Vyhľadávanie: MÜPA

A februári koncert után májusban Brahms újabb két magyar tánca, egy kihívást jelentő versenyműve és mélységeket megjáró szimfóniája kerül a Fesztiválzenekar műsorára.

Izgalmas arra gondolni, hogy noha Richard Wagner életművének túlnyomó részét operái és zenedrámái alkotják, s ezekben a szerepek alakítói, az énekesek nyújtanak kivételes teljesítményt a világ nagy színpadain, e művek önállóan is megszólaltatható, legnépszerűbb részletei mégis a zenekari számok.

Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt irodalmi klasszikusokat. Nagyszerű arányérzékkel teszi követhetővé a cselekményt a tánc nyelvén. Klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája különleges és látványos, szakmailag magas színvonalú, mégis befogadható és közönségbarát.

Tavaly az Edinburgh Fringe Fesztiválon óriási kritikai és közönség sikert arató IMA újra látható a Müpa mellett felállított sátorban.

A Virtuózok tíz éve töretlen sikerrel működő, egyedülálló tehetségkutató és tehetséggondozó program. Ma már nemzetközileg is jegyzett és elismert televíziós műsor, amely a fiatal klasszikus zenészeket fedezi fel és támogatja. E misszió része, hogy a felfedezett fiatalok számára fellépési lehetőségeket biztosítanak a legjelentősebb hangversenytermekben. Ez alkalommal a Virtuózokban is szereplő mentorok, zsűritagok együtt állnak színpadra a fiatal muzsikusokkal.

Csak a szeretet: az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiáról beszél Magyarország első számú újcirkusz-társulata, a Recirquel produkciója.

A Beautiful Confusion ZÓRA váratlan, de intenzív feltűnésének címe is lehetne akár. A kaliforniai születésű és részben ma is Amerikában élő Urbányi Zóra 2021-ben élénk visszhangot váltott ki Kollár-Klemencz László Iszom a bort című dalának feldolgozásával, ami után egymást követték saját szerzeményei.

Palya Bea a Selymeim sorozatában a számára jelentős, inspiráló női előadókat, énekes-dalszerzőket látja vendégül, mutatja be a hazai közönségnek.

A Müpa egyik nevezetességét, az orgonát mindenki megcsodálja, aki ellátogat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Ezúttal azonban nemcsak a hangszer impozáns felépítésében és gazdag hangzásában gyönyörködhetnek, hanem havonta egy alkalommal az érdeklődők Fassang László orgonaművész vezetésével betekintést is nyerhetnek a hangszer „titkaiba”.

A Cambridge-i St John's College Kórusa régi ismerősünk: karácsonyi műsorával már két ízben is nagy sikert aratott a Müpában.

Több mint két évtizede, alapítóként köszönt be egy nagy hellóval - 2024-ben pedig egy hangos goodbye-jal búcsúzik a Szent Efrémtől Bubnó Márk. Az együttes maghatározó hangja és arca, a minden nyelven (is) hibátlanul éneklő hangfenomén, a mellékállásban faápoló és ironman „Marcika” ezen az estén áll utoljára színpadra Magyarország legnépszerűbb vokális együttesével.

A marokkói gnawa szertartások transzzenéje bár teljesen egyedülálló keveréke az arab és az afrikai hatásoknak, és csak az ebben a stílusban használt hangszereken játsszák, még napjainkban sem ismert széles körben.

A székely kapu az ősi erő, a hit, a remény, az Istenhez való tartozás jelképe, kommunikációs csatorna ég és föld között. Három oszlopa a test, a lélek és a szellem egységére utal, faragásai védelmi, kegyelmi és áldást adó szimbólumok.

Hagyomány, hogy a BFZ évada új operaprodukcióval indul. Fischer Iván a legváltozatosabb műveket választja ki Mozarttól Monteverdin át Brittenig, és nemegyszer fordít egyet azon a bizonyos csavaron.

Minden életrajzukban olvasható, hogy Quincy Jones szerint ők „a planéta legmenőbb énekes csókái” (azaz „the baddest vocal cats on the planet”). Ezt a véleményt valószínűleg osztotta Ray Charles, Ella Fitzgerald vagy Whitney Houston is, akiket a Take 6 partnereinek mondhatott.

A fiatal amerikai orgonaművész, Bryan Anderson a Pennsylvania Államban megrendezett 2023-as Longwood Gardens Nemzetközi Orgonaverseny nagydíjasa. „Briliáns” és „első osztályú” - így méltatta játékát a kritika.

Fischer Ádám több mint fél évszázada kezdődött karmesteri pályája sokféle szálon kapcsolódik hazájához: a Rádiózenekar, az Operaház, a Müpa, az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar mind munkássága fontos fejezetei.

A nehézkes útkeresés és a könnyű sikerek kontrasztjaival folytatódik a BFZ Brahms-sorozata, a koncert fajsúlyos műsorszámait magyar táncok vezetik fel.

A Jazz Side Story első kiadása 2018-ban egymást követően kétszer megtöltötte a Fesztivál Színházat. Szőke Nikoletta, Gájer Bálint és zenésztársaik most emelték a tétet.

JOHANNES BRAHMS: Változatok egy Haydn-témára, op. 56 RICHARD STRAUSS: d-moll burleszk zongorára és zenekarra *** HECTOR BERLIOZ: Rómeó és Júlia, op. 17 – zenekari részletek (Szerelmi jelenet, Mab királynő-scherzo, A magányos Rómeó, Báli jelenet)

A Drezdai Staatskapelle nemcsak a világ egyik legrégebbi zenekara, de az egyik legjobb is: az utóbbi évtizedekben olyan karmesterek álltak az élén, mint Giuseppe Sinopoli, Bernard Haitink, Fabio Luisi és Christian Thielemann.

Dee Dee Bridgewater hatodik évtizede van a pályán, és bár elmondása szerint sok munkát fordított rá, hogy megtalálja önmagát, immár kétség sem fér hozzá, hogy a jazzvilág intézményként tekint rá.

Műsor: Áriák és duettek többek között ifj. J. Strauss, Lehár, Stolz, Kálmán, Lincke és Messager műveiből

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.