Popular programs

4223 Program


Mozart mellet még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

Közreműködők:
dr. Gállné Gróh Ilona, Gáll Viktória

Carrie Bradshaw tudja, milyen a jó szex (és nem fél megkérdezni) – 1998 óta generációk meghatározó sorozata volt a Szex és New York, amely nemcsak egy sima sorozat volt, hanem popkulturális mérföldkő, hiszen teljesen megváltoztatta a női szexualitásról (és egyáltalán a szexualitásról) folyó közbeszédet, ismét a figyelem középpontjába állította a női barátságokat, és nem restelkedett akkor sem, amikor női önmegvalósításról és érdekérvényesítéstől kellett beszélni.

De vajon mennyire ismeritek a Szex és New York világát? Tudásotokat most próbára tehetitek a KultúrFlipper legújabb kvízestjén!

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Mozart mellet még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

A Lábujjhegyen új évadában ismét játékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész: minden előadáson egy-egy hívószót vagy témát körbejárva idézik meg a tánc- és zenetörténet legendás alakjait, megkerülhetetlen mesterműveit és lebilincselő történeteit.

Woody Allen: A varázsige: I love you (1996) - Mindhalálig zene / MÜPA FILMKLUB Vypredané
13 Podujatie

Eredeti nyelven, magyar felirattal.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Come gocce d'acqua
olasz dráma, 97 perc, 2024
olasz nyelven, magyar felirattal

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

Nagy zeneszerzők és az ő szerelmi életük: házastársak, szeretők, beteljesült és reménytelen szerelmek, törvényes és törvénytelen gyermekek. És ami mindezt körülveszi és befolyásolja: szülők, testvérek, barátok, riválisok és a korabeli erkölcsi normák.

Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a Győri Filharmonikus Zenekar szervezésében

Műsor:

K. Dittersdorf: F-dúr szerenád (19’)
W. A. Mozart: B-dúr divertimento, K. 137 (12’)
L. van Beethoven: A-dúr „Kreutzer” szonáta, op. 47 - 3. tétel (7’)
***
P. I. Csajkovszkij: Vonósszerenád, op. 48, TH 48 (28’)

Művészeti vezető: Várdai István

Budapest belvárosában áll egy ház, ahol a falak emlékeznek. A Sütő utca 2. szecessziós épületében született több mint száz éve Szomory Dezső Hermelinje – és most először tér vissza ide élő színházként. A KuglerArt Szalon időutazássá változtatja az előadást: a dráma ott kel életre, ahol nemcsak megírták, hanem ahol maga a történet is játszódik.

Az érzékeny szerepformálásairól ismert finn szoprán, Camilla Nylund ismét a dalok világában bizonyítja, hogy a német repertoár milyen kiváló előadóját tisztelhetjük személyében.

Egy kastély - Egy halott - Négy nő:

"Hazugságok, vágyak, elhallgatások – és magassarkúk, amelyek nemcsak zajt csapnak, hanem nyomot is hagynak.

Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az?

A koncert magját az együtt zenélés, a kamarazene jelenti. Igaz ez a hangverseny második felére is, hiszen a szólisták nemcsak a zenekarral, hanem egymással is párbeszédbe lépnek majd.

A Bartók Konzi együtteseinek évadzáró estje

A Rajna kincse bevezetés a történetfolyamatba, az alapkonfliktus megjelenítése. Megtapasztaljuk az ősállapot békéjét, és szemünk előtt követik el az ősbűnt, mely elindítja a pusztuláshoz vezető eseményláncolatot.

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

A produkciók koncepciója kiforrott - ám a Ring az elmúlt években a konstans elképzelés keretein belül megfiatalodott, részleteiben újjászületett. Állandó a műveket vezénylő Fischer Ádám humanizmussal párosuló maximalista munkamódszere is, de éppen a rá jellemző igényesség az, mely minden évben új részleteket segít felszínre a mű kimeríthetetlen gazdagságából.

Venekei Marianna / Tennessee Williams / Dés László
A VÁGY VILLAMOSA
Táncdráma két felvonásban

Szivárványos zenekari hangzás, titokzatos párbeszédek, találós kérdések. Ármányos törpe és diadalmas ifjú hős. Sárkányölés és a fenevad megízlelt vére nyomán megértett profetikus madárdal. Áthatolás a tűzön, a megtalált társ és a szerelemben megismert félelem. Ezek alkotják - seregnyi más mozzanattal együtt - a Siegfried mesei varázsát.

„Ó, mily hideg e kis kéz” – így indul a Bohémélet pillanatokon belül perzselővé hevülő szerelmi szála.

Fények játéka az éjszakában. Szentjánosbogarak a tatai Cseke-tó erdejében!

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.