Sose halunk meg

Aronsen művének középpontjában egy kusza szerelmi történet és a megállíthatatlan olvadás áll – kérdés, hogy kit melyik fenyeget jobban. A váratlan fordulatok, a tragikomikus helyzetek, a kitörő érzelmek és a végtelen tréfák lavinaként temetik maguk alá a szereplőket..

Jobb hallgatni, félrenézni, továbbmenni... És csak csendben sírni. Főleg ha nő vagy! Ez a túlélési stratégia működött a kilencvenes években a csallóközi kisvárosban, Dunaszerdahelyen, ahol borzalmas bűncselekmények tették elviselhetetlenné a hétköznapokat. Húsz évvel később Durica Katarina megtörte a csendet, és beszéltetni kezdte azokat a nőket, akik annyi éven át hallgattak, pedig tanúk voltak, tanúk és áldozatok.

Több mint 150 éve hódítja meg a közönséget mindenhol a világon ez a francia féltékenységi bohózat, amit a Nemzetibe időről időre visszatérő Silviu Purcărete állít színpadra. Az abszurd és groteszk látásmódjáról is ismert világhírű román rendező elképzelései szerint készülő előadás egyszerre ígérkezik önfeledt vígjátéknak és színházi ínyencségnek.