Tytuł


Zanzinger, The Devil’s Trade

Zanzinger, The Devil’s Trade

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Sobota, 23 Lutego 2019 20:00

Zanzinger, azaz Misota Dániel 2014-es bemutatkozó anyaga óta szereplője a hazai könnyűzenei életnek. A budapesti énekes-dalszerző kamaszkorát és huszas évei elejét független színházi projektekkel turnézva töltötte, ekkor kezdte írni első dalait. Ez a személyes rutin került megörökítésre Demons of Future and Past című demo EP-jén, melyet többek közt az index.hu is az év kiadványai közt említett. Zenei érdeklődése már egészen korán az amerikai folk irányzatai felé fordult, szövegeinek világa azonban merít az angol romantikából és az amerikai transzcendentalizmusból is. Hatott rá a delta blues előadói szellemisége, dalai azonban több rokonságot ápolnak a modern európai dalszerzői hagyományokkal, mint amerikai elődjeikkel. A Seasonal Winds című anyag nemcsak Zanzinger pályafutásának eddigi legfontosabb mérföldköve, de a hazai folk-színtér egyik legjobb korlenyomata is egyben, amit most a Trafó közönsége hallhat először élőben, hangszeres kísérettel.

A The Devil’s Trade néven zenélő gitáros Makó Dávid dalszerző életének elmúlt négy éve egy intenzív utazás volt. Miután 2014 végén napvilágot látott Those Miles We Walked Alone című debütáló nagylemeze, még ő maga sem tudta, mekkora és milyen útra vállalkozik. Négy év hosszú idő, főleg mikor csak ülsz és nem csinálsz semmit. A semmittevés viszont nem erőssége Makónak, hiszen ezt a négy évet azzal töltötte, hogy azzá az előadóvá válhasson, akit manapság láthatunk a színpadon. A saját zsebből finanszírozott CD-től az immár teljesen sold out bakelit nagylemez változatáig, egy kis klubban történt bemutatkozó koncertjétől Európa jelentős klubjainak színpadáig, ahol olyan előadók társaságában turnézhatott, mint a Crippled Black Phoenix vagy a Nathan Gray Collective, Makó megújította magát. Épp úgy, mint második nagylemezén, ami a What Happened to the Little Blind Crow címet kapta.

Makó a színpadon teljesen lecsupaszítja magát estéről estére, és hiába a szigorúnak tűnő külső megjelenés, az intimitás, a keserűség és a remény még sohasem tűnt ennyire őszintének, mint dalaiban. Az Európa szinte minden sarkában, turnébuszokon, utazás közben, otthon a próbateremben összekovácsolt What Happened to the Little Blind Crow Makó csodálatos utazásának egy újabb mérföldköve. A szívszorító Erdélyi népdaloktól kezdve Makó doom/stoner gyökerein át az Appalache-hegység népzenéjéig ez az új nagylemez egy olyan művészt ad nekünk, aki folyamatosan nő, fejlődik és alkalmazkodik.

Nasza oferta


Szergej Prokofjev HÁBORÚ ÉS BÉKE Kortárs opera Opera tizenhárom jelenetben, két részben, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal

Rúzsa Magdi hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, a rádiós frekvenciákon a legtöbbet játszott előadó, aki 2024. augusztus 31-én újra a Tokaj Fesztiválkatlan színpad lép fel.

Vajda János A KÉPZELT BETEG, AVAGY ŐFELSÉGE KOMÉDIÁSA Opera két felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Follow us!


Proponujemy również


Tokaj Fesztiválkatlan 10. jubileumi évad

Tokaj Fesztiválkatlan

Egész nyáron fantasztikus előadókat, énekeseket és csodálatos színházi produkciókat láthatsz. Igazi kikapcsolódás, felejthetetlen élményekkel!

Gyarmati Fanni naplója Szép

Örkény István Színház

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte…

Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán – zenés játék –

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.