Dunaújváros Bartók Kamaraszínház

Dunaújváros Bartók Kamaraszínház

1992. július 14-én Dunaújváros Közgyűlése kimondja a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Ezzel a Dunaújvárosi Bemutatószínpad közel húsz éves, "staggione" jellegű működése - mely egy művelődési központ szűkös anyagi kereteire és technikai hátterére építve évadonként 2 bemutatót tartott - révbe ért. Kiszámítható és tervezhető önkormányzati és állami támogatással a magyar színházi életbe immár hivatalosan is beépülve folytatta az 1973-ban elkezdett színházművészeti tevékenységet. Az 1988-tól működő, félhivatásos státusznak tekinthető Iskolaszínházi Társulattal (működése: 1998 - 2004) együtt önálló és koprodukciós bemutatók nagysikerű sorozatát hozta létra napjainkig. Számtalan, kiemelkedő színművész és rendező vissza-visszatérő munkálkodása jellemezte és jellemzi ma is a Dunaújvárosi Bemutatószínpad majd a Bartók Kamaraszínház működését. Önkormányzati döntéssel 1999-ben színházunk önálló tánctagozattal bővült. 1999-2003-ig Dunaújváros Táncszínháza, 2004-től a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház néven. Kamaraszínházunk jelenlegi szerkezete és működése 1. Bartók Kamaraszínház a, önálló bemutatók (évadi 3 felnőtt és 1 gyermek) melyből egy általában koprodukciós bemutatóként kerül színre b, fogadott vendégjátékok (elsősorban nagyobb szcenikájú ül. zenés produkciók a műsorkínálat teljessége céljából c, társulatunk évadra és produkciókra szerződött művészekből áll, melynek jelentős része saját "kinevelésű" és vizsgáztatott színművész d, játszóhelyeink: nagyterem 367 férőhelyes kamaraterem 90 - 100 férőhelyes 2. Dunaújvárosi Bartók Táncszínház 3. Társművészetek és szórakoztató programok - feladata alapvetően a társművészetek befogadása és közvetítése (klasszikus zene, jazz, egyéb.)
weiter Dunaújváros,

Dunaújváros Bartók Kamaraszínház

Detaillierte Information


1992. július 14-én Dunaújváros Közgyűlése kimondja a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Ezzel a Dunaújvárosi Bemutatószínpad közel húsz éves, "staggione" jellegű működése - mely egy művelődési központ szűkös anyagi kereteire és technikai hátterére építve évadonként 2 bemutatót tartott - révbe ért.

Kiszámítható és tervezhető önkormányzati és állami támogatással a magyar színházi életbe immár hivatalosan is beépülve folytatta az 1973-ban elkezdett színházművészeti tevékenységet.

Az 1988-tól működő, félhivatásos státusznak tekinthető Iskolaszínházi Társulattal (működése: 1998 - 2004) együtt önálló és koprodukciós bemutatók nagysikerű sorozatát hozta létra napjainkig. Számtalan, kiemelkedő színművész és rendező vissza-visszatérő munkálkodása jellemezte és jellemzi ma is a Dunaújvárosi Bemutatószínpad majd a Bartók Kamaraszínház működését.

Önkormányzati döntéssel 1999-ben színházunk önálló tánctagozattal bővült. 1999-2003-ig Dunaújváros Táncszínháza, 2004-től a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház néven.

Kamaraszínházunk jelenlegi szerkezete és működése
1. Bartók Kamaraszínház

a, önálló bemutatók (évadi 3 felnőtt és 1 gyermek) melyből egy általában koprodukciós bemutatóként kerül színre

b, fogadott vendégjátékok (elsősorban nagyobb szcenikájú ül. zenés produkciók a műsorkínálat teljessége céljából

c, társulatunk évadra és produkciókra szerződött művészekből áll, melynek jelentős része saját "kinevelésű" és vizsgáztatott színművész

d, játszóhelyeink: nagyterem 367 férőhelyes kamaraterem 90 - 100 férőhelyes
2. Dunaújvárosi Bartók Táncszínház 3. Társművészetek és szórakoztató programok

- feladata alapvetően a társművészetek befogadása és közvetítése (klasszikus zene, jazz, egyéb.)

Bilder


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!