program


Tartuffe
8

Tartuffe

A Tartuffe-öt 1664 májusában mutatták be először, XIV. Lajos A varázslatos sziget gyönyörei elnevezésű, fényűző fesztiválján. Hogy ez alkalommal a darab befejezett változatát játszották-e, vagy még egy be nem fejezettet, az máig tisztázatlan, mert Molière sosem jelentette meg ezt a három felvonásos első verziót.

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: Torsdag, 06. Februar 2014 19:00

Molière: Tartuffe
komédia két részben
Az előadás időtartama: kb. 2 óra

Bárhogy volt is, a fogadtatás és a vélemény a bemutató után lesújtó volt, egy héten belül a király betiltotta az előadást. Az anyakirálynő és Párizs érseke is felháborodott és ellenezte a művet. Egy egyházfi vádiratában Molière-t így támadja: „Emberi külsőt magára öltött démon, aki az évszázad legfelháborítóbb hitetlen szabadgondolkodója.” Sőt, egyenesen azt javasolta, hogy a szerzőt máglyán égessék el, amely csak előjátéka lenne annak, amit majd a pokolban kell nyilvánvalóan elviselnie.

Molière azzal védekezett, hogy a vígjáték „az emberi jellem javítását szolgálja, miközben szórakoztat”. Mert a szerző nem tudott elképzelni hathatósabb dolgot, mint a „kor fogyatékosságait támadni nevettető jellemábrázolás által”. A királynak tetszett a darab, és bár betiltotta, nyilván tudott róla, hogy több zártkörű felolvasást is tartottak belőle. Sőt, 1665-ben a „Királyi társulat” címet adományozta Molière csapatának, ami a mély elismerés jele volt. 1667-ben a szerző a Palais Royal Színházban bemutatta a második változatot, amely öt felvonásos volt és az Imposztor címet kapta. A király éppen nem tartózkodott Párizsban, és bár szóban engedélyt adhatott az új verzió bemutatására, de az általa megbízott illetékes „cenzor” újra betiltotta annak játszását, habár a szerző „finomított a darabon”, többek között azáltal, hogy a főszereplő jelmezét olyan módon változtatta meg, hogy az ne hasonlítson annyira a klérus viseletére. A király nem oldotta fel ugyan a tilalmat, de megígérte, hogy hazaérkezésekor újra megvizsgálja az ügyet. Végül 1669. február 5-én a darabot bemutatták végleges formájában, és a Tartuffe címet kapta.Tartuffe azt képviseli, amit Molière mélyen elítélt a 17. századi francia társadalomban: a mindent eluraló képmutatást. A darab nemcsak a címszereplőről szól, és nem ő az egyedüli főszereplője. Nem véletlen, hogy a bemutató előadáson Molière magára osztotta Orgon szerepét. Tartuffe ugyanis nem jutott volna semmire Orgon aktív közreműködése nélkül. A szerző zsenialitása abban áll, hogy ezt felismerte, és így megalkotta életműve legkülönösebb és legemlékezetesebb szereplőpárosát. A Tartuffe tulajdonképpen erről a két emberről szól, a versenyről, amely a »testvéreket« ellenséggé változtatja; és arról a folyamatról, ahogy visszás kapcsolatuk túlnő rajtuk, és a teljes társadalmi rendet veszélyeztetni látszik.”

Méhes László

Az elődásban közreműködő zenészek:
Berentés Attila, Major Mariann, Dömötör Krisztina, László Gábor, Tuzson Tamás, Hídvégi Nóra
 
Fotók: Körtvélyesi László

Aktuelt


A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.

Follow us!


PÅ PLAKATEN


WICKED Szép

Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér

A Broadway történetének egyik legsikeresebb darabja idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Színpadon mutatkozik be, Szente Vajk rendezésében az Erkel produkciójában.

Ad

Zsidó Kulturális Fesztivál 2026: Avishai Cohen trió

Dohány utcai Zsinagóga

A kortárs dzsessz világhírű izraeli nagybőgőse, énekese és zeneszerzője, Avishai Cohen művésztársaival ismét Magyarországra érkezik.

A TOP SECRET egy igazán rendhagyó, egyszemélyes előadás, amelyben Soma betekintést nyújt a nézőknek a kulisszák mögé.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.