Program


Szegedi Kortárs Balett: Isteni színjáték

Szegedi Kortárs Balett: Isteni színjáték

Háromtételes táncjátékunk is egyfajta boldogság keresés. Mindegyiket más-más koreográfus jegyzi (köztük két olasz balettművész) – mely egyfelől magától értetődően következik a Szegedi Kortárs Balett évtizedes kapcsolatából különböző itáliai balettintézetekkel és formációkkal, másfelől a legadekvátabb módon képes megidézni a latin életszemléletet.

Aktuális előadások



Háromtételes táncjátékunk is egyfajta boldogság keresés. Mindegyiket más-más koreográfus jegyzi (köztük két olasz balettművész) – mely egyfelől magától értetődően következik a Szegedi Kortárs Balett évtizedes kapcsolatából különböző itáliai balettintézetekkel és formációkkal, másfelől a legadekvátabb módon képes megidézni a latin életszemléletet.

I. Inferno:„Gondoljatok az emberi erőre:
nem születtetek tengni, mint az állat,
hanem tudni és haladni előre!”

A Pokol kilenc bugyrának szenvedéssel teli mélységeiben a bűnösök személyiségük börtönébe zártan sohasem szabadulhatnak. Vétkük súlyosságától függően vezeklésük egyre sötétebb és kilátástalanabb.

II. Purgatorio:
„ahol kitisztul az emberi szellem
s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója”.

A Purgatórium reménykereső fokain a bűnbánó lelkek készülnek a Mennybe jutásra. Itt nem vég nélküli szenvedés, hanem bizakodás és megtisztulás várja őket.

III. Paradiso:
„Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.”

A Mennyország kilenc egén különböző erények és isteni rendek jelennek meg, és Dante fokozatosan egyre mélyebb ismereteket szerez a világról és a múlhatatlan igazságokról, mígnem megpillantja magát a Mennyei Atyát a tiszta fény és szeretet esszenciájaként. És ennek az Istennek emberi arca és emberi szíve van; ez az Isten közel áll az emberhez.

A Divina Commedia című balettelőadás nem egyszerűen irodalmi adaptáció, hanem felzaklató polémia a bűntudat, a bűnbánat és a megváltás időtlen emberi kérdéseiről. Dante útja a Pokoltól a Paradicsomig egyben a mi saját belső utunk is – minden emberé, aki keresi az értelmet, a szépséget és a fényt.

Dante szerint az emberiség azért boldogtalan, mert folyamatos háborúskodás és ellenségeskedés uralja a világot. Ennek oka, hogy az emberek egymás javaira törnek, hiszen kiirthatatlan belőlük a birtoklási vágy. A túlvilági utazás és a Túlvilág bemutatása tehát arra szolgál, hogy általa – a bűnösök hibáiból tanulva és az üdvözültek tanácsait követve – a személyes boldogulás, az itt és most elégedettségének kulcsát megismerje. Dantét nem a Túlvilág érdekli, hanem a Földön élő ember öröme. El akarja magyarázni az embereknek, hol hibáznak, és hogy kellene élniük, hogy boldogok lehessenek.

ALKOTÓK:

Táncművészek:
Csató Málna, Dorsich Hanna, Alisa Kurilenkova, Miriam Munno, Nyeste Adrienn, Diletta Ranuzzi, Rudisch Boglárka, Czár Gergely, Füzesi Csongor, Kiss Róbert, Gioele Marcante, Francesco Totaro, Vincze Lotár

Zene: montázs
Fény: Szabó Dániel
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Díszlet: Tóth Kázmér
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Koreográfusok: Czár Gergely, Giovanni Napoli, Thomas Martino
Rendező: Juronics Tamás

Balett-igazgató: Pataki András
Művészeti vezető: Juronics Tamás

Kövess minket!


További ajánlataink


Csodálatos Andersen Szép

Kolibri Színház

Balázs Ágnes gyönyörű meséjét szívből ajánljuk hat éves kortól, alsó és felső tagozatos gyermekeknek egyaránt. A darab különlegessége, hogy az…

Hirdetés

Szegedi Kortárs Balett: Isteni színjáték Szép

Városmajori Szabadtéri Színpad

A háromtételes táncjáték Juronics Tamás rendezésében vezeti végig a nézőt a Dante ihlette úton, a Pokoltól a Paradicsomig. A produkció…

Hirdetés

Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!