Múzeum, kiállítás

176 program


BEMUTATÓ - SzemLélek • Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes, Magyar Nemzeti Táncegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

A szem a lélek tükre. Úgy ismerhetjük meg valaki lelkét, ha egyenesen a szemébe nézünk. Koreográfiák, alkotások. Szikrák, melyek bennem voltak, gyermekek, kiket már akkor szerettem, mielőtt megszülettek.

Verso/ Show Jegyvásárlás
13 Esemény

Verso, mint a dolgok visszája, ellentétes oldala. Az előadás egy kifordított, párhuzamos értelmezésű világ, esztétikai és filozófiai kérdésekkel foglalkozó, a megszokottól eltérő, ellentmondásos olvasztótégely, amiben olyan karmával találjuk szemben magunk, amit nem ok-okozat követ, mégis valahogy tetteink, vagy vágyaink okán jön létre, ám a nem várt módon.

Ahogy tetszik Jegyvásárlás
13 Esemény

Shakespeare egyik legismertebb vígjátékában egymás ellen fordulnak testvérek, fiatalok szerelmesek lesznek egymásba, nevetnek és sírnak, álalakba bújnak, elvesztik majd újra megtalálják egymást, és felbukkan egy szomorú bohóc is, akinek mindenkiről megvan a véleménye.

Tátikák & Freestyle • Góbi Rita Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Tátikák

Az emberek, akár a növények, kinyílnak majd becsukódnak, időnként lelassulnak, lekókadnak, de tündökölnek is.

Freestyle
japán-magyar koprodukció

A pályán kétszereplő közös játékának testi elevensége jelenik meg.

NTSZ 20 - Szabad egy táncra? Jegyvásárlás
13 Esemény

Székesfehérvári Balett Színház - Frenák Pál Társulat - Pécsi Balett

Chaos / The Waves • Győri Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

A Győri Balett felkavaró bemutatóra készül, melyben két hazai koreográfus alkotásait láthatják a nézők. A társulat egységére fókuszáló és a csoportdinamikára építő alkotó, Fodor Zoltán most Chaos című darabjával forgatja fel táncszínpadot. Az est második felében látható produkció Virginia Woolf írónő betegségének küzdelméről, majd annak feladásáról szól. Lukács András érzékeny finomsággal meséli el a történetet The Waves című művében.

Audibles / Hallhatók - Közép-Európa Táncszínház-Mádi László Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Audibles (Hallhatók) Mádi László, a Közép-Európa Táncszínház oszlopos tagjának harmadik, kifejezetten saját társulata számára készített koreográfiája. Az előadás, amellett, hogy a szokásosnál nagyobb figyelmet szentel az emberi kapcsolatok értelmezésére, úgy reflektál a jelenlegi világhelyzetre, hogy arra közben egyfajta pozitív figyelemmel tekint.

Csárdás a zivatarban • Kovács Gerzson Péter - TranzDanz Jegyvásárlás
13 Esemény

Még egy nő-férfi/férfi-nő duó, már megint és végeérhetetlenül... és itt a Csárdás a zivatarban, egy hajdani coup de foudre, amikor leszakadt az ég, minden sötétségbe borult és csak a villámok világították meg a sziklás tájat…

NOTHING PERSONAL Jegyvásárlás
13 Esemény

Tünet Együttes: Nothing personal
Volt egy ember, már ha tényleg volt, aki addig-addig facsarta és zsigerelte magát, míg kemény lett,
száraz, örömtelen és hajlíthatatlan.

Nem én voltam / Tiltott ösvények • Miskolci Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

Nem én voltam
A jövő már elkezdődött – írta Robert Jungk 1971-ben. Az elmúlt hónapok vészterhes korszakában volt ideje az embernek elgondolkodni, hogy éli túl jövője rá váró válságait, a holnap problémáira milyen válaszai lehetnek. Mire várunk? A változás nem kívülről jön el.

Tiltott ösvények
Az előadás tisztelgés azok előtt, akiknek törvényi tilalmak miatt nem adatik meg a tánc gyakorlásának szabadsága.

Bál, avagy a táncos mulatság • Bozsik Yvette Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Bozsik Yvette legendás koreográfiája felújítva, új szereposztással látható. A darabot Ettore Scola A bál című filmje inspirálta. A mű első része, mely akár bálteremben is játszódhat, a különböző stílusú táncok vágyakat és beteljesületlen álmokat keltenek életre. A második rész hangulata emelkedettebb, költőibb, a tér óceánpartot idéz, ahol a bálterem táncosai saját sorsukat táncolják el. A darab hangulatát meghatározza a zene, amely ízelítőt ad a 20. század legfontosabb zenei irányzataiból.

Metropolisz Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás egyszerre játszódik a jelenben és a jövőben; szól a nagyvárosok forgatagában élő társadalmi rétegek közötti különbségekről, valamint az emberek érzelmei és érdekei közötti válaszfalakról is. A metropolisz átvitt értelemben maga az ember.

FUN FICTION - ROMÁN SÁNDOR ENTERTAINMENT Jegyvásárlás
13 Esemény

Román Sándor legújabb darabjában egy már klasszikusnak számító történetet gondolt újra és vitte színpadra.

Érintés paradoxon • Artus - Goda Gábor Társulata Jegyvásárlás
13 Esemény

Két ember egy pontban összeér. Ez a pont most már közös, itt találkoznak. Megérintődnek. Megérintve lenni annyi, mint valami kivételesen érzékeny, intim, mély állapotba kerülni. Ebben a pillanatban valami igazán fontos, valami lényegi történik. Belül valami megmozdul, megváltozik.

IDŐK FOLYAMÁN • Feledi János – Feledi Project Jegyvásárlás
13 Esemény

A Feledi János vezette Feledi Project a 2020-2021-es évadban ünnepli 10. évfordulóját. A jeles jubileum alkalmából számos születésnapi eseményt szerveztek, többek között a legelső előadás felújítását.

Tárlatvezetés és toronykilátó látogatás minden szerdán a Belvárosi Főplébánia-templomban Jegyvásárlás
13 Esemény

A séta keretében a vendégek -többek között- megtekintik Szent László, Szent Erzsébet és Szent Gellért ereklyéjét, a török-kori ún. mihrábot, a XIV. századi "Trónoló Madonna" freskót, a XV. századi ún. Mátyás Oratóriumot, Molnár-C. Pál oltárát, a 2017-ben megnyitott altemplomot és a Szent Kereszt ereklyét.

Látomások Jegyvásárlás
13 Esemény

Minden elemében jövőszerű, látványhangsúlyos, elvarázsoló előadásra számíthat a néző, amely varázslat nyitott és csukott szemmel is garantált.

Túrajó séták: A füredi rabbi – Zsidó Kiválóságok Háza belépővel Jegyvásárlás
13 Esemény

A felújított régi zsinagógából indulva bejárjuk egy klasszikus vidéki zsidó közösség hétköznapjainak útvonalát. Autentikus kalauzunk a füredi zsidó hitközség utolsó vezetőjének fia, akivel becserkésszük a rituális fürdő, a rituális metsző háza, valamint a felekezeti iskola hűlt helyét, miközben megismerkedünk a zsidó étkezési, istentiszteleti, családi, házaséleti, tisztálkodási és temetkezési szokásokkal.

Tavaszi ásvány - és ékszerbörze Jegyvásárlás
13 Esemény

Mintegy közel ötven hazai kiállító, gyűjtő mutatja be gyűjteményét: szebbnél-szebb ásványokat, különlegességeket, ősmaradványokat, drágaköveket és a belőlük készült ajándéktárgyakat, ékszereket láthatnak és vásárolhatnak a látogatók.

Tavaszi Nemzetközi Rovarbörze Jegyvásárlás
13 Esemény

Közel negyven hazai és nemzetközi kiállító, gyűjtő mutatja be gyűjteményét, preparált és élő állatokat. Megtekinthetők és megvásárolhatók a kiállításon: tudományos igényű rovarképek, rendszerezett rovardobozok mellett élő állatok pl. csigák, pillangók, kaméleonok, sáskafélék.

Traviata • Kecskemét City Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

Violettát úgy ünneplik, mint egy koronázatlan királynőt. A feltűnő szépségű, káprázatos ékszerekkel borított nő köré állandósulni látszó férfikoszorú tartozik. A dúsgazdag urak, a féltett kincs megszerzéséért folytonosan egymásra licitálnak.

Carmen • Pécsi Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

Hol a határ szerelem, szenvedély és birtoklási vágy között? A szenvedélyes szerelem alapvetően eszement állapot? Carmen érzékiségét megjeleníteni, érzelmeinek vad hullámzását táncban megfogalmazni nagyszerű lehetőség.

Az Affér - Román Sándor Entertainment sajnos elfogyott
13 Esemény

Az elképesztően szórakoztató előadás a kultúrát, a tánc örömét hozza közel ahhoz a kitartó, lelkes és jelentős rajongó közönséghez, akik hosszú évek óta szívesen kóstolnak bele a táncos színház világába. Ezzel ámulatba ejti ismét rajongóit egy különleges látványvilágot létrehozva.

A VARIDANCE és a Bartók Színház bemutatja: Magyar TáncRAPszódia Jegyvásárlás
13 Esemény

A világszerte ismert Brahms, Magyar táncainak ízléses feldolgozása találkozik a modern köntösbe bújtatott néptánc hagyományainkkal.

Frenák Pál Társulat: InTimE Jegyvásárlás
13 Esemény

InTimE. Mindössze két szótag, megannyi jelentés és egy látványos, elgondolkodtató koreográfia Frenák Páltól és kiváló táncosaitól.

Korlátok nélkül Jegyvásárlás
13 Esemény

M. Petipa / Solymosi T. / Mirzoyan A. / Prokofieva I. / W. Forsyte / H. Lander / L. Minkus / L. Delibes / F. Schubert: Korlátok nélkül | Without limits
Balettest két részben
Magyarországi bemutató

VI. Nagy Iván Nemzetközi Balettgála Jegyvásárlás
13 Esemény

Balettgála két felvonásban
2014-ben hirtelen hunyt el Nagy Iván nemzetközi hírű balettművész, többszörös balettigazgató, aki visszavonulását követően állt újra hazája szolgálatába, és a Magyar Állami Operaház művészeti főtanácsadójaként dolgozott velünk.

BÉJART BALLET LAUSANNE „Wien, Wien, nur du Allein” Jegyvásárlás
13 Esemény

A „Wien, Wien, nur Du allein” című koreográfiát 1982-ben mutatták be először. Ebben táncosként szerepelt a pályakezdő, ma a társulatot vezető Gil Roman. Az időtlen művet először újra Budapesten láthatja majd a közönség.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok