Program


Szegedi Kortárs Balett: Diótörő
9

Szegedi Kortárs Balett: Diótörő

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban.  több...

Aktuális előadások






Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Karácsony este együtt díszíti a család a szalonban felállított hatalmas fát. Sorra érkeznek a vendégek, megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt. A gyerekek keresztapja, Drosselmeyer diótörő bábot ajándékoz Marikának. A kislány az este izgalmai után új játékával aludni tér. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, játékok életre kelnek, a szobát egerek népesítik be, és fosztogatni kezdik a fát. Megindul a kalandok sorozata. Később Diótörő herceg boldogan köszönti a szépséges leányzóvá serdült Marikát – Mária hercegnőt. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben.

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 60 PERC, SZÜNET NÉLKÜL.

Táncolják:

Marika: Kiss Réka
Diótörő: Czár Gergely
Drosselmeyer nagybácsi: Juronics Tamás / Kalmár Attila
Frici Marika testvére: Vincze Lotár
Anya és Egérkirálynő: Heim Boglárka
Apa és Tortavár ura: Francesco Totaro
Dada és Cukorszilva Tündér: Bocsi Petra
Barbie és Rózsahercegnő: Diletta Ranuzzi
Baltazár a bátor: Kiss Róbert
Egérkirály: Graziano Bongiovanni
Rózsaherceg: Adam Bobák
Kínai lány: Nier Janka
Arab lány: Marie Vilette
Spanyol lány: Hudacsek Hanna

Gyerekek: Kiss Róbert, Hudacsek Hanna, Marie Vilette, Nier Janka, Liszkai Zsófia, Diletta Ranuzzi, Graziano Bongiovanni, Adam Bobák

Hópihék: Nier Janka, Adam Bobák, Hudacsek Hanna, Liszkai Zsófia, Marie Vilette, Horváth Léna, Farkas Panna

Egerek: Nier Janka, Adam Bobák, Hudacsek Hanna, Liszkai Zsófia, Marie Vilette, Bocsi Petra

Rózsakeringő: Diletta Ranuzzi, Adam Bobák, Nier Janka, Vincze Lotár, Hudacsek Hanna, Francesco Totaro, Marie Vilette, Graziano Bongiovanni

Zene: P. I. Csajkovszkij
Fény: Stadler Ferenc
Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele
Fejdísz: Zazzy Design
Díszlet, jelmez: Horányi Júlia
Koreográfus: Juronics Tamás

Balett-igazgató: Pataki András
Művészeti vezető: Juronics Tamás

Kövessen minket!


További ajánlataink


Az idei ünnepi est a családról, az alkotásról és a művészi generációk közös értékeiről szól. Az est vendégei két kivételes…

SZILVESZTER - Duma Aktuál

Corvin Dumaszínház

A Duma Aktuál szilveszteri különkiadása Ceglédi Zoltánnal, Hadházi Lászlóval, Kovács András Péterrel, Litkai Gergővel és Lovász Lászlóval.

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék -…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok