Dunaújváros

21 Színház3 Koncert, zene

Dunaújváros

13 program


SÜSÜ, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték
Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel,
2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével.

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak.

Egy temetés. Egy halotti tor. Három nő – és egyetlen férfi emléke, ami összeköti őket. Három különböző élet, három különböző kapcsolat, három, elsőre kibékíthetetlen sors. És egy szoba, ahol a múlt nem hagyja nyugodni a jelent.

Harisnyás Pippi a világ legerősebb kislánya, pedig még csak kilenc éves. Vörös hajú, copfos és szeplős. Egy egész koffernyi aranya van. Annyi fagyit vehet magának, amennyit csak akar. Nem jár iskolába, mert az iskolában jólneveltséget tanítanak, ő pedig kalóz akar lenni, nem jólnevelt. Egy kisvárosban lakik a Villekulla-villában a lovával és egy cerkófmajommal, Nilsson úrral. A legjobb barátai a szomszéd házban lakó testvérpár, Tomi és Annika.

Martin McDonagh kultikus tragikomédiája

A darabot magyarra fordította: Upor László

Ma is döbbenetesen aktuális, harsányan mulatságos és fájdalmasan ismerős – ahol a hazudozás mértékét nem a szégyen, hanem a szavazatszám szabja.

Kovács Kati - Anyák napi koncert - Dunaújváros sajnos elfogyott
13 Esemény

Kovács Kati Anyák napi koncert Dunaújvárosban – 14 év után újra a Kultik Mozi színpadán! A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas előadóművész Anyák napja alkalmából legszebb és legismertebb dalaival köszönti az édesanyákat egy meghitt, ünnepi hangulatú koncerten. Különleges zenei élmény Dunaújváros közönségének, a szeretet és összetartozás jegyében.

Molnár Ferenc: A farkas sajnos elfogyott
13 Esemény

Bármi köttetett is az égben, előbb-utóbb próbára teheti egy lángra gyúló szív. Pláne ha az a szív az egykor mindent elsöprő első szerelem, aki egy este váratlanul éppen a szemközti asztalhoz ül le az étteremben.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!