program


Szívlapát
2

Szívlapát

Játékos bevezetés a kortárs magyar költészet világába Igó Évával és Zoltán Áronnal.

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: Mandag, 15. April 2024 15:30

A Szívlapát című részvételi versszínház két szereplője nem csak bevezetik a nézőket a kortárs költemények varázslatos világába, de még versírásra is ösztönzik őket. Olyan részvételi színházról van szó, ahol az előadás elején nem arra szólítanak fel, hogy kapcsoljuk ki a telefonokat, hanem, hogy hagyjuk bekapcsolva, sőt használjuk is! Például nézzük meg, mit dob fel a kereső arra a szóra, hogy „vers”.

„Nagyon érdekes, de úgy tűnik, hogy sikerült olyan verseket összeválogatnunk, amik kamaszkortól fölfelé mindenkiben komoly hatást váltanak ki. És bebizonyosodni látszik az is, hogy a részvételi forma – hiszen a nézők is részesei a munkának – szépen összeillik a kortárs versek szabadságával és bravúros egyszerűségével. Nem volt még olyan előadás, ahol ne sikerült volna mindenkit bevonni a játékba, és ezáltal a versekbe is.” – meséli Zoltán Áron. Az előadást ugyanis 2018. április 11-én mutatták be Gelencsér Anna és Dézsi Fruzsina rendezőkkel közös műhelymunka után, Mester Dávid zeneszerző-zongorista közreműködésével, a Bethlen Téri Színházban. Azóta hosszú utat járt be a produkció, mígnem 2023-ban otthonára lelt a Házi Színpadon.

A játékos forma remekül működik, nemcsak a középiskolás korosztály, hanem felnőtt nézők részvételével is. Nem egyszer komplett asztaltársaságok érkeznek az előadásra. Sőt, az alkotók kifejezetten ajánlják, hogy a nézők 4-8 fős csoportokban foglaljanak maguk számára egy asztalt a kávéházi elrendezésű nézőtéren. De ennek ellenkezője is működik: az eleinte ismeretlen, egy asztalnál ülő résztvevők az előadás végére kedves ismerősökként távoznak. Éppen ezért jó szívvel ajánljuk csapatépítő programként is.

Előadják: Igó Éva, Zoltán Áron
Zongorán közreműködik: Mester Dávid

Az színházi esemény alapját a Szívlapát – Kortárs versek antológia képezi, (Tilos az Á Könyvek, Pozsonyi Pagony, 2017) válogatta és szerkesztette: Péczely Dóra.

A produkcióban a következő költők művei hangoznak el, személyes hozzájárulásukkal:
Áfra János, Bajtai András, Bende Tamás, Győrffy Ákos, Horváth Benji, Kemény István, László Noémi, Peer Krisztián,
Schein Gábor, Simon Márton, Sirokai Mátyás, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Tóth Krisztina, Turi Tímea.

Ügyelő: RÖTHLER BALÁZS / VARGA MIKLÓS
Rendezőasszisztens: PATKÓS GERGŐ
Rendezők: DÉZSI FRUZSINA és GERENCSÉR ANNA

További munkatársak:
DUKSA-KOVÁCS JÓZSEF, FÁBIÁN KRISZTIÁN, JÓZSA ZSANETT, MELIS KRISZTIÁN, ŐSZE ANDRÁS, RÁTONYI GÁBOR

(Az esemény becsült időtartama 1,5 óra, szünet nélkül, melyet nagyban befolyásolhat a közönséggel közös játékok ideje.)

A Szívlapát – részvételi versszínház című produkció a Találkozások Tehetségprogram keretében, a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület együttműködésével jött létre. A forgalmazás jogait a VerShaker közvetíti.

Aktuelt


3+ 90 perc, 1 szünettel Bábtechnika: kesztyűsbáb, pálcás báb

Ritka magyar – gálaest a Müpában Kallós Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából Vannak esték, amelyek nem egyszerűen előadások, hanem közösségi események: találkozások egy életművel, egy szellemiséggel, egymással. A Ritka magyar című folklór gálaest ilyen alkalom. A Müpa színpadán megvalósuló ünnepi esttel Kallós Zoltán, a 20. századi magyar néprajz, népzene- és néptánckutatás meghatározó alakja előtt tisztelgünk születésének 100. évfordulóján.

Élje át egy különleges estét, amelyet napjaink egyik legnagyobb zenei ikonja ihletett! Készüljön fel egy lenyűgöző show-ra a világszerte elismert Adele Hometown Glory Tribute Band előadásában, amely hitelességével és zenei tökéletességével elvarázsolja a közönséget!

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI

MVM Dome

Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI - 35 év szélmalomharc - 2026. március 28-án a Quimby az MVM Dome-ban újra felrajzolja…

IX. Keresztény Színházi Fesztivál

Új Színház

IX. keresztény Színházi Fesztivál az Újszínházban. Hitvallás, megváltás, misztérium, zene, filozófia és költészet modern formában. Koncertek és színielőadások két színpadon.

Ad

Lázár Ervin csupaszív, tanulságos meséi Gerner Csaba humoros és érzékeny átiratában, Gulyás Levente játékos és fülbemászó dallamaival kelnek életre a…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.