Program


Tengeren
9

Tengeren

Van Dublin fölött a hegyen egy erődszerű, elhagyott épület, kicsi ablakokkal, vaskos falakkal, templomra, várra egyaránt hasonlító ház. Ez a Hellfire Club, ahol az ördög kártyán nyerte volna el a monda szerint az ott tivornyázó angol urak lelkét valamikor régen.

A jegy.hu oldalon jelenleg nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2014. május 30. péntek, 19:00

Egy dublini házban, mit sem sejtve ezekről a dolgokról, egy vénember, aki nemrég vakult meg; az öccse, aki vak bátyját támogatni érkezett vissza vidékről, ahol hajóskodott is korábban; régi barátjuk, aki a feleségétől és a gyerekeitől szökött át ide; és egy másik ismerős, akiről tudható, hogy az öcs volt feleségével él most együtt - összegyűlnek pókerezni karácsony este.  Szánalmasságuk, vesztességük, az életüket rajtuk állandóan számonkérő többi ember elöl ide zárkóznak be rengeteg whiskey-vel, ebbe a hegyoldalba épült házba, amelyik Howth-ban áll, pont a város másik végén, mint a fenti régi klub. A ház a Binn Éadair-hegy oldalában áll, amelyik jóságosan és védőn magasodik a dublini öböl bejárata fölé. Biztonságos hely. Ezen a szentestén a kinti viharból egy idegen érkezik...

Ajánlatunk


Alen Menken, Stephen Schwartz és Peter Parnell varázslatosmusicalje Victor Hugo ikonikus regényéből, a Disney rajzfilmje alapján készült. A darab érzékenyen mesél a szeretetről, a kitartásról és az önfeláldozásról. Esmeralda, a szegény cigánylány és Quasimodo, a torz külsejű, ám önzetlen harangozó története könnyeket csal mindenki szemébe.

A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg. A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább fokoznak a mai hangzású zenék és dalszövegek.

Kövess minket!


További ajánlataink


DOMINGO-HAUSER-DIMASH

MVM Dome

2026. április 18-án Budapesten az MVM Dome ad otthont annak a kivételes zenei eseménynek, amelyen Plácido Domingo, HAUSER és Dimash…

REBECCA Szép

Erkel Színház

Áprilistól Rebecca musical az Erkelben, ahol a szerelem, titkok és egy kísérteties múlt árnyékolja be Manderley falait. Jegyek már kaphatók!

A Hooligans 30 éves jubileumi koncertje, „A VÉR NEM VÁLT VÍZZÉ” 2026. február 14-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!