Múzeum, kiállítás

Ajánlatunk

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

'Új világ született' c. világháborús kiállításunk a héten, november 28-áig technikai okok miatt zárva tart. Megértésüket köszönjük! Az Új világ született – Európai testvérháború 1914–1918 elnevezésű tárlat közel 600m2-en mutatja be a korszakhatárnak is tekinthető Nagy Háború világát, amellyel az addigi világrend gyökeresen megváltozott: felbomlottak a korábban stabilnak gondolt birodalmak, drámaian megváltozott a kultúra, és a közgondolkodás.

Az első világháború idején döntéshozó szerepet játszó koronásfőket, államférfiakat ismerhet meg a közönség az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság új 2016. november 29-től látogatható időszaki kiállításán. A Háború urai című tárlat egykori dinasztiák uralkodóit, a kor nagyhatalmú politikusait, meghatározó személységeit igyekszik bemutatni, akik egy letűnt kor gyermekeiként szembesültek világuk pusztulásával.

A Látványház tudományos-művészeti játszóházként gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt utat nyit a vizualitás lenyűgöző világába, ahol fény derül rá, miként alakult az emberiség tudása a látásról és látványról - az ókori felfedezésektől napjaink legfrissebb technikai újdonságaiig.

Fedezze fel a Magyar filmgyártás lenyűgöző világát! Sokan szeretnének bepillantani egy filmstúdió kulisszái mögé, megismerkedni a filmgyártás világával.

Fedezze fel a Magyar filmgyártás lenyűgöző világát! Sokan szeretnének bepillantani egy filmstúdió kulisszái mögé, megismerkedni a filmgyártás világával.

Az online kedvezményes jegy egyszeri belépésre jogosít a múzeum összes aktuális kiállítására.

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ