Marczibányi Téri Művelődési Központ

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Tetvesrét: Az egykori Külső Kis Rókus utca – Rét utca – Külső Nagy Rókus utca és egy Rézmál felé vivő névtelen mezei út közé ékelt tisztás a 19. század elejéig a Lauswiese (Tetvesrét) nevet viselte. 1803 körül Marczibányi István az addig beépítetlen dűlőt megvásárolta és a budai ifjúság számára „játszás és tornászás” céljára végrendeletileg odaadományozta. Halála (1810) után hivatalossá válik az addig félhivatalos megnevezés, és a térképekre is felkerül a Marczibányi rét felirat. A rét beépítése a századforduló utáni évtizedre tehető. Ekkortól Marczibányi tér. Az épületről: Marczibányi István az elesettek gyámolítója, a betegek támogatója. Fürdő, kórház, templomok, létesítmények fűződnek az önzetlen adakozó nevéhez. Igaz, mindez régen volt, de „örökségével" az utókor ma is könnyen szembetalálhatja magát. Nagyvonalúsága, törekvése, hogy legjobb tudását és vagyonát a rászorulók, a gyerekek és fiatalok rendelkezésére bocsássa, ma már ritkaságszámba megy. A „végrendelet” azonban kötelezi az utókort. Itt épült fel 1972-ben a jelenlegi Marczibányi Téri Művelődési Központ. A kor építészeti irányzatának megfelelően a 70-es évek középületeinek jellegzetességeit mutatta: műmárvány burkolatú külső felületek, faburkolatú belső terek, klubszobák, színházterem. Irodákra és raktározásra alkalmas helyiségek azonban alig kerültek az épületbe, ennek következményeit ma is nyögjük. Két zárt udvara van, mindkettő kertépítész által komponált, hangulatos, gondozott hely. A technikai-kiszolgáló helyeket, azaz a folyosókat és a színházi előteret kiállítótérként használjuk. Az utóbbiban működik az M Galéria, amely a művelődési központ rendezvényeihez illeszkedő kiállításokat mutat be, 2-3 hetenkénti gyakorisággal.

Więcej Marczibányi tér 5/a, 1022 Budapest

Marczibányi Téri Művelődési Központ

tytułów: 38


SZOLLÁS ERZSÉBET MŰVÉSZI TORNA CSOPORTJAI Kup bilet
13 Wydarzenie

SZOLLÁS ERZSÉBET MŰVÉSZI TORNA CSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

JÁVOR LILI ÉS GYŐRI ANNA TÁNCCSOPORTJAI Kup bilet
13 Wydarzenie

JÁVOR LILI ÉS GYŐRI ANNA TÁNCCSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

BOCSI ESZTER TÁNC ÉS BALETT CSOPORTJAI Kup bilet
13 Wydarzenie

BOCSI ESZTER TÁNC ÉS BALETT CSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

CALCUTTA TRIÓ Kup bilet
13 Wydarzenie

CALCUTTA TRIÓ

Marczibányi Téri Művelődési Központ

CALCUTTA TRIÓ INDIAI ZENEKLUBJA
MINDEN HÓNAP ELSŐ HÉTFŐJÉN 19.00

DÉKÁNY ÉVA ÉS GÓBI RITA TÁNCCSOPORTJAI Kup bilet
13 Wydarzenie

DÉKÁNY ÉVA ÉS GÓBI RITA TÁNCCSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

KALÁKA KICSIKNEK Kup bilet
13 Wydarzenie

KALÁKA KICSIKNEK

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A legkisebbeknek szóló koncertekre azokat a 1,5-4 éves gyermekeket várjuk szüleikkel, akiknek a mamájuk és a papájuk egykoron a Kaláka dalain nőtt fel.

KALÁKA KONCERT Kup bilet
13 Wydarzenie

KALÁKA KONCERT

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Akusztikus koncert felnőtteknek

DÉS LÁSZLÓ: DALOK EGY ZONGORÁVAL Kup bilet
13 Wydarzenie

DÉS LÁSZLÓ: DALOK EGY ZONGORÁVAL

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Dés László nem csak eljátssza dalait, de a keletkezésükről is mesél. Kulisszatitkokról, hogyan született a Nagy utazás, milyen volt dolgozni Bereményi Gézával, az előadókkal, filmrendezőkel… Izgalmas, bensőséges este ígérkezik a szerző-előadóval!

L'ART POUR L'ART LÉGITÁRSASÁG Kup bilet
13 Wydarzenie

L'ART POUR L'ART LÉGITÁRSASÁG

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A biztonságos utazást magasan kvalifikált földi személyzet segíti, többek között Naftalin Ernő, Hőzőngné Váltig Arabella és kebelbarátnője, valamint Margit és Zigóta, Boborján, Anti bácsi, egy szigorú ornitológus, továbbá a násznép. Repülőgépünk boldogan repíti önöket oda, ahová a végén megérkeznek.

CSUKÁS ISTVÁN–DARVAS FERENC: ÁGACSKA Kup bilet
13 Wydarzenie

CSUKÁS ISTVÁN–DARVAS FERENC: ÁGACSKA

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Interaktív, zenés játék 6-12 éveseknek

NOVÁK FERENC: ÖRÖMTELI NEVELÉS Kup bilet
13 Wydarzenie

NOVÁK FERENC: ÖRÖMTELI NEVELÉS

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Író-olvasó közönségtalálkozó Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutatóval, szülők és pedagógusok gyereknevelési trénerével.

EGY5EGY KERTI PARTY Kup bilet
13 Wydarzenie

EGY5EGY KERTI PARTY

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Akusztikus koncert és közönségtalálkozó

BORKLUB BÁCSI ZOLTÁNNAL Kup bilet
13 Wydarzenie

BORKLUB BÁCSI ZOLTÁNNAL

Marczibányi Téri Művelődési Központ

FURMINT FEBRUÁR

BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ Kup bilet
13 Wydarzenie

BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ

Marczibányi Téri Művelődési Központ

BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ
élménypedagógia – interakció – public art

KETTEN VAGY HÁRMAN - NEIL YOUNG SÉTÁNY Kup bilet
13 Wydarzenie

KETTEN VAGY HÁRMAN - NEIL YOUNG SÉTÁNY

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A Neil Young Sétány együttes dalai TÓTH ISTVÁN és HUZELLA PÉTER előadásában.

JAZZAJ Kup bilet
13 Wydarzenie

JAZZAJ

Marczibányi Téri Művelődési Központ

FIGYELEM ÉS SZABADSÁG

UTAZÁS A KÉPZELET ŰRHAJÓJÁN Kup bilet
13 Wydarzenie

UTAZÁS A KÉPZELET ŰRHAJÓJÁN

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Kiss László Széchenyi-díjas csillagász előadássorozata

Újabb tudomány-kommunikációs kísérlet, újszerű, játékos, magával ragadó, gondolkodásra sarkalló tudomány-kommunikációs aktivitás. Több, mint előadás! Interaktív, intellektuális, szórakoztató!

ISTENEK, DÉMONOK, MÁGUSOK Kup bilet
13 Wydarzenie

ISTENEK, DÉMONOK, MÁGUSOK

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Történelmi stand up előadássorozat

NONSTOP IMPRO Kup bilet
13 Wydarzenie

NONSTOP IMPRO

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Szórakoztató, interaktív, színházi este minden korosztálynak!

ROST ANDREA ÉS A HOT JAZZ BAND KONCERTJE Kup bilet
13 Wydarzenie

ROST ANDREA ÉS A HOT JAZZ BAND KONCERTJE

Marczibányi Téri Művelődési Központ

DALOK EGY LÁNYSZOBÁBÓL

MESEKERT ŐRJÁRAT Kup bilet
13 Wydarzenie

MESEKERT ŐRJÁRAT

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Családi, zenés, mesés, kézműves délelőtt.
Jó időben helyszín a Marczi kertje. Rossz idő esetén a programot a művelődési központ belső tereiben tartjuk meg.

TORIDORI Kup bilet
13 Wydarzenie

TORIDORI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

"Nekem kiált a
holló a sötét földről
e fagyos reggel?"
(Shukabo verse, fordította Somogyvári Zsolt)

BÁRÁNY ILONA KLASSZIKUS BALETT CSOPORTJAI Kup bilet
13 Wydarzenie

BÁRÁNY ILONA KLASSZIKUS BALETT CSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

PUSKÁS JUDIT TÁNCCSOPORTJAI Kup bilet
13 Wydarzenie

PUSKÁS JUDIT TÁNCCSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

NAGY ZOMILLA TÁNCCSOPORTJAI Kup bilet
13 Wydarzenie

NAGY ZOMILLA TÁNCCSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

WÉNINGER DALMA TÁNCCSOPORTJAI Kup bilet
13 Wydarzenie

WÉNINGER DALMA TÁNCCSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

SZINDRA GÁLA Kup bilet
13 Wydarzenie

SZINDRA GÁLA

Marczibányi Téri Művelődési Központ

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT IS!

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM Kup bilet
13 Wydarzenie

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Shakespeare humoros, félreértésekkel teli, kalandos vígjátéka, az év legrövidebb éjszakáján játszódik, amikor a nyári napfordulót ünnepeljük. Varázslatos, tündérekkel és manókkal átszőtt játék, az atyai szigor elől menekülő szerelmesekről, egyszerű mesteremberekről, valóságos és varázslatos hatalomról, viszályról és megbékélésről.

MARCZI GYEREK PIKNIK - KLÁRISOK KONCERT Kup bilet
13 Wydarzenie

MARCZI GYEREK PIKNIK - KLÁRISOK KONCERT

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Igazi kikapcsolódás a gyerekeknek és a család számára egy nyár esti koncert, tánc, kézműveskedés, és finom üdítő!

PAJOR TAMÁS: SZÓZENE EST Kup bilet
13 Wydarzenie

PAJOR TAMÁS: SZÓZENE EST

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Garantáltan nem mindennapi előadásban lesz részünk Pajor Tamás Szózene estjén, hiszen a sokoldalú művész a népszerű melodikus dalait, a rapet, a slam poetryt és a megzenésített versmondás különlegességeit is elhozza nekünk.

NYÁRI TÖRTÉNELEM-KOKTÉL Kup bilet
13 Wydarzenie

NYÁRI TÖRTÉNELEM-KOKTÉL

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Történelmi stand up előadás

SALLAI LÁSZLÓ KONCERT Kup bilet
13 Wydarzenie

SALLAI LÁSZLÓ KONCERT

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Sallai Laci a hazai alternatív szcéna legörökmozgóbb figurája: frontembere a Felső Tízezernek, a Somersault Boynak és a Captain Average-nek, ezek mellett pedig tagja a Galaxisoknak és a Platon Karataevnek is.

BOLOND ISTÓK Kup bilet
13 Wydarzenie

BOLOND ISTÓK

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A Soltis Lajos Színház előadása – zenés, kacagtató história kicsiknek és nagyoknak

Rendező: Tóth András

BEREMÉNYI GÉZA -CSEH TAMÁS: FRONTÁTVONULÁS Kup bilet
13 Wydarzenie

BEREMÉNYI GÉZA -CSEH TAMÁS: FRONTÁTVONULÁS

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Ecsédi rohangál az utcán, zaklatja Budapest lakosait, ugyanis a barátját keresi, a barátját Vizit, aki ott hagyta őt egy lakásban aludva két liter kávélikőr után, mert Vizinek megvilágosodása támad és el akar innen menni, máshová, valahová, bárhová, cselekedni akar amíg képes rá..

PUERTO TANGO TRIO Kup bilet
13 Wydarzenie

PUERTO TANGO TRIO

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A trió változat ez esetben a bandoneon, zongora és hegedű összeállítás. Az esten trió, duó és szóló előadások szólalnak meg.

FRENK KONCERT Kup bilet
13 Wydarzenie

FRENK KONCERT

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.