Koncert, zene

1138 program


Liszt Ferenc Kamarazenekar, Eric Terwilliger (kürt) Jegyvásárlás
-25%
13 Esemény

A világ egyik legjobb fúvósművészeként ismert Eric Terwilliger, a Berlini Filharmonikusok szólókürtöse, művészi pályája zárásaként búcsúkoncertet ad Európa több városában. A turné budapesti állomásán nagy örömünkre a Liszt Ferenc Kamarazenekarral fog muzsikálni.

L’homme armé – 70 éves a Honvéd Férfikar Jegyvásárlás
13 Esemény

Gyöngyösi Levente: Katonasirató Vajda János: Szent Péter meg a zsoldosok Tolcsvay László: Testamentom

Tóth-Vajna Zsombor Jegyvásárlás
13 Esemény

Henry Purcell és mestere Előadja: Tóth-Vajna Zsombor (csembaló)

Győri Filharmonikus Zenekar - Kikelet Jegyvásárlás
13 Esemény

A Győri Filharmonikus Zenekar gazdag repertoárja nemcsak a klasszikus-tradicionális művekre terjed ki, de a könnyedebb műfajt is megfelelő módon tudja ötvözni szakmai képességeivel.

MÁV Varga/2. Olasz I. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hangversenyünk karmestere, Henry Cheng 2018-ban Budapesten első helyezést ért el a II. Nemzetközi Doráti Antal Karmesterversenyen. Közreműködik: Oláh Vilmos (hegedű)

MÁV Kamarasorozat/2. Jegyvásárlás
13 Esemény

Tarkó-Nagymengyi Dóra, a zenekar II. hegedű szólamvezetője indította útjára nagy sikerű kamarazenei sorozatunkat 2013 januárjában. Az ő művészeti vezetésével minden évadban, így idén is négy hangversennyel örvendeztetik meg a közönséget Zenekarunk zenészeiből álló kamarazenei csoportok.

Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II. Jegyvásárlás
13 Esemény

Megígérhetjük, hogy a Klasszikusok tükrében koncertsorozat új évadában sem maradnak kérdések a levegőben.

Stephanus 2019/2020 IV/3 előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara közreműködésével

Händel: Agrippina / MET - FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Énekesek és operabarátok álma, hogy eljussanak New Yorkba, a legendás Metropolitan Operába. Az énekesek továbbra is nehéz helyzetben vannak, hiszen csak a legjobbak léphetnek ott fel. A közönség vágya azonban ma már könnyen teljesülhet: elég csupán a Müpáig utaznia, hogy a Metropolitan Opera Live in HD közvetítései segítségével, tizenkettedik éve élvezhesse a nagyszerű előadásokat.

Händel: Agrippina / MET - EA Jegyvásárlás
13 Esemény

Énekesek és operabarátok álma, hogy eljussanak New Yorkba, a legendás Metropolitan Operába. Az énekesek továbbra is nehéz helyzetben vannak, hiszen csak a legjobbak léphetnek ott fel. A közönség vágya azonban ma már könnyen teljesülhet: elég csupán a Müpáig utaznia, hogy a Metropolitan Opera Live in HD közvetítései segítségével, tizenkettedik éve élvezhesse a nagyszerű előadásokat.

Koncertáriák Zenemánia - Ifjúsági bérlet 2. Jegyvásárlás
13 Esemény

A Zenemánia sorozatban a zene sokszínűségéről lesz szó – a műfajok kapcsán. Ugyanis – meglepő módon – ahány műfaja, annyi sajátossága is van a klasszikus zenének. Nemcsak megszólalásmódjában más egy-egy műfaj, de zenei nyelvezetében, kifejezőkészségében, mondanivalójában, sőt a mondanivaló tálalásában is.

Rost Andrea (szoprán), Vigh Andrea (hárfa), Kelemen Barnabás (hegedű) Jegyvásárlás
13 Esemény

ROST ANDREA, VIGH ANDREA ÉS KELEMEN BARNABÁS MVM Koncertek

Beethoven 250. - IV. hangverseny Jegyvásárlás
13 Esemény

Zongorán közreműködik és vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

Haydn Philharmonie / RÉGIZENE FESZTIVÁL Jegyvásárlás
13 Esemény

„Joseph Haydn és környezete: elődök és követők” - így jellemezhetnénk a zenekar budapesti fellépésének műsorát.

MÁV Lukács/4. Zeneakadémia Jegyvásárlás
13 Esemény

Beethoven-sorozatunk mai estjének nyitószáma a zeneszerzőnek a magyarokhoz fűződő kapcsolatára utal. Ezt követően Beethoven: II. B-dúr zongoraversenyét hallhatjuk. Majd zárásként a Pastorale-szimfónia csendül fel, mely gyönyörűséges vallomás Beethoven természet-szeretetéről.

Halász Judit Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenei és előadói igényesség mellett játékosság, humor, fantázia és nagyon sok szeretet jellemzi a dalokat.

Szabó Balázs zenés orgonatörténeti sorozata/4 (A nagy elődök) Jegyvásárlás
13 Esemény

A nagy elődök – Antalffy, Zalánffy, Schmidthauer, Gárdonyi, Ligeti Orgonalátogatás haladóknak

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok