Budapesti Fesztiválzenekar

Budapesti Fesztiválzenekar

FISCHER IVÁN saját álmát váltotta valóra, amikor 1983-ban Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Az együttes a kezdetektől a lehető legigényesebb muzsikálást és a közösség sokoldalú szolgálatát tűzte ki célul.

A BFZ-T A VILÁG tíz legjobb zenekara között tartják számon. Az együttes a nemzetközi zenei élet legfontosabb koncerthelyszínein, a New York-i Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, a bécsi Musikvereinban, a londoni Royal Albert Hallban és Barbican Centre-ben is koncertezik. Állandó vendége a Mostly Mozart Fesztiválnak, a Salzburgi Ünnepi Játékoknak és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválnak. Két alkalommal nyerte el a Gramophone-díjat. 2013-ban Mahler 1. szimfóniájának felvételéért Grammy-díjra jelölték, Mahler 5. szimfóniájának felvételéért 2014-ben megkapta a Diapason magazin rangos díját, a Diapason d’Ort, valamint az olasz Toblacher Komponierhäuschen-díjat. Az Argentin Zenekritikusok Szövetsége 2016-ban a BFZ-nek ítélte oda a legjobb külföldi szimfonikus zenekarnak járó elismerést.

AZ EGYÜTTES INNOVATÍV KONCERTJEI világszerte híresek. Az Autizmusbarát Kakaókoncertek, a Titokkoncertek, a zenei maratonok, a fiatal felnőtteket megcélzó Midnight Music, a Concertino sorozat, a hátrányos helyzetű gyerekeket integráló TérTáncKoncert, az ingyenes Közösségi Hét és a Müpával közös szervezésű Európai Hidak fesztivál mind egyedülálló program.

A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR OPERAPRODUKCIÓIT Fischer Iván vezényli és rendezi. Ezeket az előadásokat meghívták már a Mostly Mozart Fesztiválra, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválra és az Abu-Dzabi Fesztiválra is; a New York magazin 2013 legjobb komolyzenei eseményeit rangsoroló listáját a Figaro házassága vezette. A Fischer Iván által alapított Vicenzai Operafesztivál 2018 őszén debütált.

Viac Selmeci utca 14-16., 1034 Budapest

36 Program


-15%
Nagyzenekari koncert: Brahms – 2 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Nagyzenekari koncert: Brahms – 2 Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

A februári koncert után májusban Brahms újabb két magyar tánca, egy kihívást jelentő versenyműve és mélységeket megjáró szimfóniája kerül a Fesztiválzenekar műsorára.

-15%
Concertino sorozat: Mozart, Janáček, Grieg Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A kamarazenekari művekből szemezgető Concertino sorozat ezúttal északra tartó zenei expedíciót indít.

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Mendelssohn, Mahler Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Mendelssohn
Mahler
Capuçon
Fischer

Midnight Music Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Erre a koncertre nem kell kiöltözni, nem tart órákig, cserébe barátságos és közvetlen a hangulat, amit még oldottabbá tesznek Fischer Iván szellemes kommentárjai az elhangzó művekről.

up to -20%
Barokk koncert: Händel, Telemann, Gluck Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Jordi Savall újra a Fesztiválzenekar élén! A régizene élő legendája ezúttal elemek és fúriák témái köré épített programját adja elő a BFZ 2011 óta működő, historikus hangszereken játszó barokk zenei együttesének közreműködésével.

Midnight Music Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Erre a koncertre nem kell kiöltözni, nem tart órákig, cserébe barátságos és közvetlen a hangulat, amit még oldottabbá tesznek Fischer Iván szellemes kommentárjai az elhangzó művekről.

up to -20%
R. Strauss: Ariadne auf Naxos Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

R. Strauss: Ariadne auf Naxos Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Hagyomány, hogy a BFZ évada új operaprodukcióval indul. Fischer Iván a legváltozatosabb műveket választja ki Mozarttól Monteverdin át Brittenig, és nemegyszer fordít egyet azon a bizonyos csavaron.

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Brahms Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Nagyzenekari koncert: Brahms Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

A nehézkes útkeresés és a könnyű sikerek kontrasztjaival folytatódik a BFZ Brahms-sorozata, a koncert fajsúlyos műsorszámait magyar táncok vezetik fel.

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Mahler Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Nagyzenekari koncert: Mahler Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Mahler
Richter
Karg
Fischer

up to -20%
Európai Hidak: De Falla, Liszt, Fischer, Dvořák Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az európai hidak idén az egész kontinenst behálózzák: magyar rapszódia követ spanyol táncot, Bach előtti tisztelgés előz meg cseh zenét. Liszt műve ezúttal is a szerzőt megihlető városi cigányzene jellegzetes hangszerével kiegészülve, Lisztes Jenő közreműködésével szólal meg, aki meghódította már a Carnegie Hall, a Musikverein és a BFZ-vel együtt a BBC Proms közönségét is.

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Sibelius, Beethoven, Lindberg Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ritkán hallható szvit, klasszikus versenymű, Bach előtti tisztelgés és egy szimfonikus életmű záróköve. Ezt kínálja az északi levegőt árasztó, helyenként mégis tüzes hangverseny, amelyet a BFZ rendszeres vendégkarmestere, a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin és a Glyndebourne Festival Opera zeneigazgatója, Robin Ticciati vezényel.

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Prokofjev – 1. Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Prokofjev
Levit
Fischer

Midnight Music Vypredané
13 Podujatie

Midnight Music Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni? A kérdés tíz évvel ezelőtt talán furcsán hangozhatott, de a Fesztiválzenekarnak köszönhetően a Midnight Music azóta az egyik legjobb és legnépszerűbb program lett azok körében, akik fogékonyak a kultúrára, de nem szeretik a hagyományos hangversenyek kötöttségeit.

Kakaókoncert Vypredané
13 Podujatie

Kakaókoncert Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek.

Vasárnapi kamarazene – 5 Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Időpontváltozás!

Felhívjuk kedves közönségünk figyelmét, hogy az eredetileg június 2-re meghirdetett koncertünk időpontja május 30-ra módosult. A korábban megváltott jegyek erre az időpontra érvényesek. Megértésüket köszönjük!

Hindemith, Thuille, Milhaud, Ravel

Kakaókoncert Vypredané
13 Podujatie

Kakaókoncert Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Az otthonos légkörben zajló programokon a nézők, miközben a zenekar kiváló művészeinek játékát hallgatják, játékosan és interaktívan ismerkednek meg a szimfonikus zenekar hangszereivel és a koncertre járás szabályaival. A hangverseny után kakaó várja a gyerekeket az előtérben.

Vasárnapi kamarazene – 1. Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

up to -20%
Haydn–Mozart – 1. Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Haydn–Mozart – 1. Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Folytatódik Takács-Nagy Gábor sorozata! Még szerencse, hogy a két bécsi klasszikus, Haydn és Mozart szimfonikus életműve elegendő munícióval szolgál a karmester számára.

Vasárnapi kamarazene – 2. Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Kakaókoncert Vypredané
13 Podujatie

Kakaókoncert Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Az otthonos légkörben zajló programokon a nézők, miközben a zenekar kiváló művészeinek játékát hallgatják, játékosan és interaktívan ismerkednek meg a szimfonikus zenekar hangszereivel és a koncertre járás szabályaival. A hangverseny után kakaó várja a gyerekeket az előtérben.

Korhű kamara: 2024. december 1.

up to -20%
Haydn–Mozart – 2. Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Haydn–Mozart – 2. Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

Haydn
Mozart
Rusinek
Honeck

Vasárnapi kamarazene – 3. Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

up to -20%
Haydn–Mozart plusz: Haydn, Weber, Mozart Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Haydn
Weber
Mozart
Caputo
Takács-Nagy

up to -20%
Barokk koncert: Gibbons, Purcell, Lully, Corrette, Locke, Montéclair Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Stefanie True (szoprán)
művészeti vezető és barokk hegedű: Midori Seiler
barokk gesztika: Sigrid T’Hooft

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Janáček, Suk, Martinů Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Janáček
Suk
Martinů
Mráček
Hrůša

up to -20%
Concertino: Purcell, Françaix, Britten Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Purcell
Françaix
Britten
Bogányi
Pilz

up to -20%
Takemicu, Tower, Gubajdulina, Ligeti, Cage, Connesson Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Hat szerző, hat mű, hatvanhat év, de semmi ördögtől való. Sőt, a szezon egyetlen BMC-ben tartott programja többször az ég és a mennyek felé irányítja tekintetünket. Joggal nevezhetjük az estet kortárs koncertnek, noha az 1940-től 2006-ig ívelő zenékből mindössze egy született az ezredforduló után.

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Prokofjev – 2. Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Prokofjev
Levit
Fischer

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Prokofjev – 3. Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Prokofjev
Levit
Fischer

Vasárnapi kamarazene – 4. Vypredané
13 Podujatie

Vasárnapi kamarazene – 4. Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

up to -20%
Nagyzenekari koncert: Castelnuovo-Tedesco, Lalo, Berlioz Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Castelnuovo-Tedesco
Lalo
Berlioz
Dueñas
Orozco-Estrada

Vasárnapi kamarazene – 5. Szép

Budapesti Fesztiválzenekar

up to -20%
Concertino: Haydn, C. P. E. Bach, Janáček Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Joseph Haydn: 35. (B-dúr) szimfónia, Hob. I:35
Carl Philipp Emanuel Bach: 1. (a-moll) csellóverseny, H. 432
Leoš Janáček: Idill, JW 6/3

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.