Tytuł


Variációk 5.

Wybierz termin


A jegyértékesítés június 1-én indul!
Niedostępne
Szép

Az „utolsó romantikus” – halljuk gyakran a zongoraművész és zeneszerző Dohnányi Ernőről, egy olyan muzsikusról, akitől – fiatalabb korában éppúgy, mint pályája legvégén – soha nem állt távol a kísérletezés, a szokatlan megoldások iránti érdeklődés. A fuvolára és zongorára írt Ária például 1958-ban keletkezett, a darab légies, franciás karaktere nagyon közel áll Debussy művészetéhez, egyik elemzője szerint a „körkörös fuvola-melódiát és a sorozatos téma- és motívum-visszatérésekből építkező formát talán nem túlzás az Egy faun délutánjához hasonlítani”. A több mint fél évszázaddal korábbi, vonóstrióra fogalmazott Szerenád Dohnányi egyik legkorábbi remekműve, olyasvalamivel kísérletezett benne, amivel Beethoven óta tulajdonképpen senki sem mert próbálkozni. S ha már Beethoven: Orbán György fanyar humorral megírt Albumlapjai egy letűnt korba repítik vissza a hallgatót, talán Beethoven korába, talán egy, csak a képzeletben létező korba.

Dohnányi Ernő: Aria fuvolára és zongorára, op. 48. No. 1.
Hegyesi Gabriella (fuvola), Mali Emese (zongora)

Orbán György: Albumlapok Razumovszky grófnak
Gál-Tamási Anna, Radics Ádám (hegedű), Fülöp Levente (brácsa), Amirás Árpád (cselló)

Ligeti György: Hat bagatell
Drahos Rebeka (fuvola), Kozár Melinda (oboa), Katrin Mátyás (klarinét), Mészáros Bence (kürt), Jankó Attila (fagott)

Zombola Péter: Duo (ősbemutató)
Radics Ádám (hegedű), Varga Zoltán Mihály (marimba)

Dohnányi Ernő: Serenade, op. 10.
Nyári László (hegedű), Fülöp Levente (brácsa), Matuska Flóra (cselló)

Follow us!


Proponujemy również


Fenyő Miklós emlékkoncert - Volt és lesz

Papp László Budapest Sportaréna

A koncerten, melynek házigazdái Fenyő Miklós gyermekei, Dió és Dáci lesznek, felcsendülnek a művész ikonikus szerzeményei, slágerei, de az est…

Tribute to Janis Joplin - Piece Of My Heart Szép

Várkert Bazár, Rendezvényterem

Janis Joplint páratlan zenei örökségét és a blues műfaját hivatott ápolni hazánkban a Janis Joplin Tribute Band Hungary (korábban: Janis…

Ad
Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.