Történelmi stand up előadás
Est a Karinthyak szellemében. Frigyes, Gábor, Ferenc, Márton írásaikkal, Vera – Frigyes dédunokája – pedig énekével és családi történetekkel lesz jelen. Első kézből hallhatjuk azokat a személyes élményeit, amelyeket eddig nem osztott meg a nyilvánossággal.
Olyan készségeket szeretnél megtanulni, melyek segítségével a konfliktusok nem elkerülendő rossz dolgok lesznek, hanem nagyszerű lehetőségek a fejlődésre?
Régen-régen mikor még a szomszédok, barátok jobban összejártak. Előfordult, hogy az egyik család, akinek nem volt TV-je, átment a másik családhoz-akiknek volt- vitték a kisszéket és együtt nézték: mi van a dobozban?
Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről.
11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.
"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani"
G. B. Shaw.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.