Spirit Színház

Spirit Színház

Saját játszóhelyen, a Margit híd budai hídfőjénél, az Árpád fejedelem útja 3-4. szám alatt a Spirit Színház folyamatosan várja nézőit.

A 2011-ben alakult színház egy egyéni repertoárral rendelkező, minden érdeklődő néző számára elérhető professzionális körülmények között, saját épületében, neves magyarországi színészekkel és alkotókkal dolgozó magánszínház. Magas színvonalat képviselő, igényes alkotóműhely.

A darabválasztások egyediek, a színház rövid története ellenére több ősbemutató létrehozásával büszkélkedik.

Olyan kamaraszínházi, intim teret igénylő előadásokat tartunk műsoron, amelyek értéket közvetítenek és az emberek lelkéhez jutnak. Az emberi sorsok, drámák, a hibáinknak mutatott ironikus tükör éppúgy előadásaink része, mint a szerelem, a komédia vagy épp a zene. Bemutatunk életrajzi ihletettségű műveket, olyan művészek, közéleti emberek portréját rajzolva meg, akiknek sorsa iránymutató, elgondolkodtató lehet.

A kis szereplőlétszámmal, kevés helyigénnyel rendelkező előadások bárki számára elérhetőek ország illetve világszerte. A Spirit Színház igyekszik eljutni a nemzetközi közönséghez is, hogy a kultúrát házhoz vigye, élményt adjon és szórakoztasson.

Előadásainkban az emberi kapcsolatokra, a probléma megoldások eszközeire, az önismeret fontosságára fókuszálunk.

Continue Árpád fejedelem útja 3-4., 1023 Budapest

Spirit Színház

39 events

Spirit Színház, Páskándi Géza kamaraterem
Spirit Színház, Páskándi Géza kamaraterem
Spirit Színház, Páskándi Géza kamaraterem
Spirit Színház, Páskándi Géza kamaraterem
Spirit Színház, Páskándi Géza kamaraterem
Spirit Lakásszínház (a Spirit Központban)

Jánoshalma, Imre Zoltán Művelődési Központ
Spirit Színház, Páskándi Géza kamaraterem
Spirit Lakásszínház (a Spirit Központban)

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Dear Customer,

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept