Színház

1843 program


Fazekas Mihály klasszikus műve vásári keretek között, bábokkal és interaktív játékokkal, kicsiknek és nagyoknak.
A 45 perces előadás a bábszínház, és a vásári komédiák varázsát egyesíti.
Ajánlott: 3 éves kortól

Első királyunknak élete utolsó napjaira maradt még egy sorsdöntő feladata. El kell döntenie, hogy kire hagyja a koronát – az Árpád-vérből való pogány, de magyar Vazulra vagy pedig a keresztény, de idegen népből származó Orseolo Péterre?

Párizs a Margitszigetre költözik egy éjszakára! Tomboló zene, repülő fodrok, kalapok és csókok!

-500 Ft
Férfi és Nő 4X Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy férfi, egy nő és egy buszmegálló. Négy évszak, négy találkozás, négy különböző pár – az Összpróba Alapítvány produkciójában.

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel vannak készülve minden sóhajra, horkolásra, tüsszentésre. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy ez mégsem ilyen gömbölyű?

-500 Ft
OMEGA: Égi vándor Jegyvásárlás
13 Esemény

Rockfantázia a Pannon Várszínház előadásában.

„Az előadás azzal a céllal jött létre, hogy felelevenítsük a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertessük a közönséggel nem mindennapi életének részleteit és igazságot, valamint elégtételt szolgáltassunk személyének mindazért a méltánytalanságért, amelyben ez a kivételes művésznő részesült. Soha meg nem bocsájtható bűne a II. Világháború utáni politikai rendszernek, hogy Fedák Sárit méltatlan és bizonyítatlan vádak miatt börtönbüntetésre ítélték, és emiatt soha többé nem léphetett színpadra szeretett hazájában. Mikor végleg kiderült számára, hogy a színpadra nincs visszaút, teljesen összeomlott és ez az állapot okozta idő előtti halálát.

A gyermek születése csak az első megpróbáltatás… Az anyaság egy életre szól.
Végre hazánkban is látható a világhírű musical, Sue Fabisch legendás darabja!

A Tóték a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház emblematikus előadása.

Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás érdekében!


-500 Ft
A pacal ideje Jegyvásárlás
13 Esemény

Az egyszemélyes színházi előadást Cserna-Szabó András 77 magyar pacal című könyve ihlette.

A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.

"Először szétterjedt és pörögni kezdett saját maga körül a nulla, a saját perdületű semmitörmelékből így alakult ki az anyag, pörgésének sebességéből az idő, majd a világporforgatag belső súrlódása kitermelte a hőt, a hő hatására pedig létrejött a szerves élet, amely megszülte a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert.”

Muszáj-e a fiúnak az apa útját követni? Muszáj-e az apának a fiút irányítani? 
Ki a hűséges és ki a hűtlen? És melyik családhoz? A közöshöz? A sajátjához?

-500 Ft
L’art pour l’art Légitársaság Jegyvásárlás
13 Esemény

Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legelső járatának legénysége!

Két tolvaj nekiáll, hogy a temetkezési vállalkozó melletti bankot kirámolják, a pénzt pedig egyikük nemrég meghalt anyjának koporsójában helyezik el megőrzésre, amíg a váratlanul beállító nyomozót nem sikerül lerázniuk. Szatirikus bohózat gyilkos humorral.

Egy színház születésnapi ünnepsége utáni kábulatban a színészek csetlenek-botlanak az üres(?) színházépületben. A sötétből fel-felmerülnek régi idők dalai, régi idők prostituáltjai, a múlt szellemei. Közben a közönség vagy itt van, vagy nincs, a színészek vagy játszanak egy előadást, vagy nem, az indiánok pedig…

Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.” A bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben vált felnőtté, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben igyekezett derűvel szemlélni az életet, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek saját családját is érintették.

Anglia, 1965. Ez az az év, mikor a ködös Albionban eltörlik a halálbüntetést. Az észak angol kisvárosban, Oldhamben, egy kocsmában, amit Harry Wade és felesége visz, összegyűlnek a törzsvendégek, hogy szemtanúi legyenek annak, hogyan reagál a kocsmáros a rossz hírre: ugyanis Harry Wade másodállásban hóhér, méghozzá az egyik legismertebb.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!