Színház

1421 program


HAŠEK-MAREK-MIKÓ: Svejk vagyok Jegyvásárlás
13 Esemény

90 perc, szünet nélkül Zenés sörözgetés egy derék katonával és a közönséggel

János vitéz (Bartók Táncszínház – Varidance) Jegyvásárlás
13 Esemény

Az esztendő egyik legkülönlegesebb darabjával, egy élőzenés tánckölteménnyel készül a Varidance és a Bartók Táncszínház társulata: a Vári Bertalan vezette csapat Petőfi Sándor, 1844 novemberében pár hét alatt papírra vetett művét, a János Vitézt viszi színpadra.

A vándorkutya Jegyvásárlás
13 Esemény

Minden hétvégén más család gondoskodik Vándorkutyáról. Imádják a gyerekek, de minden szülő másképpen fogadja. Hiszen Vándorkutya mindent lát! És mindent kiszimatol! Pass Andrea drámaíró igaz élethazugságok műfaji megnevezésű művét a Vígszínház számára írta.

NA, DE ÁLLAMTITKÁR ÚR Jegyvásárlás
13 Esemény

Mit tehetnek a lányok, asszonyok, ha elküldik őket a munkahelyükről, mert kell a hely a férfiaknak? Fellázadnak, tüntetnek, férjeket követelnek maguknak. Ugye, ugye, Államtitkár úr! Meg kellett volna gondolnia, mit ígért felelőtlenül! Most büntetésből magának is nősülnie kell!

Lót  Szodomában kövérebb a fű Jegyvásárlás
13 Esemény

Nem maga a vérfertőző paráznaság, hanem Lót történetének bonyolultsága és morális ellentmondásossága érlelte a gondolatot, hogy talán aktuális színpadi szöveggé formálódhatna ez a tulajdonképpen shakespeare-i dráma.

Fókuszban a koreográfusok - Kovács Gerzson Péter és Fundák Kristóf Jegyvásárlás
13 Esemény

„Lelkek a pányván" - Kovács Gerzson Péter és Fundák Kristóf koreográfiái

SZABADSÁG VÁNDORAI Jegyvásárlás
13 Esemény

A musical egy színházi társulat létrejöttét dolgozza fel, különféle emberi sorsokon keresztül. A cél közös, melyhez a hit, a kitartás, az egyetemleges áldozatok, valamint a szeretet vezeti a főhősöket; megalakítva egy új színjátszási formát, amit ma úgy hívnak: Lovasszínház.

A legyek Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy egész népet fogva tart a kollektív bűntudat egy olyan bűn miatt, amit nem is ők követtek el. Rettegésben élnek, a szabadgondolkodás és a tolerancia tiltott dolgok. Bárki, bármikor megfélemlíthető. Mindenek fölött a zsarnoki hatalom áll. A szabadság, a saját döntések, valamint ez utóbbi következményei, és a velük való szembenézés veszélyes terep.

Felnőtt Színház -  Zágon - Nóti - Eisemann: Hyppolit, a lakáj Jegyvásárlás
13 Esemény

Az egyszerű sofőr, Schneider Mátyás fuvarozási vállalkozása hirtelen nagyon sikeres lesz. A család gyorsan meggazdagodik, egy nagy villába költöznek és tulajdonképpen azt sem tudják, hogy mihez kezdjenek rengeteg pénzükkel. A feleség úgy gondolja, hogy mint minden gazdagnak, nekik is jár egy lakáj, így aztán szerződteti Hyppolitot..

A NŐK (IS) A FEJÜKRE ESTEK Jegyvásárlás
13 Esemény

Mit csinál a Nő, ha már nem ennyi, de még nem is annyi!? És hirtelen ráeszmél: vészesen közeledik az utolsó utáni pillanat, amikor talán még… Eddig a Férfiakon nevettünk önfeledten, most tetszik – nem tetszik, rajtunk Nőkön a sor. Ebben a darabban kicsit a Nők elé gurul az a bizonyos görbe tükör. “A férfiak a fejükre estek!” című darab már jól ismert hősei mellett természetesen új szereplők is felbukkannak.

Háy János: Házasságon innen, házasságon túl Jegyvásárlás
13 Esemény

Háy János Házasságon innen, házasságon túl cí­mű darabja megkapó őszinteséggel, helyenként ellenállhatatlan iróniával tart tükröt elénk. És ha a kép kicsit torz, nem biztos, hogy a tükröt kell okolnunk...

Levelek otthonról Jávori Ferenc Jegyvásárlás
13 Esemény

Az összeállításban instrumentális és vokális szerzemények egyaránt helyet kapnak, s ez utóbbiakban a Budapesti Operettszínház művészei működnek közre.

Traccs! Dr. Csókay András Jegyvásárlás
13 Esemény

Traccs! Kaposvár legújabb beszélgető-est sorozatának második vendége Dr. Csókay András Prima Primissima-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett idegsebész, agykutató!

Márai és a halál - „Javaslom, hogy ezután ne haljunk meg.” - Márai Sándor estek Jegyvásárlás
13 Esemény

Márai Sándornak az idén ünnepeljük születése 120. évfordulóját. Az írónak életében hetvennél több kötete, több ezer újságcikke jelent meg és a XX. századi magyar irodalom egyik meghatározó prózaírója. Márai Sándornak számos szállóigévé vált gondolata és néhány világszerte is olvasott kötete azt a tudatot sugallja: már jól ismerjük őt. Ezt az ismeretet szeretnénk gazdagítani az író műveiből összeállított estjeinkkel augusztus végétől novemberig havonta egy-egy alkalommal.

Anti-motiváció - A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje Jegyvásárlás
13 Esemény

A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje

Csodálatos utazás Jegyvásárlás
13 Esemény

Ez az utazás a musicalek világába repíti el a Kedves Nézőt! Abba a világba, ahol minden megtörténhet: virágáruslányból lehet előkelő dáma, a felhők közül leereszkedhet egy varázslatos dada, csillárt tartó kötélzetet vág el egy titokzatos fantom, öreg spanyol nemes kóbor lovagnak képzeli magát, argentin utcalány válik First Ladyvé, és még maga Jézus is szupersztár lesz!

BeszélgESsTÉK Szabó Péterrel - Boldog legyek vagy sikeres? Jegyvásárlás
13 Esemény

A nagy sikerű BeszélgESsTÉK sorozat következő vendége: Szabó Péter, motivációs előadó, tréner, többszörös bestseller író . "Mi van a siker után?" címmel, Kadlecsik Zoltán evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember beszélget Péterrel.

Csoportterápia Jegyvásárlás
13 Esemény

Bolba Tamás - Galambos Attila - Szente Vajk: CSOPORTTERÁPIA mjuzikelkámedi A Madách musical pályázat győztes műve.

Macbeth Jegyvásárlás
13 Esemény

A Macbeth időtlen mese a hatalomvágyról, a gyilkosságról és a végeérhetetlen erőszakról. Az eleinte vonakodva gyilkoló Macbeth, miután elfoglalja a trónt, hidegvérű sorozatgyilkossá válik. Felesége, a tettestárs Lady Macbeth, beleőrül tettébe.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok