Program


Romance/Székely fonó
8

Romance/Székely fonó

A Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház közös estje a magyar zenei örökség egyik legnagyobb alakja, Kodály Zoltán munkássága előtt tiszteleg, két különböző, mégis egymást kiegészítő alkotással. Míg az egyik a kortárs tánc nyelvén, a mozdulatokon keresztül szól a szerelemről és az emberi kitartásról a másik a hagyományos népi gyökerekből, a népdalokból és a daljátéki műfajból építkezik.

Current events









Romance című koreográfiájában Velekei László és a Győri Balett új szemmel közelít a zeneszerző életművéhez. A koreográfus korábbi, nagysikerű KODÁLY című alkotását gondolta tovább, hogy a világhírű zenetudós, népzenekutató és pedagógus örökségét a tánc formanyelvén is életre keltse. A Romance egy szerelem történetét meséli el, mely a nehéz időkben született és egy életen át elkíséri az embert.

A Székely fonó – Kodály Zoltán egyfelvonásos daljátéka a Győri Nemzeti Színház történetében először kerül bemutatásra, Keresztes Attila rendezésében. A mű különlegessége, hogy nem egyetlen történetet mesél el, hanem a népi élet, az emberi érzések és a természetközeli lét apró pillanataiból teremt költői tablót. A dalokból összeálló zenei fonat a magyar lélek szomorkás, vágyakozó, mégis hittel teli világát idézi meg – egy eposzt, amelyben a múlt és a jelen egyaránt megszólal.

Az est különlegessége, hogy a magyar zene és a magyar lelki identitás kettős arcát mutatja meg: a népi hagyomány mélységeit és a kortárs ember érzelemvilágát ütközteti, azonban Kodály zenéje híd a múlt és a jelen között – ahogyan e két produkció is párbeszédet teremt hagyomány és megújulás között. 

Játszóhely: Nagyszínház

Romance - a Győri Balett produkciója

Táncolják:
Özvegy: Matuza Adrienn
Kérő: Jekli Zoltán 
Nők: Kovács Eszter, Herkovics Eszter Adria, Tatiana Shipilova, Tüű Barbara, Tetiana Baranovska, Guti Gerda
Férfiak: Engelbrecht Patrik, Nikolas Askonidis, Daichi Uematsu, Gémesi Máté, Szentiványi Richard, Thales Henrique 

Alkotók
Zene: Kodály Zoltán
Jelmez: Baracsi Orsolya
Fény: Velekei László, Vargha Tamás
Dramaturg: Csepi Alexandra
Asszisztens: Szalai Judit
Közreműködik: Hagen Orsolya
Koreográfus: Velekei László
 

Székely fonó - a Győri Nemzeti Színház előadása 

A háziasszony.............................. Lázin Beatrix
A kérő........................................... Kendi Lajos
A szomszédasszony..................... Wolf Ildikó
A leány.......................................... Hagen Orsolya
A legény........................................ Bakos-Kiss Gábor
A gazdag legény........................... Bognár Szabolcs 

Közreműködik 
a Győri Nemzeti Színház zenekara, énekkara és tánckara,
a Kisalföld Táncegyüttes és a Pápai Református Gimnázium tánctagozata - művészeti vezető: Antal Áron 

valamint
Hagen Emma, Hagen Rudolf 

Alkotók
Díszlet: Fodor Viola
Jelmez: Huszár Kató
Videóanimáció: Csontó András
Karigazgató: Balogh Eszter
Zenei vezető: Silló István
Tánckarvezető: Fekete Miklós
Korrepetitor: Medveczky Szabolcs
Koreográfus: Antal Áron
Koreográfus asszisztens: Nagy Borbála
Ügyelő: Karácsony Angéla
Rendezőasszisztens & súgó: Takács Zoltán
Karmester: Silló István
Rendező: Keresztes Attila

Follow us!


Suggestions


Az Orlai Produkciós Iroda 2025. december 5. péntek 13:00 órától december 7. vasárnap 23:59 óráig 25-60%-os kedvezményes MIKULÁS NAPI jegy-…

Szegedi Szabadtéri Játékok 2026 Szép

Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-ban hőstettekkel, lehengerlő látvánnyal, páratlan muzsikával várja nézőit. A Hősök hajnala történelmi táncmű, A 3 testőr…

Ad

Giacomo Puccini TOSCA Opera in three acts, three parts, in Italian, with Hungarian, English, and Italian surtitles

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.