Koncert, zene

843 program


Falusi Mariann: Mennyit ér egy nő? Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncerten Magyarország legsokoldalúbb és legismertebb énekesnője, Falusi Mariann előadásában hallgathatjuk meg a világhírű énekesnők legsikeresebb dalait. A műsorban közreműködik a Don Lázi Swingtet zenekar.

Ránki Dezső zongoraestje, MVM Koncertek – A Zongora – 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

Néhány évvel korábbi "előhang" után 1985-ben kezdtünk együtt koncertezni, már első alkalommal is Liszt-művet, a Mazeppa négykezes változatát játszottuk Lukin László tanár úr felkérésére. Azóta immár félezerszer léptünk fel közösen, a rengeteg itthoni koncert mellett Európa legtöbb országában, Amerikában és Japánban.

Péterfy Bori & Love Band Jegyvásárlás
13 Esemény

Péterfy Bori énekesnő-színésznő pályafutása a kilencvenes évek elején kezdődött Budapesten, ahol a virágkorát élő alternatív színházi közeg aktív szereplője, később pedig a Nemzeti Színház tagja volt.

Katrina koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

"Ha kemény magyar és külföldi rockzenét szeretnétek hallani, velünk énekelni a XX. Századot vagy elszívni egy Utolsó Cigit, gyertek el a bulinkra." (Katrina)

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János Jegyvásárlás
13 Esemény

A Csík Zenekar 2021-ben országos koncertturnéra indul legendás vendégeikkel, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal együtt, hogy mindenkinek megmutassák „A dal a miénk”!

Catrin Finch & Seckou Keita Jegyvásárlás
13 Esemény

A BBC „a legjobb formáció”, a Songlines magazin pedig „a legjobb fúzió” díjával tüntette ki tavaly a duót. Nem csoda… A csoda az, ami a Müpa közönségét is le fogja venni a lábáról.

Koncz Zsuzsa - Szabadnak születtél Jegyvásárlás
13 Esemény

Az új albummal töretlenül folytatódik a Koncz Zsuzsa életmű, de az előző lemezhez képest csak a vele legszorosabb kapcsolatban álló szerzők írtak dalokat a lemezre.

Händel: Theodora Jegyvásárlás
13 Esemény

A Capella Savaria és a Purcell Kórus hangversenye

IL DIVO Jegyvásárlás
13 Esemény

30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban. Nem rossz teljesítmény egy olyan csapattól, akik a megalakulásuk után azért aggódtak, hogy a nagyközönség nem feltétlenül igényli majd az egyedi zenei stílusukat…

Kobajasi Kenicsiró és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara - A zenekar mesterei Jegyvásárlás
13 Esemény

1974-ben a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győzteseként Kobajasi Kenicsiró egy csapásra vált hazánkban ismertté és a közönség kedvencévé, s még ugyanez év karácsonyán Beethoven F-dúr szimfóniáját vezényelte Budapesten. A kapcsolat azóta is töretlen: a japán dirigens és a magyar komolyzenei élet illetve a hazai publikum között csakúgy, mint Kobajasi és a nagy Beethoven-szimfóniák között.

Seherezádé Kobayashi bérlet / 3 Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

Program: Szergej Prokofjev: Kizsé hadnagy – szvit, op. 60 Szergej Prokofjev: II. (g-moll) hegedűverseny, op. 63 Nyikolaj Rimszkij-Korszakov: Seherezádé, op. 35

MÁV Erdélyi/2. Zeneakadémia 21-22 Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncert szólistája, Schaghajegh Nosrati Németországban született, ott végezte tanulmányait és onnan indult fényes nemzetközi szólistakarrierje.

CZIFFRA 100 - “HOMMAGE A CZIFFRA” - BALÁZS JÁNOS ÉS A CONCERTO BUDAPEST KONCERTJE Jegyvásárlás
13 Esemény

Edvard Grieg zongoraversenye Cziffra György repertoárjának igen kedves tétele volt, legendás karmesterekkel, zenekarokkal készített felvételei örökítik meg az interpretáció érésének folyamatát.

Nagyzenekari koncert: Stravinsky Jegyvásárlás
akár -20%
13 Esemény

Program: Igor Stravinsky: Kártyajáték; D-dúr hegedűverseny SZÜNET Igor Stravinsky: Petruska

Tünet Együttes: A tünetegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

Hová tart a Tünet Együttes? Hová tart a független színház? És mi köze van ehhez bárki másnak? Régen minden jobb volt? A Tünet Együttes három alapító tagja 15 éve dolgozik együtt. Most lefekszenek. Hallgatják a világot és egymás lélegzetét. Zaj, zene, zaj, zene, zene, zaj, zaj, zaj, jaj. A Tünet Együttes új előadása kilóg a korábbi darabok sorából. Szabó Réka, Szász Dániel és Gőz István a társulat történetét kínálja fel egy közösségi élmény létrehozására. Cél a saját – szűkebb és tágabb – helyzet értelmezése. Hogyan érdemes folytatni a munkát, amikor a csapat tünetegyüttese az ország tünetegyüttese egyben? A független alkotók története mindenkié, aki elvesztette viszonyítási pontjait. Az új előadás a kollektív kiégési szindróma tüneteit tárja fel a társulattól ismert öniróniával és humorral. A nézőkkel együtt keresi a cselekvés lehetőségét.

„Amit nem mondhattunk el...” - Balázs Fecó emlékest Jegyvásárlás
13 Esemény

A Veszprémi Petőfi Színház Társulatának megemlékezése barátjáról, a zenész legendáról, Balázs Fecóról 70. születésnapja alkalmából!

Költészet a zenében - Bogányi Gergely szólóestje a Magyar Költészet Napja alkalmából Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Magyar Költészet Napja alkalmából a Liszt- és Kossuth-díjas Bogányi Gergely olyan ünnepi programmal lép közönség elé, melynek minden darabja magában hordozza a költészet erejét.

Tesz-vesz muzsika Jegyvásárlás
13 Esemény

Dalos, mondókás játékok gyerekeknek

Én, Iphigénia Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Én, Iphigénia több szempontból is szokatlan színházi kísérlet. A másfél órás előadásban két rendező és egy rendezőpáros egyéni víziójában követhejtük végig ugyanazt a történetet, mindig más és más perspektívából.

Vengerov Kobayashi bérlet / 4 Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

Ludwig van Beethoven: Egmont-nyitány, op. 84 Ludwig van Beethoven: G-dúr románc, op. 40 Ludwig van Beethoven: F-dúr románc, op. 50 Anton Bruckner: IX. (d-moll) szimfónia

Dvořák: Hazám-nyitány/Saint-Saëns: V.zongoraverseny/Schumann: IV.szimfónia (Lucas Debargue&Concerto) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

A Concerto Budapest soron következő hangversenyén a közönség két késő romantikus ritkasággal találkozhat, mindkettőben népi, sőt egzotikus ízekkel, hiszen Dvořák Hazám-nyitánya cseh dallamokat idéz meg, Saint-Saëns „egyiptomi” ragadványnévvel emlegetett zongoraversenyére pedig nemcsak a szerző luxori téli vakációja, de jávai, spanyol és közel-keleti zenék is hatottak.

Szulák Andrea és a Budafok  Big Band Jegyvásárlás
13 Esemény

Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnő, több alkalommal az év énekesőjévé választották, számos színházi és musical-szerepben is hallhattuk már, dalai nap mint nap szerepelnek a rádiók műsorán.

Nagyzenekari koncert: Beethoven, Mahler Jegyvásárlás
akár -20%
13 Esemény

Program: Ludwig van Beethoven: 4. (G-dúr) zongoraverseny, Op. 58 Gustav Mahler: 1. (D-dúr, „Titán”) szimfónia

Alexander Melnyikov - A fekete-fehér színei Jegyvásárlás
13 Esemény

A zongora, bár számos billentyűs hangszer volt használatban a korábbi évszázadokban is, valójában a 19. század alkotása. A kalapácsmechanika továbbfejlesztésével, az ismétlőmechanika bevezetésével, a hangterjedelem szabályozásával, a hangszer testének, anyagának, húrozásának tökéletesítésével a változatos 18. századi instrumentumelődökből ebben az időben alakult ki a ma ismert, modern zongora, amelynek hangereje, hangszíngazdagsága fantasztikus vonzerőt gyakorolt a korszak zenészeire és közönségére egyaránt.

Zeneszín Varga Livius vendége Szendrői Csaba Jegyvásárlás
13 Esemény

Varga Livius (A kutya vacsorája, Varga Livius és a NeVa, Quimby) vendége ebben a hónapban Szendrői Csaba (Elefánt). A beszélgetés mellett természetesen most sem marad el a zene!

Bach – Duruflé – Szathmáry Jegyvásárlás
13 Esemény

Régi évszázadokban az orgonista nemcsak előadóművész: zeneszerző is volt, hiszen templomi szolgálatot teljesítve liturgikus műveket kellett alkotnia az egyházi ünnepekre. A hangszer mai játékosai közül sokan őrzik tevékenységükben a komponálás hagyományát. Közülük való a Németországban élő magyar orgonaművész, hangszerének elismert mestere: egyszemélyben a modern repertoár hiteles tolmácsolója és vérbeli kortárs alkotó, akinek zeneszerzői gondolkodását olyan egyéniségek inspirálták, mint Pousseur, Stockhausen, Ligeti.

Efecto espanol Jegyvásárlás
13 Esemény

EFECTO ESPAÑOL

THE SOUND OF ROMANCE Jegyvásárlás
13 Esemény

Grant Benton és zenekara a 70-es, 80-as és 90-es évek híres és mai napig nagyon népszerű szerelmes külföldi világslágereit adja elő estjein. A műsorban elhangzó dalokból a www.thesoundofromance.com oldalon található egy kis zenei ízelítő. A decemberi koncert során két tucat nosztalgikus sláger hangzik majd el. A műsorban az örökzöld dalok között felcsendül majd néhány a művész saját szerzeményeiből is.

Sárik Péter Trió X Bartók Jegyvásárlás
13 Esemény

Szeretettel ajánlom a koncertünket mind a klasszikus, mind a jazz zene rajongóinak!” – mondta Sárik Péter a Bartók-projektről, amit ezúttal az Opus Jazz Club közönsége előtt is bemutat triójával.

Crossover Uránia - The Carbonfools: Cinemusic Jegyvásárlás
13 Esemény

élő könnyűzenei koncert az Uránia színpadán, 90 perc, 2021

Népzene a Karmelitában - Pál István Szalonna és Bandája koncertje a Nemzeti Összetartozás Napján Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A nemzeti összetartozás napján megrendezendő koncerten Szalonna és Bandája zenéjét hozzuk a közönség elé. A zenekar tevékenysége és mindennapjai azt a filozófiát szolgálja, mely nem drótkerítések elválasztó erejével mutatja be nemzetünk és a velünk élő nemzetiségeink kultúráját, hanem gyönyörű Kárpát-medencénk egészének egységes értékeit állítja a hallgatóság elé.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok