Momentán Társulat

Momentán Társulat

“Mi sem tudjuk, mit teszünk 5 perc múlva!”

A Momentán Társulat egy baráti közösség tagjaiból alakult, 2003-ban tartották első improvizációs estjüket, azóta több mint 1800 előadást játszottak. 2010-ben nyitották meg saját színházukat IMPRÓ néven Budapest szívében, az Ó utcában.

Improvizációs estjeik minden alkalommal a közönség bevonásával, a nézők ötletei alapján születnek, így minden este egyedi és megismételhetetlen. Közös bennük a humor, a kreativitás, a személyesség és hogy valódi közösségi élményt nyújtanak.

 

A Momentán Társulat tagjai:Boldoghy Borbála, Bódy Gergő, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Kovács Kata, Lisztes Linda, Molnár Levente, Montvai Saci, Penke Bence, Pirisi László, Tóth Barnabás, Várady Zsuzsi

 

Játszóhely: IMPRÓ – 1066 Budapest, Ó utca 4.

 

Elérhetőség:

+36 1 400 6885

momentan@momentantarsulat.hu

 

www.momentantarsulat.hu

Viac Ó u. 4., 1066 Budapest

11 Program


Filmrendezők Viadala

Momentán Társulat

Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.

Játék egy részben. Nyitott óra, ahol megmutatjuk, hogy működik az impró Veled / Velük / Veletek.

RögvEst.

Momentán Társulat

Interaktív impróshow. Egy pörgős este tele nevetéssel, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az alap Momentán-élmény.

Családi RögvEst

Momentán Társulat

Családok figyelem! Családi RögvEst délután!

Évadzáró RögvEst

Momentán Társulat

Interaktív impró-show – szórakoztató előadás a közönség ötletei alapján.

Tudomány és hit, ezotéria és racionalitás összeférhetősége, ellentmondásossága – a világmagyarázatok sokfélesége lesz témánk Buda László pszichiáterrel májusi Fröccs előadásunkon. A Momentán Társulat földhözragadt és földöntúli improvizált jelenetekkel színesíti az estét.

re:Verze + ImpróJam

Momentán Társulat

Egy este, két élmény: improvizált standup-koncert és imprójam a Momentán Társulat tagjaival.
I. felvonás -- re:Verze imprós standup-koncert Szőke Szandra és Pirisi László duójával
II. felvonás -- improvizált játékos agyeldobás a Momentánnal

Lackfi János és kreatívírás-tanítványai sistergős koktélt kevertek nekünk, a Momentán pedig hozza a szokásos tűzijátékot. 

Milyen örökölt minták, milyen belső hajtóerők, milyen alapvető emberi igények húzódhatnak meg egy-egy versenyhelyzet mögött? Hogyan ismerjük fel, hogyan dolgozzuk meg, hogyan használjuk ki ezeket?
Júniusban Almási Kittivel a rivalizálás, a versengés pszichológiáját beszéljük ki, játsszuk körbe, tárjuk fel a nézői kérdésekből is inspirálódva, a Momentán Társulat imprójeleneteinek segítségével.

Lev&Te - Für Anikó

Momentán Társulat

A színpadon egy profi színész és egy profi imprós. Nincs szöveg, nincs próba. Csak kockázat és bizalom. Molnár Levente merész impróelőadása ismert színészekkel.

Lev&Te - Balsai Móni

Momentán Társulat

A színpadon egy profi színész és egy profi imprós. Nincs szöveg, nincs próba. Csak kockázat és bizalom. Molnár Levente merész impróelőadása ismert színészekkel. Vendége ezúttal: Balsai Móni

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.