A Tiger Lillies leginkább a dekadens, bizarr, fekete humorú, abszurd, és hasonlóan különös hangulatot rejtő jelzőkkel illethető zenekar. Koncertjeiken megelevenedik a dickensi angliai sötét hangulata, a viktoriánus kori Britannia romlottsága. Itt a ködös Albion rosszarcú, sötét alakjainak, a talán jobb sorsa érdemes különös alvilági figuráknak különös rezgése tölti be teret. Prostituáltak, stricik, drogosok, kocsmatöltelékek, bűnözők, zsebesek, lecsúszott, vagy soha fel sem emelkedett művészek, bohémek különös világa ez, melynek hangulatát Martyn Jacques - a zenekar vezetője és énekese - fiatalkorában, a londoni Sohóban, egy bordélyház fölött leélt évei során szívta magába, és amelyet tangóharmonikájával és a hosszú évekig tanult éneklési technikájával – az angol operákra jellemző kasztráltnak nevezett magas hangú éneklési mód segítségével – kelt életre.
Ha valakit ez még nem fogott meg eléggé, mert még hiányzik belőle az igazi különlegesség, azoknak is hamar meghozzuk a kedvét, hiszen a fent leírt hangulathoz különleges, cirkuszra elékeztető színpadkép, festett arcok és jelmezek társulnak, no és természetesen nem feledkezhetünk meg a izgalmasabbnál izgalmasabb hangszerekről sem. Nem mindennapi élmény, Adrian Stout-ot látni és hallani miközben épp egy meghajlított fűrészlapon zenél, vagy amikor a dobos, ütőhangszeres Adrian Huge nem a klasszikus értelemben vett dobot és cintányérokat részesíti előnyben, hanem sokkal inkább a konyhai eszközöket és különös formájú különböző anyagú, hangkeltő tárgyakat, melyeket ráadásul nem is feltétlenül dobverővel, de leginkább gumicsirkével szólaltat meg. (Amikor David Byrne először látta őt játszani, egyszerűen csak annyit mondott: James Joyce a doboknál.)
Feldobnak és megpörgetnek mindenkit, és ami leginkább tiszteletre méltó bennük, hogy nem akarják megmondani, mit gondoljunk, pusztán mutatnak egy világot, majd ránk, nézőkre és hallgatókra bízzák, hogy mit is kezdünk vele, mit hoz fel belőlünk ez a brechti dráma.
Facebook: http://
www.facebook.com/events/102227126599761/
