Dumaszínház

Dumaszínház

Az eredetileg szoláriumként üzemelő üzlethelyiségben Ardai Tamás, Sáfár Zoltán és Litkai Gergely közösen hozta létre azt a műhelyt, amely mára hazai humorközponttá nőtte ki magát. A Dumaszínházból kerültek ki a Showder Klub és a Comedy Central bemutatja című sorozat fellépői, és a Rádiókabaré utolsó Humorfesztiváljának nyerteseinek döntő többsége is ott kezdte pályafutását.

Országszerte több mint harminc helyen működik már Dumaszínház, a legnagyobb a debreceni Lovarda, ahol nem ritka a 800 fős nézősereg sem, és még a pesti Broadway-t is bevette a stand-up, hiszen a Tivoli Színházban is rendszeresen rendeznek előadásokat.

A legrégibb helyszínen, a Godot színpadán megfordult már Fábry Sándor, Hajós András és Farkasházy Tivadar is. Itt kezdte előadói karrierjét Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Bödőcs Tibor, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Kiss Ádám és még sokan mások. A rendszeres fellépők közé tartozik Badár Sándor és Hadházi László.

A Dumaszínház főszerkesztője szerint, a létezésük egyik titka, hogy öt éve havi rendszerességgel folytatja a tehetségkutatást, így elmondható, hogy fellépőinek a nagy része valóban az utcáról került a világot jelentő deszkákra.

"A stand-up comedy magyar jelentése a kiállás bandázs nélkül, vért nélkül. Kiállni mezítelen személyiséggel a nagyérdemű elé. A stand-up a kétségbeesettek kétségbeejtően komisz műfaja. Nincs segítség: nem a díszlet, a partner, a szerep hiányzik leginkább. Gyilkos nehézsége, hogy áttetszővé válik az emelvényre kiálló. Kilátszik kendőzetlenül valóságos személyisége. Ha pökhendi, ha hízelkedő, ha rátarti, ha lágyagyú, ha lenézően eszes. Nincs mese, nincs szerep mögé búvás. Jobb, mint egy Rorschach-teszt. Leleplezőbb a Szondi-sorstípusoknál." - Élet és Irodalom

Hofi utáni korszak feloldhatatlanul lezárult. Komikus sémák és leltári klisék, előgyártott, nemzedékek csócsálta evidencia-viccek helyett új típusok bukkannak elő, új szociológiai képződmények, és kísérő effektus-arzenál helyett új dramaturgiájú tréfákat hoznak a színpadnak.

 

BUDAPESTI DUMASZÍNHÁZAK ELÉRHETŐSÉGE:

 

* Godot Dumaszínház: 322-5274 http://www.godot.hu 1075 Budapest, Madách út 8. * Hemingway Dumaszínház: 381-05-22, 06-30-680-52-63 http://www.hemingway-etterem.hu 1118 Budapest, Kosztolányi Dezső tér 2. (Feneketlen tó) * Veranda Dumaszínház: 886-3636 http://www.verandaetterem.hu, IX.ker. Lenhossék Park, Vendel utca 9. * New Orleans Dumaszínház: 269-4951 http://www.neworleans.hu 1066 Budapest, Lovag utca 5. * Nagy Levin Dumaszínház: 278-0694 http://www.nagylevin.hu 1212 Budapest, Széchenyi út 92/b.

 

weiter 1082 Budapest, Corvin sétány 1/b.

290 veranstaltungen


Biatorbágy - Juhász Ferenc Művelődési Központ
Theater Weiteres
Available until: 7:15PMbis
Tata - Magyary Zoltán Művelődési Központ
Theater Weiteres
Available until: 7:15PMbis
Budapest - MOM Kulturális Központ színházterem
Veresegyház - Váci Mihály Művelődési Ház
Theater Weiteres
Available until: 6:15PMbis
Békéscsaba -Csabagyöngye Kult.Közp. Panoráma terem
Theater Weiteres
Available until: 7:15PMbis
Várpalota - Thury-Vár
Theater Weiteres
Available until: 7:15PMbis
Nagykáta - Városi Művelődési Központ
Theater Weiteres
Available until: 7:15PMbis
Bonyhád - Vörösmarty Mihály Művelődési Központ
Theater Weiteres
Available until: 6:15PMbis
Baja - Városi Színházterem
Theater Weiteres
Available until: 6:15PMbis
Jánossomorja - Balassi Bálint Művelődési Ház
Theater Weiteres
Available until: 6:15PMbis

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!