komédia két részben
Dumasznház est
"Először szétterjedt és pörögni kezdett saját maga körül a nulla, a saját perdületű semmitörmelékből így alakult ki az anyag, pörgésének sebességéből az idő, majd a világporforgatag belső súrlódása kitermelte a hőt, a hő hatására pedig létrejött a szerves élet, amely megszülte a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert.”
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A klasszikus operettmuzsika és a cigányzene kedvelői számára
Homonnay Zsolt, Oszvald Marika, Fischl Mónika és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös estje, a Zenére fel! című koncert biztosít különleges kikapcsolódást.
Vígjáték két részben
A veres 1 Színház előadása.
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója.
Dumaszínház est
Az elegáns londoni emeleti lakás Philipé és Joanáé. Hetek óta tart a renoválás, nagy a felfordulás. Philip és Henry sikeres gyermekkönyv-kiadók, irodájuk a földszinten található. Henry nagy nőcsábász. Amíg Philip a feleségével vendégségbe készül, addig Henry egy hölgy ismerősével randizna társa lakásában...
Dumaszínház est
Gary úgy érzi, mindent megad a családjának. Értük dolgozik állandóan, ügyfeleivel is ezért jár el golfozni, meccsekre. Maggie magányosnak és elveszettnek érzi magát a házasságukban. Nem tudja, mit akar, csak azt, hogy képtelen így folytatni. Két középkorú ember. Egykor elkötelezték magukat egymásnak, a hétköznapok sűrűjében azonban egyszer csak elsodródtak egymástól. Mások már a vágyaik, mások a céljaik.
játék egy részben
a SzínMűHely Produkció és az Átrium előadása
Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres1Színház új előadásában. A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz.
Dumaszínház est
ÖREGLÁNYOK
ZENÉS KOMÉDIA - ÖRÖKZÖLD SLÁGEREKKEL
LILIOM PRODUKCIÓ ELŐADÁSA
2022. októberében elindítottuk interaktív improvizációs-est sorozatunkat. Minden hónapban egy rendhagyó estére játszani hívjuk közönségünket. Ezen kivételes alkalmak mindig a legkülönfélébb témákat járják körül, más-más színészekkel, a legkülönfélébb játékszabályok szerint, de mindenképpen nézőink aktív közreműködésével. Vágjunk bele együtt! Lesz, ami lesz!
Dumaszínház est
Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián zenés játéka Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán, a Pannon Várszínház előadásában.
Dumaszínház est
Mesebeli táncmulatság várja a közönséget június 16-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon! A Tiszavirág Néptáncegyüttes pergő lendületű estjén, A mi mesénk című gálaműsorban a deszki székhelyű, kiváló egyesület mind a tíz csoportja színpadra lép az újszegedi ligetben.
A FrenÁk Társulat legfrissebb produkciójában egy dinamikus, fiatal csapat áll színpadra, melynek kreatív táncosai színes kulturális hátterük és nyelvi különbségeik energiáiból építkezve új alkotói szemlélettel kapcsolódnak a FrenÁk alkotta koncepcióhoz. Az összművészeti, multimediális alkotásban a két, egymást ellenpontozó, egyben egymást kiegészítő rész korunk ellentmondásaira reflektál.
látványszínház - mozgó festmények tárlata
Dumaszínház est
A magyar irodalom kötelező versei
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.