Vagy a szívem dobbant

Felejtsd el a sztereotípiákat, Alexander Popa darabja három színész játéka. Férj feleség, jóbarát. Vélt és valós igazságok, nyomozás, (mert egy titok leleplezése mindig nyomozás is egy kicsit). Nevetni fogsz, majd meglepődsz, majd szembe kerülsz a titokkal.

Több mint 150 éve hódítja meg a közönséget mindenhol a világon ez a francia féltékenységi bohózat, amit a Nemzetibe időről időre visszatérő Silviu Purcărete állít színpadra. Az abszurd és groteszk látásmódjáról is ismert világhírű román rendező elképzelései szerint készülő előadás egyszerre ígérkezik önfeledt vígjátéknak és színházi ínyencségnek.

"Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá” - mondja a nyolcadikos Pierre Anthon, majd kisétál az osztályteremből, felül egy szilvafára, hogy onnan kiáltsa világgá az élet hiábavalóságát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki az ellenkezőjét, ezért tárgyakat kezdenek gyűjteni, "fontos dolgokat", amelyekért érdemes élni. Egy bicikli, amelyre évekig spórolt a tulajdonosa, egy napló, egy lány hosszú haja... A játéknak induló bizonyítás azonban hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Mindenki sebezhető lesz, mindenkitől elveszik, ami a legfontosabb neki, miközben a "Fontos Dolgok Halma" egyre nő, és lassan mindent bekebelez.