Programm


Aktuelle Veranstaltungen



Helyszín: MOM Kulturális Központ színházterme


A hit pszichológiai vonatkozásait tárja fel Mérő László előadása, tudományos kutatások eredményeire támaszkodva. Az elhangzó gondolatok nem teológiai, hanem pszichológiai szempontból közelítik meg a témát: a vizsgálat középpontjában az emberi elme és lélek működése áll.

A matematika, a pszichológia és a gondolkodás határterületeinek elismert kutatója, Mérő László – az ELTE professzora, népszerű előadó és számos közismert könyv szerzője – ezúttal azt járja körül, hogy a hit miként hat a viselkedésünkre, döntéseinkre, sőt akár a testi egészségünkre is. Tudományos kutatások eredményei alapján kiderül például, hogy bizonyos betegségekből a hívők gyógyulnak gyorsabban, míg más esetekben éppen az ateisták mutatnak kedvezőbb felépülési arányokat.

Az est során választ keres arra, hogy miként működik a hit a psziché szintjén, milyen szerepet játszik a világnézet a lelki stabilitásban. Kiderül, hogy Pál apostol híres mondása – miszerint „a hit hegyeket mozgat meg” – a pszichológia szemszögéből valóban igaznak bizonyul. Ugyanakkor az is bebizonyosodik, hogy nem a hit hiánya tesz valakit lelki nyomorékká.

Mérő László előadása provokatív kérdéseket vet fel, de mindig a józan tudomány eszközeivel válaszol. 


Az előadást keresleti alapon árazzuk! További tájékoztatásért, kérjük, látogassanak el az ehhez kapcsolódó információs oldalunkra:

Kereslet alapú (dinamikus) árazás GYIK

 

 

Follow us!


Angebote


Szegedi Szabadtéri Játékok 2026 Szép

Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-ban hőstettekkel, lehengerlő látvánnyal, páratlan muzsikával várja nézőit. A Hősök hajnala történelmi táncmű, A 3 testőr…

Ad

REVIZOR РЕВІЗОР - Gogol A revizor című műve nyomán Szép

Nemzeti Színház, Kaszás Attila Terem

"Új köntösbe bújtatjuk Gogol Revizorját, hogy ezzel a képzavarral éljünk. Igaz, csak a helyszínt és a körülményeket hozzuk közelebb napjainkhoz,…

Ad

„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad –…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!