Székesfehérvári Sóstói Stadion

Székesfehérvári Sóstói Stadion

A Sóstói Stadion Fejér megye legnagyobb labdarúgópályája, amely 15000 néző befogadására képes. Jelenleg a Videoton csapata játssza pályáján hazai mérkőzéseit, de egy rövid ideig itt volt az agárdi Gázszer FC otthona is. A stadiont 1967-ben nyitották meg, majd a '80-as évekig fokozatosan építették az egyre újabb létesítményeket. Nézőcsúcsa az UEFA-kupa 1985-ös döntőjének első mérkőzéséhez fűződik, amikor a Real Madrid vendégszereplését 40 ezer szurkoló látta. 2002 után többször is szóba került, mint lehetséges EB-helyszín, ezért a stadiont modernizálták, új főlelátó épült. A stadion az ezredfordulóig: A mai stadion helyén már a második világháborút követő időkben labdarúgópálya működött, 1948-tól 1950-ig, illetve 1959 és '62 között itt bonyolították a fehérvári csapatok nb1-es mérkőzéseit. A stadion építése 1963-ban kezdődött és négy éven át tartott. Az építkezésre a városi üzemek adományaikkal, Székesfehérvár lakosai pedig munkaerejükkel segítették a stadion felépültét. Az új pálya felavatására 1967. szeptember 30-án került sor. A Sóstói stadion a maga korában magas színvonalú műszaki létesítménynek számított. Az 1970-es években folytatódott a stadion építése, ekkor készültek el a kapuk mögött lévő lelátókanyarok. Ezek a fő lelátóval ellentétben nem egy saját terhét viselő betonszerkezetként épültek meg, hanem a pálya két végén felhalmozott földrakásokon. 1978-ban telepítették az esti világítást lehetővé tevő kandelábereket. A szocialista korszak utolsó nagy modernizációja 1982-ben zajlott le. Felújítás 2000 után: A Sóstói az ezredfordulóra magyar viszonylatban nagy, de elavult stadionnak számított. Az egyik legnagyobb magyar városként Székesfehérvár is bekerült az Orbán-kormány által elindított stadionrekonstrukciós programba. A felújítást siettette, hogy a stadionnak szerepet szántak a 2008-as (majd később a 2012-es) EB-pályázatban is. A rekonstrukció 2002-ben kezdődött el, a következő két évben épült fel a teljesen új főlelátó. Az új létesítményt úgy alakították ki, hogy az az UEFA szigorú elvárásainak is megfeleljen, igaz az EB-pályázatok sorozatos bukása miatt a fejlesztések a későbbiekben nem folytatódtak. 2010-ben a Videoton jó bajnoki szereplése nyomán bővítették a VIP-szektort és valamennyi szektorban székeket szereltek fel, hogy a stadion a nemzetközi mérkőzések során minél több nézőt fogadhasson.
weiter 8000 Székesfehérvár, Csíkvári út 10.

Detaillierte Information


A Sóstói Stadion Fejér megye legnagyobb labdarúgópályája, amely 15000 néző befogadására képes. Jelenleg a Videoton csapata játssza pályáján hazai mérkőzéseit, de egy rövid ideig itt volt az agárdi Gázszer FC otthona is. A stadiont 1967-ben nyitották meg, majd a '80-as évekig fokozatosan építették az egyre újabb létesítményeket. Nézőcsúcsa az UEFA-kupa 1985-ös döntőjének első mérkőzéséhez fűződik, amikor a Real Madrid vendégszereplését 40 ezer szurkoló látta. 2002 után többször is szóba került, mint lehetséges EB-helyszín, ezért a stadiont modernizálták, új főlelátó épült.

A stadion az ezredfordulóig:

A mai stadion helyén már a második világháborút követő időkben labdarúgópálya működött, 1948-tól 1950-ig, illetve 1959 és '62 között itt bonyolították a fehérvári csapatok nb1-es mérkőzéseit. A stadion építése 1963-ban kezdődött és négy éven át tartott. Az építkezésre a városi üzemek adományaikkal, Székesfehérvár lakosai pedig munkaerejükkel segítették a stadion felépültét. Az új pálya felavatására 1967. szeptember 30-án került sor. A Sóstói stadion a maga korában magas színvonalú műszaki létesítménynek számított.

Az 1970-es években folytatódott a stadion építése, ekkor készültek el a kapuk mögött lévő lelátókanyarok. Ezek a fő lelátóval ellentétben nem egy saját terhét viselő betonszerkezetként épültek meg, hanem a pálya két végén felhalmozott földrakásokon. 1978-ban telepítették az esti világítást lehetővé tevő kandelábereket. A szocialista korszak utolsó nagy modernizációja 1982-ben zajlott le.

Felújítás 2000 után:

A Sóstói az ezredfordulóra magyar viszonylatban nagy, de elavult stadionnak számított. Az egyik legnagyobb magyar városként Székesfehérvár is bekerült az Orbán-kormány által elindított stadionrekonstrukciós programba. A felújítást siettette, hogy a stadionnak szerepet szántak a 2008-as (majd később a 2012-es) EB-pályázatban is. A rekonstrukció 2002-ben kezdődött el, a következő két évben épült fel a teljesen új főlelátó. Az új létesítményt úgy alakították ki, hogy az az UEFA szigorú elvárásainak is megfeleljen, igaz az EB-pályázatok sorozatos bukása miatt a fejlesztések a későbbiekben nem folytatódtak. 2010-ben a Videoton jó bajnoki szereplése nyomán bővítették a VIP-szektort és valamennyi szektorban székeket szereltek fel, hogy a stadion a nemzetközi mérkőzések során minél több nézőt fogadhasson.

Bilder


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!