Legkisebb testvér, zsebkendő: akár csipkés, akár nem, sorsa mégis szánandó, hisz orrocskádat fújod bele, esetleg a négy sarkára köthetsz csomót, úgy megvéd a tűző naptól.
Középső testvér, terítő: ő sem irigyelhető! Igaz, jól mutat szép tányér alatt, de ahogy az ebéd halad, tisztaságát veszítve, nem tetszetős a kelme!
Legnagyobb testvér a lepedő. Az ő sorsa sem túl meglepő: álmunk mozdulatát őrzi. S ha egy téli este mégis a falra simul, s vetítünk rá, a kép emlékét ritkán őrzi. Visszamegy a nagy komódba, s lepedővé válik újra.
Ez a három fehér testvér így élt mindig, szerényecskén unalmasan, köznapian, mesék nélkül, kalandtalan!
Ám egyszer csak, néhány bábos, gondolt egyet, megfogták a zsebkendőket, terítőket, lepedőket, s varázslatot tettek velük: Gyűrögették, hajtogatták, megcsomózták, beráncolták, simogatták, csavargatták…
És a vége: égbe szálló hattyúcsapat; csivitelő siserehad; pillangók hófehér szárnnyal; hószín rétek sok virággal, csupa fehér szivárvánnyal.
Elámult az egész világ: Uramfia! Ezt a csodát! Az unalmas zsebkendőkből, hétköznapi terítőkből, négyszögletű lepedőkből színes világ született meg, kalandos, mesés és kerek!
Ámulni, ha ti is akartok, nézzétek meg, mit a bábosok két kezükkel varázsolnak.
A rendezőről:
Prof. Krzysztof Rau lengyel rendező, a Bialystoki Bábszínház és a 3/4 Zusno színházak igazgatója, a bialystoki Állami Színházművészeti Főiskola Bábszínházi Szakának létrehozója, professzora immár harmadik alkalommal rendezett a Vaskakas Bábszínházban. A Professzor Úr nem színházat, hanem színházi gondolkodást, igényességet, szemléletet tanít, miközben olyan előadást hoz létre, mely lenyűgöz színészt és közönséget. Ő a mi egyetemünk, főiskolánk, vigyázó tekintetű szellemi vezetőnk, mentorunk, barátunk.