Weiner, Kodály és Dubrovay
ELHIVATOTTSÁG. HATÁROK. SZABADSÁG.
Dohnányi-bérlet
ELHIVATOTTSÁG. HATÁROK. SZABADSÁG.
Dohnányi-bérlet
A fúvós hangszerek lehetőségeit kutató, a hangszerjáték határait szívesen feszegető Dubrovay László számos kompozíciót – szólódarabot éppúgy, mint versenyművet – írt már kivételes adottságú hangszeresek számára. Új Fagottversenyét a több stílusban is otthonosan mozgó Lakatos György adja elő, aki sok egyéb mellett elkötelezetten szolgálja az új zene ügyét is. Egy alkalommal így nyilatkozott: „nem az én feladatom, hogy eldöntsem, mi marad fenn kétszáz év múlva, de igenis az enyém, hogy bemutassam és játsszam a műveket”. Ezúttal nemcsak virtuozitását, hanem – ismerve Dubrovay előadóművészekhez fűződő bensőséges viszonyát – személyiségének különböző oldalait, színeit is bemutathatja majd. A koncerten olyan népszerű darabok hangoznak majd fel, mint a Pávavariációk Kodály Zoltántól és Richard Strauss Rózsalovag-szvitje. Az est dirigense Kovács László, aki Weiner Leó művészetének egyik legelhivatottabb közvetítője, számos művéből, így a 3. divertimentoból is készített már hanglemezfelvételt.
WEINER LEÓ: 3. Divertimento
KODÁLY ZOLTÁN: Fölszállott a páva – változatok
DUBROVAY LÁSZLÓ: Fagottverseny – ősbemutató
R. STRAUSS: Rózsalovag – szvit
Vezényel: Kovács László
Közreműködik:Lakatos György fagott
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.
Szécsi Pál-emlékest (80 perc egy részben)
22 év után újra együtt a V-Tech, és a duó közösen készül egy óriási show-ra 2026. április 4-én, az MVM…
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!