Bartók Emlékház

Bartók Emlékház

A Csalán út nevezetes háza, amely ma a magyar zene legnagyobb géniuszának emlékét őrzi és hirdeti, 1924-ben épült a budai erdők-dombok tövében. A környék, a Pasarét feletti lankák dúsan pompázó kertjeivel, ritkás lakóházaival, azokban az években még inkább volt része egy amolyan, mai szóval "tájvédelmi körzetnek", mint a zajos fővárosnak. Friss illatokkal teli levegője, csupán madárcsicsergéstől hangos csendje, a természet kézzel fogható valósága ideális otthona lehetett a nagyváros lármáját, a gépek-motorok zaját az emberek tapintatlanságát oly nehezen elviselő alkotónak. Mert 1932-től az út akkor még 27-es, később 29-es számú kertje-háza lett Bartók Bélának - mint ahogy aztán a történelmi sors elrendelte - utolsó itthoni lakhelye. Ma múzeum, pontosabban tárgyi emlékeit féltve őrző, szellemiségét zenéjével rendre megidéző emlékhely. Bartók egykori otthonát a zeneszerző születésének centenáriuma tiszteletére 1981-ben alakította, s részben építette át emlékházzá a Főváros. Akkor, a háromszintes villát, Fazekas György építész tervei alapján újították fel. A földszinti, egykor önálló gondnoki lakásból fogadótérré szélesített bejáratot nyitottak, az épülethez a ház homlokzati megjelenését is megváltoztatva új, tágas lépcsőházat toldottak, az emeleti szobákat egybetárva hangversenyek számára alkalmas, bensőséges kamaratermet alakítottak ki. A második emeleten pedig, abban a három szobában, amelyekben főként Bartók lakott és dolgozott, rendezték be a múzeumot, az életutat bemutató tablókkal, valamint az utódok által gondosan megőrzött személyes tárgyaival. Az új, kertre nyíló főbejárat ötvösmunkája az akkori és a mostani is Pölöskei József ötvösművész alkotása. A kertben szabadtéri hangversenyek rendezésére is alkalmas lépcsőzetes kőburkolatú theatron készült. Mellette áll Varga Imre elhíresült, másolatában Párizsban és Londonban is megtekinthető, egészalakos Bartók szobra. A kiállítás egyaránt megidézi az alkotót, a népzenetudóst, előadóművészt, de legfőképp a kivételes embert. Aki a 30-as évek derekán éppen itt, a külvilág zajaitól eredetileg még párnázott ajtóval is óvott, piciny emeleti dolgozószobájában vetette papírra, remekműveinek egész sorát: a Kétzongorás szonátát, a Kontrasztokat, vagy Paul Sacher és a Baseli Kamarazenekar számára a Divertimentót, és a Székely Zoltánnak ajánlott Hegedűversenyt. De e rendkívüli környezetben, Péntek Gyugyi György erdélyi asztalosmester mívesen farágott bútorai és a falakat ékítő szebbnél-szebb-folklór relikviák között, napi népzenetudósi munkájához nélkülözhetetlen fonográfja és kedvelt Bösendorfer-zongorája társaságában születtek kamarazenei remeklései is. Többek között a kórusaink számára oly nélkülözhetetlen Egyneműkarok, a Péter fia zongoratanításához is kapcsolható Mikrokozmosz-sorozat, az V vonósnégyes és '39 novemberében az édesanyját gyászoló, de talán már lélekben a hazától búcsúzó, megrendítő VI. kvartett. Tagadhatatlan, hogy ami otthonában látható, az Bartók zenéjében is mindig ott rejtőzködik: a népi kultúrához, a parasztemberekhez való őszinte kötődése, a természet tárgyainak éktelen szeretete, a világ megértésének kitartó vágya, szigorú rendszeretete, egész lényének már-már aszkétikus puritánsága. Az Emlékház az elmúlt negyedszázad során Bartók művészetének ismét méltó otthona lett: hangversenytermében rendszeresen a legkiválóbb hazai művészek tolmácsolják zongoraműveit, dalait, kamarazenei alkotásait, vagy mindazokat a klasszikus zeneműveket, amelyek e falak között, a zeneszerző életében is rendre felcsendülhettek. De e szellemiséghez talán joggal méltóak azok a rendezvények is, amelyeken gyakran a legújabb kortárszenei alkotások szólalnak meg, vagy a legtehetségesebb, még pályakezdő fiatal muzsikusok mutatkoznak be közönségüknek. A Csalán úti emlékhely ma már világszerte ismert találkozóhelye Bartók tisztelőinek, a zeneértő közönségnek, fiataloknak, muzsikusoknak, vagy csak az éppen érdeklődőknek. Huszonöt esztendő emlékkönyvei tanúskodnak a kivételes vendégekről, többek között Paul Sacher, Földes Andor, vagy éppen Jurij Szimonov látogatásáról. Bartók 125. születésnapjára, a zeneszerző hazai jogörökösének, Vásárhelyi Gábornak felajánlásaként, az egész ház megújult. Külsejében visszanyerte eredeti szépségét, belül pedig nem csak kibővült és korszerűsödött épület, hanem kiállításával immár eredet-közeli állapotában tárja látogatói elé a zeneszerző dolgozó- és lakószobáit. Szirányi János - az Emlékház igazgatója HASZNOS INFORMÁCIÓK: Megközelíthető a Moszkva tér - Pasaréti tér - az 5-ös busz vonalán, a Szépvölgyi út felől a 29-es autóbusszal. Karácsonyi zárvatartás: 2014. december 23. -  2015. január 2. Nyitás: 2015. január 3-án

Tovább 1025 Budapest, Csalán út 29.

Bartók Emlékház

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ