Show

269 program


zenés mesejáték egy részben

A babaszínház pár hónapos és három éves kor közötti gyerekeknek szól, akik a szüleikkel nézik meg a körülbelül ötven perces előadást, ami két részből áll: egy húsz-huszonöt perces produkcióból, amit színészek játszanak, és ami kifejezetten ennek a korosztálynak a fejlődési sajátosságait figyelembe véve lett kialakítva A második huszonöt percben a nézők megismerkedhetnek a színészekkel, az előadásban használt kellékekkel, bejárhatják vagy bekúszhatják a teret.

Rügyek és gyökerek / Roots and shoots Sold out
13 Event

3-
25 perc + foglalkozás
Bábtechnika: tárgyjáték

Prohászka Ottokár püspök mondta Szent Lászlóról: „Szent László nem tanít, ő nem apostol, de küzd, harcol, s győz a kereszténységért. Az ősi dicsőség pogány egén ott ragyogtak a hősök; a magyar kard, a bátor szív, amelytől egy világ reszketett, nem szűnt meg lelkesíteni a népet, s eddig ez mind hiányzott a kereszténységben.”

25 perces játékidőben Leli manó és Lili tündér elvarázsolják a közönséget, melyet utána rövid szabad játék követ. A verses előadást ének és zongorabetétek teszik színesebbé.

Verebek a víz alatt? Békés Pál izgalmas meséjében VII. Moszat király, a zöldalgák ura harcot indít a vizek lakói ellen. Na, és hogyan merülnek a mélybe a verebek? Hát spárga-tengeralattjárón! A gyerekek pedig velük tartanak. A nézők egyben a játék résztvevői is.

Az EternalGames – A Végtelen játékai című előadásunk egy aktuális témán keresztül szólítja meg a fiatal generációt: az elektronikus eszközök mindennapi használata és ennek hatása a gondolkodásra, valamint a fizikai egészségre.

Főhőseink Julcsi és Marci, két fiatal, akik Győrben az Epres utcában élnek. Julcsi készül a közelgő felvételijére, a város egyik legerősebb gimnáziumába, míg Marci játszik. A konzolján. Egész nap. Igaz, a családjukban sincs minden rendben… Talán ezért kérte meg Julcsi és Marci édesanyja Ilma mamát, hogy amíg távol van, vigyázzon a gyerekekre, és meséljen nekik. Aztán a történet egészen furcsa fordulatot vesz, fiatal hőseink egy új, ismeretlen és izgalmas világba lépnek át. Julcsi és Marci útját szamuráj harcosok, névtelen katonák és boszorkányok keresztezik, hogy a Végtelenség Birodalmát uraló Királynőhöz érve kiderüljön, vajon hőseink vissza tudnak-e térni a valóságba?

Kísérjük őket együtt az útjukon a Győri Nemzeti Színház legújabb ifjúsági előadása során! Tartsanak velünk!

Kolozsi Angéla: Punktum!
Óvodai dac-parádé
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk.

-20%
Tündérmese Buy tickets
13 Event

interaktív kalandok egy órában

Axel Hacke: A medve, akit Vasárnapnak hívtak
a Small Size Performing Atrs for Early Years EU-s pályázat keretén belül létrejött előadás
4-8 éveseknek

Bárány Boldizsár Sold out
13 Event

Szabó Magda
Bárány Boldizsár
színpadi játék

-20%
A Hang-villa titka Buy tickets
13 Event

Mesénk egy angol kisvárosban játszódik, ahol főhősünk, Suzy édesanyjával él egy kis házikóban, igen szerény körülmények között. A Mama egyedül neveli Suzyt, akinek sem testvére, sem barátai nincsenek. Egy nap azonban ajándékot kap édesanyjától, egy kölyökkutyát. Ez az elválaszthatatlan páros együtt már minden problémát legyőz.

Szegény Dzsoni és  Árnika Sold out
13 Event

6+
45 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: tárgyjáték, bunraku

Első bábszínházi élmény babáknak.

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Vuk, a rókakölyök nyolcadmagával jött a világra egy tóparti „rókavárban”. A rókaszülők szürkülettől hajnalhasadtáig vadásznak, hogy az örökké éhes apróságokat jóllakassák. A rókacsaládot egy vadász és kutyája elpusztítja. Egyedül Vuk éli túl a támadást. Vuk örökölte nagyapja legendás hírű vérét, szimatát, vadászösztönét.

Szutyejev közönségdíjas meséinek színpadi változata, a Budapest Bábszínház művészeinek alkotásában. Két vidám egyfelvonásos. Az első részben a kiskakast “kiszínezzük” .. (titok), a másodikban pedig a kiskacsa az árnyékát keresi, Zselé a kecske segédletével.

A MARICA BÁBSZÍNHÁZA messze földön híres a környezettudatosságáról, jelszavuk a „bábmiből lehet bábmi bábhogyan” épp azt példázza, hogy a legegyszerűbb tárgy is válhat a kezünk között békává vagy akár királyfivá is.

Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen kihunytak, de a fényük örökké világít. E zenés színmű nekik állít emléket.

A repülni vágyás az emberrel egyidős. Az emberrel, aki a földön járva örökösen arról ábrándozott, hogy a légbe emelkedik és száll, mint a madár.

Élőszereplős bábjáték narrációval és sok Francesco Zappa zenével.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.