Színház

18 program


Dr. Csernus Imre előadása Debrecenben Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Csernus Imre előadása Debrecenben. Téma: Sikerek és pofonok

#EASTSIDESTORY - utca-tánc-játék egy részben - A Nagyerdei Szabadtéri Játékok produkciója Jegyvásárlás
13 Esemény

Kinek nem dédelgetett vágya, hogy egyszer a színpadon is megmutathassa, valójában ki is ő és mit is gondol a világról? De mit tehet egy fiú akkor, ha önmegvalósításának útjában épp a hozzá legközelebb lévő ember áll? Avagy szárnyra kaphat-e Ikarosz, ha lelke minduntalan egy szürke betonvalóság falaiba kell ütközzön? És mi segíthet neki abban, hogy életét szakmai elhívásának hódolva, azaz valahogy mégis saját akarata mentén színezhesse ki?

RENDEZŐK VIADALA - Improvizált filmes stílusjáték két részben - a Momentán Társulat előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

improvizált stílusjáték két részben filmes műfajok és a közönség ötletei alapján

Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása Debrecenben Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Bagdy Emőke mindig is fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, a szakmai közvélemény formálását.

Liszt: Mayerling (élő balettközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

A HOLNEMVOLTBOLT Jegyvásárlás
13 Esemény

S. Csonka Hajnalka: A Holnemvoltbolt mesejáték világhírű rajzfilmdalokkal

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?! Jegyvásárlás
13 Esemény

bohózat két felvonásban a Bánfalvy Stúdió előadásában

Wagner: A walkür (élő operaközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Minkus: A bajadér (élő balettközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Csajkovszkij: A diótörő (élő balettközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Csajkovszkij: A diótörő  (balettközvetítés felvételről) - BÉRLETSZÜNET Jegyvásárlás
13 Esemény

Karácsonyi ajándék az egész családnak, mely különleges helyet foglal el a balettrajongók szívében szerte a világon.

Csajkovszkij: A pikk dáma (élő operaközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Verdi: Traviata  (élő operaközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

Royal Opera House - élő opera és balett közvetítés az Apolló Moziban

Minkus: Don Quijote (élő balettközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Verdi: A végzet hatalma (élő operaközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Gounod: Faust (élő operaközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Alkonyat/új Cherkaoui mű/ Repülő alakzat (élő balettközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Prokofjev: Rómeó és Júlia (élő balettközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Royal Opera House’s Live Cinema Season a 2018/19 évadban ismét világszínvonalú balett- és operaelőadásokat kínál a nézőknek. A 3 új produkciót és népszerű klasszikusokat felvonultató repertoárt a világ 40 országában, több mint 1000 filmszínházban közvetítik a Covent Gardenből.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók.

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom. Hozzájárulok