Tytuł


Wybierz termin



Egy napon a víz tündére arról kezd álmodozni, milyen jó lehet emberként élni a szárazföldön.
A Balaton királya meghallja ezt. Különös ajándékkal jutalmazza meg: emberré változtatja és elküldi a földre, hogy megtapasztalhassa az emberi lét örömeit. 

A többi négy tündért azonban elönti az irigység. Megbomlik a Balaton harmóniája, a természet egyensúlya felborul. Látva a széthullást, a Balaton királya úgy dönt, hogy elveszi a tündérek varázserejét és szétszórja azt a szárazföld különböző pontjain. Bízik abban, hogy így a tündérek felismerik a valódi harmónia forrását – egymás elfogadását, szeretetet és az összefogás erejét. A Tündéreknek csak a táncuk marad, hogy visszanyerjék varázserejüket és visszaállítsák a természet harmóniáját, a víz örök körforgását. 

A történet középpontjában a Víz Tündér áll, aki emberi alakban a szárazföldön keresi önmagát. Négy tündértársa útnak indul, hogy visszaszerezzék varázserejüket, és így a Víz Tündért is visszaváltoztathatják. Kalandos útjuk során rátalálnak a Víz Tündérre, aki már nem emlékszik tündérlétére, de barátai láttán szívében megmozdul egy ismerős érzés. Bár megtanulta élvezni az emberi élet örömeit, rájön, hogy igazi boldogságát csak akkor találhatja meg, ha visszatér oda, ahová tartozik. Hogy a tündérek visszanyerjék varázserejüket, meg kell ismerkedniük a víz körforgásának különböző szakaszaival, amely egy-egy próbatétel elé állítja őket. Sikerrel járnak. De Víz Tündér emberi alakjában nem rendelkezik saját
varázslattal, az ő ereje csak a többiek varázslatából tud újjá születni.

Follow us!


Proponujemy również


DIÓTÖRŐ

RaM-ArT Színház

Amikor a karácsonyfa fényei kigyúlnak, életre kel a varázslat... A Diótörő és Masa története megelevenedik a színpadon, több mint 80…

Ad

Karácsonyi Bérlet

Új Színház

2 vagy 4 szabadjegyet tartalmaz
Bármely saját előadásra, bármelyik jegyárkategóriára érvényes az évad végéig. (Kivéve szilveszter)

Ad

Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.