IMPRÓ

IMPRÓ

2012. márc. 26-ápr. 1. A magyarországi improvizációs színházak egyhetes fesztiválja. Helyszín: IMPRÓ – kreatív töltőállomás Házigazda: Momentán A színházi improvizáció hazai bázisának megálmodott IMPRÓ – kreatív töltőállomás 2010-ben nyitotta meg kapuit. 2011-ben saját fesztivált szervezett a műfaj képviselőinek, 2012-re pedig hagyományt teremtett: idén ismét itt találkoznak egy hétre az ország improvizátorai. Tedd magad szabaddá! Az improvizáció színház, ez a külföldön már évtizedek óta népszerű forma, az utóbbi években itthon is egyre nagyobb teret hódított. A műfaj lényege a kreativitás, az intuíció, a játék, a pillanatban élés – az „itt és most” élménye, a jelenidejűség öröme. A szórakoztató, közvetlen hangú előadások ott születnek meg a helyszínen, a játszók nem egy meglévő szövegkönyvből vagy színdarabból indulnak ki, hanem mindig az adott közönség ötletei és élményei alapján rögtönöznek. Március 26. és április 1. között minden este más-más imprócsapat lép fel az IMPRÓ színpadán. Itt lesznek az éjjel ölő, nappal nyomozó Gyilkosok, bemutatkozik az Ittés Most, és feltűnik Földessy Margit vezetésével az IMposztorok PROdukciója. Lesz Playback nap, benne a műfaj nagyöregjeiből álló Pszínház és egy fiatal csapat, a Még 1 Mesét Akciócsoport. Visszatér a pécsi egyetemistákból álló Improvokál, a győri Import Impró és az Operettszínház színészeinek zenés produkciója, az Impró és Kontra. Játszik a Grund Színház, és természetesen fellép a rendezvény házigazdája, a Momentán Társulat is. A színházi program mellett idén három imprókoncert is lesz: interaktív estet ad Nyeső Mari, Hajós András és a Soharóza kórus is. Mindezeken túl impró workshop, középiskolás impróverseny és további programok… ami a csövön kifér. A cél minden esetben közös: a lazítás és a felszabadítás. Úgyhogy tedd magad szabaddá! Megközelítés: M3 metró - Arany János utca Kedvezményes parkolás: Budapest, VI. kerület, Zichy Jenő utca 9. /ki-és bejárat az Ó utca 6 felől is/
Więcej Ó utca 4., 1066 Budapest

wydarzeń: 0


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.