Vuk

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket.

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy azt Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők.

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel vannak készülve minden sóhajra, horkolásra, tüsszentésre. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy ez mégsem ilyen gömbölyű?