Színház, Próza

22 program


A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.

Orlai Produkciós Iroda - Füge Produkció

Előadja: Pálos Hanna
Nagybőgőn közreműködik: Csizmás András

-30%
A király beszéde Jegyvásárlás
13 Esemény

Az angol trónörökös jelleme és tehetsége révén kiváló király lehetne. Gyerekkori súlyos beszédhibája azonban kezdetben ellehetetleníti őt alattvalói előtt. Felesége titokban keres egy
célratörő beszédtanárt, aki megkezdi a kilátástalannak tűnő harcot, hogy a trónörökös szóval is hatni tudjon nemzetére egy veszélyes kor küszöbén…

stúdiószínpad
hübrisz tanulmány
időtartam: 80 perc

Mit jelent embernek lenni? Hogyan birkózunk meg az élet és halál dilemmáival, az igazság és erkölcs határvonalán egyensúlyozva? Ez a darab egyszerre filozófiai mélységű vallomás az emberi lélekről és feszült, fordulatokkal teli krimitörténet.

Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján a színpadi szövegkönyvet írta: Balassa Eszter és a társulat.

Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű jelentőséggel bír.

A darab Ozsgyáni Mihály azonos című regényének színpadi átirata, rengeteg humorral meséli el egy elátkozott sorsú vidéki család, a nyolcvanas évek Magyarországa és egy túlélni vágyó fiúgyermek történetét.

18+

Stúdiószínpad
közösségi színház
időtartam: 60 perc
korhatár: 16+

Töredékek szólalnak meg Szabó Magda csodálatos életművéből Piros Ildikó Kossuth– és Jászai Mari–díjas, Érdemes művész előadásában és szerkesztésében.

Borbély Szilárd: Egy gyilkosság mellékszálai

„A gyilkosságnak csak látszólag következménye a halál” ̶ tanította Reb Taub ̶ , „hiszen az maga a befejezetlenség. Egy gyilkosság sosincs bevégezve” – A Befejezetlenség szekvenciája című Borbély Szilárd-vers kezdő sorai rengeteg mindent elárulnak arról a kálváriáról, amelyet 2000 karácsonyától kezdve, a szülei elleni brutális rablótámadás kapcsán a kortárs költészetünk egyik legmeghatározóbb alakja bejárt.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!