Różne

tytułów: 355


Egy életem: Szinetár Dóra Kup bilet
13 Wydarzenie

11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.

Ács Dani: Séta a Gyilkosok emlékműve körül Kup bilet
13 Wydarzenie

2005-ben a hegyvidéki önkormányzat felállított egy hatalmas turul-szobrot a Böszörményi úton, hogy így emlékezzenek a második világháborúban elhunyt kerületi lakosokra. Ekkoriban még nem volt köztudott, hogy a kerületben mi is zajlott a második világháború végén. A körbezárt fővárosban a budai kerület lakosai embervadászatba kezdtek.

Lengemesék - Nádtengeri rejtélyek -Inversedance - Fodor Zoltán Társulat -Táncpanoráma Keszthely Kup bilet
13 Wydarzenie

Ezúttal a sok kötetet számláló Lengemesék sorozatból az egyik legérdekesebbet állítottuk színpadra, mely cselekvő szereplővé teszi fiatal közönségünket. Ők szövik majd ugyanis a mese fonalát..

Catherine Gaudet (CA): The pretty things / Les jolies choses Kup bilet
13 Wydarzenie

Catherine Gaudet francia-kanadai koreográfus, aki közel 20 éve van a pályán, 2019-ben alapította meg saját társulatát, 2022-ben pedig elnyerte a Grand Prix de la danse de Montréal díjat. Abszolút lefegyverző koreográfiai nyelvet beszél: darabjainak őszinte, nyers fizikalitása lehetővé teszi, hogy mélyen belelássunk egy ember pszichéjébe és lelkébe.

Az ökotudatos kertészkedés alapjai -Szomoru Miklós angolkertész előadása Kup bilet
13 Wydarzenie

Szomoru Miklós kertészmérnök, az “Egy Kertész Kertje Pilisszentkereszten” Facebook oldal szerzőjének előadása „Szeress otthon lenni, szeress a kertben lenni!” címmel.

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek Kup bilet
13 Wydarzenie

Kalandos táncszínjáték Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényének ihletésére

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.