Programm


Szállj fel szabad madár - Koncertshow
9

Szállj fel szabad madár - Koncertshow

Dalból, versből és táncokból emlékező nép hírében állunk a nagyvilágban. Meggyőződésünk, hogy a jelen korban is kellenek olyan súlyponti események, ahol ezek a zenei csodák át tudnak örökítődni a felnövekvő generáció számára.  mehr

Aktuelle Veranstaltungen




Amikor ezt a válogatásművet életre hívtuk, az egyik célunk ez volt. Egységbe rendezni azon eddig nagytöbbségében csak szemelvényekben létező tételeket, melyek így és ezen formában, egy közös blokkban még soha nem hangzottak el. Hisszük, hogy tartoztunk ezzel magunknak és környezetünknek is egyaránt. A látvány emelésére a 21. század LED visual színpadtechnikáját hívjuk segítségül, a mikrofonoknál pedig olyan kiváló előadók, mint: Koroknai Árpád - KORI, Kósa Zsolt, Nagy Szilárd, Ragány Misa, Réthy Zsazsa, Molnár Ágnes vagy Torma Emese, Tarján Pál

ZENEI TÜKÖR

Desmond Child - Orbán Tamás: Egy szabad országért • P. Mobil: A zöld, a bíbor és a fekete

Máté Péter: Hazám • Demjén Ferenc: Honfoglalás

Varga Miklós: Ha Erdély újra hív • Nagy Szilárd feat. Ragány Misa: Drága Hazám

Petőfi Sándor - Tolcsvay László: Nemzeti dal • Oláh Ibolya: Magyarország

Ismerős Arcok: Nélküled • Varga Miklós: Európa

Kormorán: Ki szívét osztja szét • Kormorán: Magyar Golgota

Kormorán: Jöjjön el a Te országod • Kormorán: Harangok dala

4S Street Mesélek a bornak • Mindenki szurkol

OMEGA medley • HIMNUSZ • Székely Himnusz

Hazám, Hazám

Előadás rendezője: Vári János, zenei rendezője: Benedekfi István, LED visual animációk: Szűcs Norbert, Koreográfus: Torma Zsolt. Produkció, ezen belül zenei producer a zenei tükör változtatásának jogát fenntartja

Szeretettel ajánljuk előadásunkat a figyelmükbe, legyenek Önök is ezen felemelő Élmény részesei!

Follow us!


Angebote


Nyitókoncert - NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A Margitszigeti Színház a Nemzeti Összetartozás Napját a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral ünnepli ez évben is. Közreműködik: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész,…

A művész pályafutásának 30 éves évfordulóját ünnepli idén és a jubileumi turnéja keretében dupla koncertet ad Budapesten!

A Neoton Família az egyik legnépszerűbb magyar popzenei együttes. Angol nevük: Newton Family, ezutóbbi néven jelent meg több lemezük Japánban,…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!