Program


Sose halunk meg - zenés játék
6

Sose halunk meg - zenés játék

Koltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg.

Aktuális előadások



Dés László, Nemes István, Koltai Róbert, Nógrádi Gábor: SOSE HALUNK MEG
Musical a Pannon Várszínház előadásában
Az előadás időtartama: 150 perc 1 szünettel

Koltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg.

Ez a derűs történet egyben egy kis ember szenvedéstörténete, egy igazi pesti vagányé, akinek alakjában jól ismert hősök köszönnek vissza: A tizedes meg a többiek főhőse, A régi idők focija Minarik-ja, természetesen mindenekelőtt Koltai Róbert filmbéli figurája.

A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.

Szereplők
Gyula......................................................................................... Koscsisák András
Imi.............................................................................................. Szelle Dávid
Anya........................................................................................... Oravecz Edit
Apa............................................................................................. Keresztesi László
Boldi........................................................................................... Molnár Ervin / Pintér Zoltán Dániel
Nusi............................................................................................ Lovas Juci
Simula, Hentes, Pap................................................................... Németh Ádám
Pucus, Fakanalas, Balog II......................................................... Jónás Szabolcs
Zöldséges, Irma, Deutsch néni................................................... Fekete Linda
Deutsch bácsi............................................................................. Krámer György
Teréz........................................................................................... Pap Lívia
Ellenőr, Orvos, Priznyák............................................................. Lukács Félix
Ancika, Hangos, Kendőárus, Évike, Ica, Asszony...................... Farkas Fruzsina
Rendőr........................................................................................ Pintér Zoltán Dániel / Csabai Pál
Művelődési Ház igazgató........................................................... Kuti Gergely / Perger Titán
Zongorista................................................................................... Perger Titán / Mihalecz Balázs
Asszony...................................................................................... Magashegyi Nóra / Fekete Linda

Valamint
Balázs Nikolett, Csabai Pál, Farkas Fruzsina, Horváth Vanda, Kovács Zsófia, Kuti Gergely,
Lukács Félix, Magashegyi Nóra, Mihalecz Balázs, Perger Titán, Pintér Zoltán Dániel, Szalontai
Borbála, Takáts Boglárka

Alkotók
Díszlettervező: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező: Justin Júlia
Koreográfus: Krámer György
A rendező munkatársai: Balázs Nikolett, Magashegyi Nóra
Rendező: Vándorfi László

Kövess minket!


További ajánlataink


A TRÓN Szép

Erkel Színház

Áprilisban ismét az Erkel műsorán A trón! Grandiózus történelmi dráma a Hunyadiak koráról, Ember Márkkal a főszerepben.

Hirdetés

Budapest Táncfesztivál

Nemzeti Táncszínház

Április 26. és május 10. között zajlik a 26. Budapest Táncfesztivál: világszínvonalú társulatok, markáns alkotói világok, nemzetközi sztárelőadások, friss magyar…

Hirdetés

Giuseppe Verdi RIGOLETTO Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!