Somnakaj Church - templomi koncert
A Somnakaj csapat célja a templom turnéval, hogy bevigye a hívő emberek közegébe is a roma kultúra szépségét.
A Somnakaj csapat célja a templom turnéval, hogy bevigye a hívő emberek közegébe is a roma kultúra szépségét.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: niedziela, 12 Marca 2017 18:00
Ráirányítsa a figyelmet az elfogadás fontosságára, az előítéletek csökkentésére. A projekt célja, hogy tudatosítsa a mindennapokban az együtt és egymásért gondolkodás fontosságát, valamint útmutatást és biztatást jelentsen mindazon fiatalok számára, akik nehéz szociális körülményeik ellenére is elindulnának az életben és kitűznek maguk elé megvalósítandó célokat. Ezen célok megvalósulását és gondolatok terjesztését szolgálják a Somnakaj csapat által elindított törekvések, mint pl. az 2017-ben országos, közel 100 állomásból álló templom koncert turné. Ez a turné nem "csak" koncertekből áll, hanem adománygyűjtő körút is egyben, a helyi egyházfők segítségével, irányításával.Az adományokat a Somnakaj csapat gyűjti össze és szállítja le az adott város plébániájára, hogy azok kiosztásra kerülhessenek a rászorulók között. Ezek leginkább tárgyi támogatások, de adományjegyet is lehet vásárolni.A koncert repertoárja az előadásunkból válogatott, ill. továbbá autentikus és modern formában feldolgozott cigánydalokból áll. Szereplői az előadás fellépőiből és meghívott sztárvendégekből állnak.
Ivan Menchell pergő, mély emberismeretről árulkodó vérbő komédiája sok-sok kacagás mellett megható, megrendítő pillanatokat kínál mindenkinek, aki valaha szeretett és szerették.
Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök emberi értékekről, de ravaszságról, cselvetésekről és gyarlóságról is.
Az a zenekar, amelyet Kobayashi Ken-Ichiro életében először vezényelt szülőhazája határain kívül, az a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar volt. 2024. május 24-i koncertünkre a Zeneakadémián néhány óra alatt elkeltek a jegyek, és mivel sokan lemaradtak a lehetőségről, ezért úgy döntöttünk, megismételjük a koncertet másnap, május 25-én, 19:00 órakor az Erkel Színházban!
Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz,…
Nyári Károly a koncerten a boldogság, az öröm és a szeretet életérzését fogja átadni a dalokon keresztül a közönségnek. A…
A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.