Radnóti Miklós Színház

Radnóti Miklós Színház

A Radnóti Színház 1985-ben alakult, a korábbi Irodalmi Színpad helyén, amikor Bálint András került az igazgatói posztra. Az így kialakult kétszázharminc férőhelyes polgári-művészszínház az évek során egyre komolyabb szakmai elismertséget szerzett magának, s mára az ország egyik legerősebb prózai társulataként tartják számon. A magyar színjátszásnak számos jelentős színésze és rendezője megfordul itt, és a legkülönfélébb stílusú, kortárs és klasszikus, külföldi és magyar darabok kerültek bemutatásra. A Radnóti ma már brand, amely garantálja a magas szakmai színvonalat.

A színház történetében 2016-ban új fejezet nyílt: Bálint András három évtizednyi igazgatás után átadta a stafétát, és igazgatóként Kováts Adél kezdte meg a munkát, aki 1992-től a társulat oszlopos tagja és vezető színésznője. Kováts Adél célja, hogy új lendületet adjon a Radnótinak, amely a jövőben találkozási pont kíván lenni. A rendezők között egyre több fiatal jelenik meg, és teret kapnak a női alkotók is.

A témák kiválasztása során elsődleges szempont a társadalmi felelősségvállalás fontossága. Az előadások mellett rendszeressé váltak a szakmai beszélgetések és közönségtalálkozók, amelyek alkalmat kínálnak arra, hogy a magyar értelmiség legkülönfélébb tagjai jelenjenek meg a színházban, és megosszák egymással a véleményüket és tapasztalataikat. A Radnóti új irányt vett, miközben felelősséggel viszonyul az immáron több mint harmincéves hagyományához.

Tovább 1065 Budapest, Nagymező u. 11.

Részletes információ

Képek

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!