Podujatie


RS9 OFF: Emberkiállítás

RS9 OFF: Emberkiállítás

HOMO LUNDES: EMBERKIÁLLÍTÁS  Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: sobota, 10. október 2015, 19:30

Az alkotóközösség a kutyakiállításokból merítette az EMBERKIÁLLÍTÁS ötletét.  Azonban itt kutyák helyett pórázra kötött emberek mérik össze tudásukat, szellemüket, fizikai erejüket. A gazdik helyett pedig a büszke versenyeztetők állnak. Az előadás alaptézise, hogy a világ úgy működik, mint egy puccos kutyakiállítás: csókos bírók, kényszeresen versenyeztető gazdik, a kutyusok helyén pedig a kiszolgáltatott versengő emberek. Fontos történelmi állomásokon keresztül ismerhetjük meg minden kor eszményi emberét, akik a tökéletes ember díjáért küzdenek. Már a kezdetektől elindul a VERSENY, kialakul ki a bíró, a versenyeztető és a versenyző. Ez a három élet státusz az előadás során folyton változik, aki az egyik korban bíró volt,  a következő jelenetben már a hierarchia alján versenyzőként jelenhet meg, a nagy örök körforgásban.

 A Heccmester vezetésével a nézők végignézhetik hogyan egyenesedik fel az ember, majd  az ókori spártai és athéni embereszményének viadalát. Párhuzamot vonhatnak a spártai és a XX. századi náci retorika között. Egy show keretében zajlik a verseny a kora középkori isten-központú emberkép, és a humanista reneszánsz emberkép között. A Heccmester rávilágít arra is, hogy míg a középkori ember még felkapaszkodott Istenhez, addig a XXI. századi ember megistenülni vágyik. Így az előadásban lehetősége van  korunk emberének is megmutatkozni: a Divathuligán, a Kockavető, az Egóellő, a Degeneráció, és az Omegamber ironikus, humoros, kritikus önarcképet fest saját korunkról. 

Az előadás legfontosabb kérdése, hogy mi az ember; mennyiben isteni és mennyiben állati lény. Az EMBERKIÁLLÍTÁS nemcsak az egomán egyénnel foglalkozik, hanem a társadalmi felelősséggel is. Lényegi különbség van a demokrácia és az egyeduralom közt? És végül hogyan válhat a szeretetet kolduló emberből, -akit az előadás elején egy embersimogatóban lehet simogatni-, utópikus önzetlenül szerető valaki, bárki, akárki, mindenki, senki...

GazdaEmber, VersenyEmber, BíraEmber: Frank Tímea, Gyüdi Eszter, Gyüdi Sándor,

Kovács A. Gyula, Szilágyi Szabolcs

HeccMester: Kállai Ákos

Zeneszerző Ember: Gyüdi Eszter, Gyüdi Sándor

Díszlettervező Ember: Kovács A. Gyula

Jelmezkészítő Ember: Mladonyiczki Éva

Fényárasztó Ember: Nahóczki Viktor

Szervező Ember: Zélity Dávid

Szövegkönyvíró Ember: Benkő Imola Orsolya

Kurátor és Rendező Ember: Benkő Imola Orsolya

Támogatók: NKA

Partnerek: Szegedi Pinceszínház, MÜSZI

Az előadás bemutatója 2014. február 14-én volt Szegeden, és 15-én Budapesten.

Az előadás hossza: 70 perc

Naša ponuka


AZAHRIAH TRIPLÁZIK A PUSKÁSBAN!

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.

A Bihari Együttes 1954-ben alakult Novák Ferenc vezetésével. Több mint fél évszázados működése alatt számos hazai és nemzetközi fesztivál nagydíját, helyezését nyerte el, a Martin György Néptáncszövetség által szervezett minősítő fesztiválokon kiváló minősítést, 2005-ben Csokonai Vitéz Mihály közösségi, 2012-ben Príma Primissima díjat kapott. Tervszerű utánpótlás-nevelésének eredményeképpen ma több, mint kétszáz fős közösség alkotja a „Biharit”. Ifjú táncosaink az alapfokú művészeti oktatás keretén belül ismerkednek hagyományainkkal.

Follow us!


Tipy


Egység és sokszínűség. A Nemzeti Filharmonikusok 2024/2025-ös évadának koncertjei bejárják a hangverseny repertoár valamennyi fejezetét, tallózva régi és új között.

A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű.…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.