Experiences

110 program


Állatok nyomában – gyerekséta a Budavári Palotanegyedben Buy tickets
13 Event

A budai Vár terei a gyerekek számára is remek felfedeznivalókat kínálnak. A várban sétálva állatok hadával találkozhatunk, akik hol kapuk mellett büszkén foglalnak helyet, hol aprócska termetükkel alig válnak észrevehetővé. Sétánk során az ő nyomukba eredve megtudhatjuk, hogy kikről kapta nevét az Oroszlános udvar és honnan figyeli egy nyuszi távcsővel a Lánchidat, mindeközben pedig mindenki elkészítheti a saját „állatkerti” térképét is.

Hauszmann paripái - Vezetett bejárás az újjáépült Lovarda épületében Buy tickets
13 Event

A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda egyedül a Budai Várséták tematikus vezetésével látogatható! Helyszíne, a Csikós udvar a második világháború okozta sérüléséket követően az 1950–60-as évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották

SHALOM, BUDA! - Séta a polgárvárosban a budai zsidóság nyomában Buy tickets
13 Event

Vajon ki volt Henel comes, Mendel Jakab, Szerencsés Imre vagy Schulhof Izsák? Hol található a budavári zsidó közösség középkori rituális fürdője, a Mikve, és hol lehettek a zsinagógáik? Melyek voltak a budai zsidóság fénykorai, amikor tudásukkal és  szorgalmukkal hozzájárultak a város gazdasági fejlődéséhez, szellemi és kulturális gyarapodásához, és melyek voltak várbéli történetük legsötétebb pillanatai, amikor az életük is veszélybe került?

Ringató-foglalkozás a Pesti Vigadóban Buy tickets
13 Event

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.

Várból Palota - Séta a Budavári Palotanegyedben, a Várkápolnában és a Királypincében Buy tickets
13 Event

A Budavári Palota, uralkodóink egykori rezidenciája, a kultúra és a művészet központja, nemzeti szimbólumunk. Budai Vársétánkon elmeséljük a ma látható épületegyüttes viharos történetét az Anjou királyok erődítményétől Ferenc József és Erzsébet fényűz palotáján át egészen a második világháborút követő eseményekig. Megnézzük, hol álltak a vár első falai, meglátogatjuk a fennmaradt gótikus Várkápolnát és a Királypincét, valamint mesélünk a Nemzeti Hauszmann Program keretében jelenleg zajló nagyszabású építkezésekről is.

Túrajó séták - Csúcs volt Inotán Buy tickets
13 Event

Fedezd fel velünk az erőművészet gyöngyszemét és barangoljuk be együtt az egykori November 7. Hőerőmű ipari monstrumait!
SZERVEZŐ NEVE: TÚRAJÓ

Irodalmi-Pszichológia est- Szeretlek,mégsem szeretlek? Buy tickets
13 Event

„A szeretetéhség és az egó vezérel minden emberi cselekedetet. A legnagyobb gondolkodóktól kezdve az alattam lakó szomszédon át boldog-boldogtalannak csak az számít, hogy szeressék és elismerjék. Koldulsz érte, megalázkodsz, és neked ez jó” - írja Herczeg Szonja

Esztergomi bazilika kívül-belül Buy tickets
13 Event

Hazánk legnagyobb és legjelentősebb, rangban legelső templomába, az Esztergomi bazilikába barangolunk. Kívül-belül megismerjük: nem csupán a lenyűgöző templomteret, hanem az egyiptomi vonásokat mutató altemplomot, a pazar kincstárat, a panorámatermet, ahonnan az esztergomi Víziváros, a Mária Valéria híd és Párkány is jól látszik.

Túrajó séták - Hajmáskéri anzix Buy tickets
13 Event

Pusztulásukban is lenyűgöző, impozáns épületek, melyek az Osztrák-Magyar Monarchia idejétől az 1990-es szovjet kivonulásig tartó időszakból rengeteg emléket őriznek.
8192 Hajmáskér, Tábori út 33-35. előtti parkoló.

-30%
lélekMETSZET - Az öltözködés ereje Buy tickets
13 Event

Bár gyakran emlegetjük a jól ismert mondást „Nem a ruha teszi az embert”, mégis nagy szerepe van öltözködésünknek abban, hogy milyen a rólunk kialakított első benyomás. Öltözködésünk, megjelenésünk sok mindent feltételez személyiségünkről, stílusunkról, a társadalomban elfoglalt helyünkről és szerepünkről.

Ajándékcsomag Pároknak Buy tickets
13 Event

Nem tud választani a számtalan lehetőség közül? Itt a megoldás: ezt az ajándékcsomagot kifejezetten a párok részére állította össze egy profi ajándékszakértő!

Adrenalin Extra ajándékcsomag Buy tickets
13 Event

Nem tud választani a számtalan lehetőség közül? Itt a megoldás: ezt az ajándékcsomagot kifejezetten a adrenalinfüggő felnőttek részére állította össze egy profi ajándékszakértő!

Próbáld ki a búvárkodást az AquaWorld-ben Buy tickets
13 Event

A próbamerülés alkalmával lehetőséged van kipróbálni a búvárkodást, ha még nincsen képesítésed. Megtapasztalhatod milyen súlytalannak lenni, milyen lélegezni a víz alatt, milyen része lenni a természetnek és nem kívülről szemlélni azt.

Varázsvilág - Titkok Kamrája családbarát szabadulós játék 2-6 fő részére 75 perces Buy tickets
13 Event

A két nagysikerű Varázsvilág pálya után jön a folytatás, ahol a kalandra éhes szabadulócsapatra a Titkok Kamrájában várnak az izgalmak.

PADI Kezdő búvártanfolyam plusz 2 kiegészítő tanfolyam ingyen Buy tickets
13 Event

Abban a pillanatban amikor lélegzetet veszel a víz alatt, elvarázsol. A súlytalanság, a béke, a közeg és az hogy olyan közel kerülsz a természethez (egy teljesen más, ősibb világhoz) amelyre eddig nem volt alkalmad. A halak és élőlények érdeklődve odaúsznak hozzád, a delfinek nem kényszerből játszanak veled, hanem azért mert ők akarják.

Játék Ajándékcsomag Buy tickets
13 Event

Nem tud választani a számtalan lehetőség közül? Itt a megoldás: ezt az ajándékcsomagot kifejezetten a játékos lelkű gyermekek és felnőttek részére állította össze egy profi ajándékszakértő!

Laptiming Driving Academy versenyző- és vezetéstechnikai képzés saját vagy bérelt sportautóval Buy tickets
13 Event

Ha van egy saját sport- vagy versenyautód, és szeretnéd kipróbálni mit tudtok kihozni magatokból, itt a helyed! Zárt versenypályán - biztonságos környezetben, lépcsős oktatási rendszerben tanulhatsz a népszerű Laptiming autós műsorból is megismert profi versenyzőktől.

Élményautózás profi versenyzőink mellett a Hungaroringen - Renault Megane RS sportautóval Buy tickets
13 Event

Gyere ki a Hungaroringre, és ülj be profi versenyzőink mellé pár körre! Meglátod, megéri. Széles versenyautó és sportautó kínálatunkból kiválaszthatod azt, ami a legközelebb áll a szívedhez. Egy biztos: adrenalinban nem lesz hiány! Versenytempó, benzingőz, fék- és gumiszag garantált. Tapasztald meg az igazi száguldást, légy pár körre Te is autóversenyző!

Élményautózás profi versenyzőink mellett a Hungaroringen BMW M3 E36 versenyautóval Buy tickets
13 Event

Gyere ki a Hungaroringre, és ülj be profi versenyzőink mellé pár körre! Meglátod, megéri. Széles versenyautó és sportautó kínálatunkból kiválaszthatod azt, ami a legközelebb áll a szívedhez. Egy biztos: adrenalinban nem lesz hiány! Versenytempó, benzingőz, fék- és gumiszag garantált. Tapasztald meg az igazi száguldást, légy pár körre Te is autóversenyző!

Élményautózás profi versenyzőink mellett a Hungaroringen Mazda MX5 Cup versenyautóval Buy tickets
13 Event

Gyere ki a Hungaroringre, és ülj be profi versenyzőink mellé pár körre! Meglátod, megéri. Széles versenyautó és sportautó kínálatunkból kiválaszthatod azt, ami a legközelebb áll a szívedhez. Egy biztos: adrenalinban nem lesz hiány! Versenytempó, benzingőz, fék- és gumiszag garantált. Tapasztald meg az igazi száguldást, légy pár körre Te is autóversenyző!

Élményautózás profi versenyzőink mellett a Hungaroringen Porsche Cayman GT4 sportautóval Buy tickets
13 Event

Gyere ki a Hungaroringre, és ülj be profi versenyzőink mellé pár körre! Meglátod, megéri. Széles versenyautó és sportautó kínálatunkból kiválaszthatod azt, ami a legközelebb áll a szívedhez. Egy biztos: adrenalinban nem lesz hiány! Versenytempó, benzingőz, fék- és gumiszag garantált. Tapasztald meg az igazi száguldást, légy pár körre Te is autóversenyző!

Varázsvilág - Odú családbarát szabadulós játék 2-6 fő részére Buy tickets
13 Event

Egy szabadulós játék, ahol a Varázslók világába világába csöppenhettek, varázslatos lényekkel, és tárgyakkal találkozhattok. Kipróbálhatjátok, milyen a hopponálás, sőt találkozhattok egy valódi sárkánnyal, és a kijutáshoz elengedhetetlen a varázspálca használata is...

Varázsvilág - A Varázslóbörtön foglya szabadulós játék 2-6 fő részére, 75 perces Buy tickets
13 Event

A népszerű Varázslóvilág pálya folytatásában egy újabb helyszínre utazhattok, ahol nem kisebb feladat jut a csapatnak, mint kiszabadítani a híres foglyot. A varázslóvilág börtöne, ahová a legrémisztőbb varázslókat zárják. Innen kell kijutnotok és kiszabadítani a legszigorúbban őrzött foglyot. A küldetés nem egyszerű, egy sor akadályon kell átküzdenetek magatokat, ráadásul az őrök a legváratlanabb helyzetben zavarják meg munkátokat.

Csernobil Csapdája szabadulós játék Buy tickets
13 Event

1986-ot írunk és nemsokára bekövetkezik a 20. század egyik legmeghatározóbb atomkatasztrófája. A Vlagyimir Iljics Lenin vagyis ismertebb nevén a Csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkjában meghibásodás történt, a reaktor túlmelegedett és hamarosan bekövetkezik a robbanás.

CSI Budapest A Hentes szabadulós játék - 75 perc játékidő Buy tickets
13 Event

Egy kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben Budapest lakóit. A rendőrkapitány a legjobb nyomozókból álló csapatot, Titeket rendelt az ügyhöz, hogy megállítsátok az elkövetőt. Eddig egy lépéssel mindig le vagytok maradva, így az áldozatok száma egyre csak nő…Talán ma végre sikerül pontot tenni az ügy végére?

A Pszichopata Gyilkos csapdája szabadulós játék Buy tickets
13 Event

Egy pszichopata gyilkos csapdájában találjátok magatokat hirtelen. Nem tudjátok, hogy kerültetek oda, s egyelőre azt sem, hogy miként tudtok kijutni. Napfény sehol nem szűrődik be, rémisztő ez a hely, de valahogy ki kell jutni! Ekkor megszólal egy hang, s tudatosul, hogy mindössze 1 órátok van arra, hogy szabaduljatok ebből a rémálomból.

Börtöncsapda  szabadulós játék Buy tickets
13 Event

Légy egy valódi börtön foglya és próbálj megszökni a celládból. Csak rajtad és a csapatodon múlik, hogy sikerül-e a szökés, vagy pedig rabok maradtok örökre. A játékban valódi börtönkörülményekre kell számítani, sikerül-e megszabadulni a láncoktól?

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.


Dear Customer,

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept