Színház

1362 program


Képeslapok a szakadékból Jegyvásárlás
13 Esemény

Carrie Fisher Képeslapok a szakadékból című regénye nyomán írta Pozsgai Zsolt

Makra Viktória: Héttörpe Jegyvásárlás
13 Esemény

A hét törpe testesíti meg emberi létezésünk zsigeri megnyilvánulásait, amelyeket mindannyian magunkban hordozunk, ám a nyílt utcán, munkahelyen, a hétköznapokban nem szívesen mutatnánk meg, inkább elrejtjük õket. Ők a társadalomból kirekesztettek, a “szentségtelenek”, az eltorzítottak“, Isten kis hibái.

MOST Fesztivál - Call Girl – a túlélés története Jegyvásárlás
13 Esemény

Mit keres egy színésznő egy multinacionális cégnél? Pénzt, mint mindenki más. Mit csinál egy színésznő, ha nincs színpadon? Például a hangját használja, csak más célokra. Manapság rengeteget halljuk, hogy több lábon kell élni. De ez hogy is néz ki a való életben?

Makktündér csodái - zenés bábjáték Jegyvásárlás
13 Esemény

Mi történik, ha egy torkos kis vadmalac elindul a világba, hogy valami jót tegyen? Sikerül neki? A mese végére kiderül, és a gyerekek segítségével Citromka is megtalálja a helyes utat. Bábszínház (2-8 éves korig)

Országjáró Mátyás király Jegyvásárlás
13 Esemény

zenés históriás játék két részben kicsiknek és nagyoknak - ősbemutató Mátyás király álruhában. Számtalan legenda, mese született már ebben a témában. Az Újszínház ősbemutatója a király és a nép legérdekesebb találkozásait gyűjti össze, a neves költő – Szőke István Atilla – első színpadi művének segítségével.

A PADLÁS Jegyvásárlás
13 Esemény

Ezen a Padláson "Ég és Föld között" minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiú megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, de nyugalmát titokzatos vendégek zavarják meg, különféle halandó és halhatatlan lények ...

MOST Fesztivál - Rubens és a nemeuklidészi asszonyok Jegyvásárlás
13 Esemény

Esterházy Péter drámáját a szerző Hasnyálmirigynapló című szövegének felhasználásával átdolgozta Komán Attila és Dohy Balázs

Kinevetsz a végén?! - a Klubrádió műsora Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyilvános rádiófelvétel Műsorvezető: Dési János

MOST Fesztivál - Jeanne D’Arc a tűzben Jegyvásárlás
13 Esemény

Nemzeteken és időkön átívelő női sorsok és tragédiák. Vágyott érzelmek, elvesztett bizalom, rettegés, magány és kétségbeesés. Sötét, komor történet egy lányról.

ANNUSKA2.0 Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha a rendező teherbe ejti a fiatal színésznőt, a címszereplővel még összejöhet valami? Felmerülnek kérdések... Az író jelenléte a színházban: A) zavaró B) normális C) törvénybeütköző? TAO nélkül lehet függetlenszínházat csinálni?

A CIGÁNY Jegyvásárlás
13 Esemény

Szeretett magyar hazánk láthatárán veszélyes felhők tornyosulnak. Miközben minden hazafi szent kötelessége hazáját bel és kül ellenségek ellen megvédeni, mert ezt igényli a természeti jog. Ezt parancsolja a törvény.

Arckép-Élőben Jegyvásárlás
13 Esemény

Több száz mélyinterjú, televíziós és rádiós beszélgetés áll Kadarkai Endre háta mögött. Őt csak egy dolog érdekli: az ember.

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
13 Esemény

Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.

,,A Padlás Jegyvásárlás
13 Esemény

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán közismert dalaival fűszerezett darabja az egyik legsikeresebb magyar musical. Az „Ég és föld” között elhelyezkedő padlás Rádiósának, az oda tévedő négy szellemnek és a gengszter Barrabásának a történetén már generációk nőttek fel. A félig mese félig musical kiváló szórakozást nyújt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

k2 Színház: Hűség Jegyvásárlás
13 Esemény

Káva Stúdió időtartam: 100 perc korhatár: 16+

Vinnai Andrásné: A SZERELEM ZSOLDOSAI  -DEKK Projekt - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás a DEKK projekt része. Műsorunkkal azon férfiak és nők emléke előtt tisztelgünk, akik megjárták a párkapcsolat legmagasabb csúcsait és legmélyebb bugyrait.

Balfácánt vacsorára! Jegyvásárlás
13 Esemény

FRANCIS VEBER BALFÁCÁNT VACSORÁRA! Rendező: GÖTTINGER PÁL

Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné Jegyvásárlás
13 Esemény

Székely Csaba: Kutyaharapás Mocskosszájú gengszterdráma 16 éven felülieknek A Szkéné Színház, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Tatabányai Jászai Mari Színház közös előadása

Cigány magyar – Tudás Hatalom / Mentőcsónak Egység Jegyvásárlás
13 Esemény

HORVÁTH KRISTÓF „SZÍNÉSZ BOB” ÉS A TÁRSULAT: Cigány magyar csapatépítő tréning magyar állampolgároknak – a Tudás Hatalom és a Mentőcsónak Egység előadása

Kartonpapa Jegyvásárlás
13 Esemény

A lelki egyensúlyvesztés egyik alapvető forrása az ember életében a veszteségélmény. A gyász valamilyen veszteség következtében létrejövő magatartási formák összessége. Éva, a darab egyik szereplője, nemrég veszítette el férjét, Miklóst, ám képtelen feldolgozni ezt a helyzetet, ezért kivágja a férfi figuráját kartonból, és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna vele – mintha élne.

HAB A TORTÁN! mesesorozat Mesél: Jordán Adél és Keresztes Tamás Jegyvásárlás
13 Esemény

A színész-pár színpadra álmodja a népszerű könyv szereplőit és elmeséli történetüket.

Kerekítő manó és a pipacsbalerinák Jegyvásárlás
13 Esemény

J. Kovács Judit-Acsai Roland azonos című mesekönyve alapján készült előadás.

A gyertyák csonkig égnek Jegyvásárlás
13 Esemény

Márai Sándor klasszikusa meghódította a világot, most Sopronban látható két remek színművész főszereplésével.

A kis herceg Jegyvásárlás
13 Esemény

Az irodalmi mű elemzése után egy próbafolyamat alatt nagyon sok minden változik, hiszen a darab lábon való olvasása jelentős tanulságokkal jár és jelentős változtatásokkal is...

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok