Bretz Gábor barokk és bécsi klasszikus mesterek műveiből összeállított koncertjén Bach kantátaéletművének egyik legszebb darabját szólaltatja meg. A hangverseny második részében három igencsak eltérő operafigurát jelenít meg, s nem kizárt, hogy még egy negyedik alak is felbukkan majd.

Európai Hidak: Haydn, Britten, MacMillan (Nagyzenekari koncert) Jegyvásárlás
akár -20%
13 Esemény

Az Európai Hidak fesztivál ezúttal Nagy-Britanniára tekint, Haydn, Britten és MacMillan művein keresztül Anglia, Wales és Skócia hangjai szólalnak meg.

Ciróka babakoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Új karakterek és ölbeli játékok kalauzolják majd a kicsiket Zeneország varázserdejébe a Ciróka Babakoncerteken. A népszerű gyermekprogram 2014-es indulása óta töretlen népszerűségnek örvend, mind az alkotók, mind pedig a közönség körében. Az interaktív koncert célja a zenei nevelés mellett, hogy teret nyisson a családoknak a vidám közös játékra, ismerkedésre.

Opera a Zene Világnapján Jegyvásárlás
13 Esemény

Verdi: Rigoletto – koncertszerű előadás

BDZ-NAP 2020 / BEETHOVEN: V. SZIMFÓNIA Jegyvásárlás
13 Esemény

A BDZ NAP 2020 zárásaként, egyszersmind Beethoven születésének 250. évfordulója előtt tisztelegve, a szerző egyik legismertebb alkotása, az V. szimfónia hangzik fel, melynek nyitó motívumáról maga Beethoven is így nyilatkozott: „Így zörget a sors az ajtón.” Maga a szimfónia az ember kétségbeesett küzdelmét és az emberi akarat végső diadalát mutatja meg.

Csajkovszkij 180 - OROSZ ZENEI FESZTIVÁL Jegyvásárlás
13 Esemény

Az idei világjárvány miatt sajnálatos módon a III. Orosz Zenei Fesztivál teljes programja egy évet csúszik. Azonban a Zene Világnapja és Csajkovszkij születésének 180. évfordulója alkalmából mindenképpen fontosnak gondoljuk, hogy tisztelegjünk az orosz romantika nagymestere előtt.

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - TAVASZI MUZSIKA Jegyvásárlás
13 Esemény

Közreműködik: Farkas Ferenc – kürt Vezényel: Deák András Műsorvezető: Zelinka Tamás

Haydn-Mozart Plusz I.: Mozart, Weber, Haydn Jegyvásárlás
akár -20%
13 Esemény

Takács-Nagy Gábor, a BFZ első vendégkarmestere a tőle megszokott szakértelemmel és frissességgel folytatja az együttes Haydn–Mozart Plusz sorozatát. A dirigens Mozart fiatalkori operájának nyitánya mellett Haydn két szimfóniáját mutatja be: az egyik a ritkábban játszottak közé tartozik, a másik nagyon is ismert, a szerző halálához is kapcsolható.

Csajkovszkij 180 - Tihany Jegyvásárlás
13 Esemény

Válogatás Csajkovszkij legismertebb műveiből

Dráfi Kálmán zongoraestje Jegyvásárlás
13 Esemény

Dráfi Kálmán születésnapja alkalmából rendezett hangverseny programja nagy ívet ölel fel Liszttől Chopin, Brahms és Debussy művein át Rahmanyinovig, és Dráfi Kálmán egykori tanítványa, a Kossuth-díjas Balázs János közreműködése is igazi csemegének ígérkezik.

Classicus Quartet: Das Wohltemperierte Streichquartett IX. - Intermezzo Jegyvásárlás
13 Esemény

A Classicus Quartet koncert-ciklusa – klasszikus alkotások és kortárs szerzők műveiből válogatva – a kromatikus skála lépcsőfokairól vet egy-egy pillantást a vonósnégyes-irodalomra. A sorozatot időről időre intermezzók szakítják meg, olyan művekkel, melyek nem kötődnek egy konkrét hangmagassághoz, illetve nem is vonósnégyesre készültek.

Virtuózok Kamaraegyüttes koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

A program a jól megszokott módszer szerint alakul - Szüts Apor művészeti vezető hangszerelése révén kamaraformációban szólalnak meg a darabok, két fuvola, klarinét, hegedűk, brácsa, cselló, nagybőgő, és zongora felállásban. A Beethoven szimfóniához ezúttal Takáts Márton zongoraművész is csatlakozik.

BDZ-NAP 2020 / SCHUBERT: 9. C-DÚR (NAGY) SZIMFÓNIA - Nyilvános próba és beszélgetés Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenekar következő heti, zeneakadémiai koncertjén elhangzó szimfónia legelső próbáját követhetik nyomon az érdeklődők, annak minden izgalmával, újdonságával, buktatójával, felfedezésével. Ritka, izgalmas, a közönség számára szinte soha nem megélhető zenei és emberi folyamat részese lehet közönségünk.

RAJNA Lukács 1. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Lukács bérlet elsősorban azokat szólítja meg, akiket a magyar zene sokszínűsége érdekel. Akik nyitottak a ritkaságok iránt, és olyan művek felé is érdeklődéssel fordulnak, amelyeket még sohasem hallottak, vagy akár nem is hallottak róluk.

Accord Quartet / CAFe 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény

Kurtág György: 6 moments musicaux Eötvös Péter: Korrespondenz Ligeti: 2. vonósnégyes

Lords of the Organ IV. - Rákász Gergely koncertorgonista hangversenye Jegyvásárlás
13 Esemény

"Nagyon boldog vagyok amiért a Lords of the Organ sorozatot szereti a közönség. Minden évben többen hallgatják, és ez azt üzeni, hogy sikerülhet a magas művészetet olyan körítéssel tálalni, hogy azt a mai kor mindig rohanó embere is a tányérjára vegye.." - Rákász Gergely

Alexander Melnyikov és a Cuarteto Casals / 2 ( Beethoven plusz ) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Cuarteto Casals vonósnégyes partnere a Zeneakadémián a régizene-specialistaként is ismert Alexander Melnyikov orosz zongoraművész, aki Beethoven egyik utolsó zongoraszonátája mellett Sosztakovics Bach-hatásokra támaszkodó 24 prelúdium és fúga című sorozatának részleteit is megszólaltatja.

VENGEROV Kocsis 1. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Nemzeti Filharmonikusok Kocsis bérletének négy hangversenyéből kettőt Hamar Zsolt zeneigazgató vezényel, egy estén a hegedűs fenoménként világhírnevet szerzett Maxim Vengerovot, egy alkalommal pedig a dán Michael Schønwandtot láthatjuk a pulpituson.

Ditró – Budapest – Ditró. Kelemen László 60 - Akusztikus, autentikus Jegyvásárlás
13 Esemény

Akusztikus, autentikus Ditró – Budapest, Ditró Koncert a 60 éves Kelemen László tiszteletére

BUDAFOKI/1 - DOBOS // BEETHOVEN // MUSZORGSZKIJ // HOLLERUNG Jegyvásárlás
13 Esemény

Dobos Dániel: Sylvanus Beethoven: Hármasverseny Muszorgszkij – Ravel: Egy kiállítás képei

ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDAS MAKKABEUS Jegyvásárlás
13 Esemény

Händel: Júdás Makkabeus Miksch Adrienn – szoprán Balogh Eszter – alt Megyesi Zoltán – tenor Cser Krisztián – basszus Vashegyi György - orgona Gyöngyösi Levente - csembaló Purcell Kórus (karigazgató: Vashegyi György) Vezényel: Hollerung Gábor

250 ÉVE SZÜLETETT BEETHOVEN Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncertünkön felidézzük a 250 éve született Ludwig van Beethoven életének legfontosabb eseményeit, fordulópontjait és megelevenítjük az ezekhez kapcsolódó zeneműveket.

Bartók összes hegedűs kamaraműve/2 Jegyvásárlás
13 Esemény

Összkiadás élőben Bartók összes hegedűs kamaraműve/2

Bartók összes hegedűs kamaraműve/3 Jegyvásárlás
13 Esemény

Összkiadás élőben Bartók összes hegedűs kamaraműve/3

ZENEPLUSZ/2 - MOZART: DON GIOVANNI Jegyvásárlás
13 Esemény

Mozart: Don Giovanni – szcenírozott előadás Mozart legrejtélyesebb alkotása több mint kétszáz éve bűvöli el és készteti töprengésre közönségét. A darab rendezője, Hábetler András csavart egyet a hagyományos rendezésen: az operát a húszas évek dekadens világába helyezte: szemfényvesztés, bűvésztrükkök teszik még lebilincselőbbé Mozart legismertebb operáját.

Ünnepi hangverseny Bartók Béla halálának 75. évfordulóján ( Concerto Budapest ) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

Bartók Béla halálának 75. évfordulóján három főmű hangzik majd fel ezen az ünnepi koncerten.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok